|
Beválik a távmunka
2010.
06.
10. csütörtök
A távmunkát alkalmazó hazai cégek több mint fele már legalább 4 éve bevezette ezt a munkavégzési formát -- derül ki a kutatásból. A Business Solutions Report szerint Magyarországon a nagyvállalatok úttörő szerepet játszottak a távmunka korai bevezetésében: köztük mindössze 3 százalék vezette csak be az utóbbi egy-két évben ezt az alternatív munkavégzési formát. A közép- és kisvállalatok némi fáziskéséssel követik őket, körükben ugyanez az arány 30, illetve 23 százalék.
![]() Forrás: BellResearch
Ami a távmunka bevezetésének motivációit illeti, a munkavállalói elégedettség növelése csak minden negyedik cégnél volt lényegi elvárás, mindazonáltal a közép- és nagyvállalatokat inkább befolyásolta a munkatársak motiválása, mint a kisebb cégeket. A legmagasabb arányban az ingázásból eredő veszteség minimalizálása vált valóra. Bár a munkavállalói elégedettség növekedése összességében csak sokadlagos szempont volt, mégis, ahol ezt kitűzték, nagy arányban sikerült elérni. A jövő perspektívái szempontjából kiemelkedő, hogy átlagosan háromból két cégnél egyértelműen a munkavégzés hatékonyságának és minőségének javulásáról számoltak be. Az infrastrukturális feltételek megléte mellett mindkét fél részéről szükséges, hogy elkötelezze magát e rugalmas munkavégzési forma mellett. A főnök részéről, hogy megbízzon a munkatársakban, a beosztottnak pedig, hogy a közvetlen kontroll "felpuhulása" mellett se feledje a hatékony munkaszervezést. A BellResearch szerint a legtöbb hazai cég azért idegenkedik a távmunkától, mert úgy gondolja, hogy tevékenységük jellege, az eszközök és információk rendelkezésre állása ezt nem teszi lehetővé, vagy egyszerűen magát a vállalati kultúrát nem tartja alkalmasnak a bevezetésre. Minden negyedik szervezetben emellett úgy vélik, hogy esetükben a közvetlen, személyes kommunikáció gyakorlatilag nélkülözhetetlen.
Címkék: távmunka
xEzt is figyelmébe ajánljuk:
Üzleti szoftverparkVállalati és intézményei körben az operációs rendszerek és az általános irodai szoftverek piacát stabil Microsoft-dominancia jellemzi.
|
|