|
Voks otthonról?
2010.
03.
11. csütörtök
![]() Kun László
Kulturális kérdés is Másrészről a kérdés megválaszolása egyáltalán nem egyszerű, hiszen az elektronikus választásoknak is teljesíteniük kell azokat az alapvető feltételeket, amelyeket a papír alapú szavazás is teljesít – és ezek az elvárások magasak. Biztosítani kell, hogy csak az arra jogosultak szavazhassanak, tehát a választópolgárokat azonosítani kell, ugyanakkor a szavazásnak titkosnak is kell lennie, vagyis a szavazatokból nem derülhet ki, hogy ki melyik pártra szavazott, és nem lehet megkülönböztetés a szavazatok között, mindegyiknek ugyanannyit kell érnie. A választások nagy tétje miatt a rendszernek különösen biztonságosnak kell lennie, bármilyen manipulációnak, beavatkozásnak még az esélyét is el kell kerülni – és ez nemcsak technológiailag szükséges, hanem a választóknak el is kell hinniük a rendszerről, hogy teljesen biztonságos, és valóban az nyert, aki az immár elektronikus szavazatokból a legtöbbet kapta. Éppen ezért a választások elektronikussá tétele kulturális-társadalmi kérdés is, mert ahol az emberek széles körben nem bíznak az elektronikus eljárásokban, ott a választásokat nyilvánvalóan csak hosszú távon lehet informatikai úton lebonyolítani. A magas követelmények miatt érthető, hogy a választások elektronikussá tétele az egész világon problematikus. Ugyanakkor a rendszer előnyei miatt több államban elkezdték a bevezetést. Az elektronizálás nyilvánvalóan komoly költségelőnnyel jár egy választásnál, különösen nagy területű ország esetén, hiszen megtakaríthatók a szavazólapokkal kapcsolatos költségek. A „távszavazással” valószínűleg jobban bekapcsolhatók a demokratikus folyamatokba azok, akik jelenleg különböző okokból távol maradnak a szavazástól, így csökkenthető a passzív, nem szavazó választópolgárok száma. Az elektronizálás egyelőre a legtöbb esetben annyit jelent, hogy nem papíron adják le a szavazatokat a választók, hanem a szavazóhelyiségekben az azonosításuk után valamilyen informatikai eszközön, terminálon lehet szavazni, ami jelentősen felgyorsítja az adatok feldolgozását. Ilyenre több példa is van: Franciaországban a legutóbbi elnökválasztáson, illetve Hollandiában és az Egyesült Államokban kísérleteztek ezzel a módszerrel. Az eredmények azonban egyelőre nem túl jók, jellemzőek a technikai problémák, a sorban állások, a meghibásodások, sok a kedvezőtlen tapasztalat.
Az észteknek sikerült Mint sok más „e-területen”, az e-voksolás szempontjából is Észtországot emlegetik példaként: a balti országban interneten is lehet szavazni, és több alkalommal tartottak már ilyen módon választásokat mind helyi, mind pedig országos szinten – saját bevallásuk szerint nagyon jó eredménnyel. Az észtországi internetes szavazás alapja az elektronikus azonosítást is lehetővé tevő személyi igazolvány, amelyet 2002-ben kezdtek el kiadni minden észt állampolgár számára. Az internetes szavazásnál ezzel a plasztiklappal azonosíthatja magát a választó egy kártyaolvasó segítségével, majd ezután adhatja le a szavazatát. Fontos biztosítéka a rendszernek, hogy az elektronikus szavazat lecserélhető vagy egy másik elektronikus szavazattal (mindig a legutolsó szavazat számít), vagy pedig egy hagyományos papír alapú szavazólappal – ilyenkor az elektronikus szavazat érvényét veszti, és a papír számít. A netes szavazás egyébként egyelőre Észtországban sem túl elterjedt, a 2007-es parlamenti választáson a szavazók alig 3 százaléka élt ezzel a módszerrel, de az i-szavazók aránya várhatóan nőni fog. A módszer megkapta az Unió ajánlását is.
A kopogtatócédula helyett A magyar választási rendszerben a szavazások elektronizálása mellett van egy másik pont, ahol szintén helyük lehet az elektronikus megoldásoknak. A kopogtatócédulák jelenlegi rendszere minden illetékes és szakértő szerint módosításra szorul, amit az is bizonyít, hogy a választások előtt folyamatosan olvashatók hírek a cédulákkal kapcsolatos visszaélésekről. Egyes vélemények szerint, ha magát a választást rövid távon nem is lehet átalakítani elektronikusra, az ajánlások gyűjtésénél legalább részben be lehetne vezethetni az elektronikus módszereket. Így elkerülhetők lennének az olyan, az ajánlószelvények jelenlegi formájából adódó gyakori problémák, mint a papír alapú szelvények kilopása a postaládákból, azok másolása, adás-vétele. Mivel az ajánlószelvényeken jelenleg is szerepelnek a személyes adatok, ezért sokan akár az Ügyfélkapun keresztül történő azonosítással is elképzelhetőnek tartják a papírszelvények kiváltását. A demokrácia szabályai szerint senki sem maradhat ki választójogának gyakorlásából, így az elektronikus megoldások mellett a papír alapúnak is használhatónak kell maradni addig, amíg az elektronikus teljesen ki nem váltja a hagyományosat – addig pedig hosszú idő fog eltelni.
xEzt is figyelmébe ajánljuk:
A Twitter is áldozatul esett az orosz választásoknakElárasztották a spamek az orosz Twittert, tovább fokozva ezzel a választások után kialakult negatív közhangulatot.
|
|