Ma: 26°CViharos, villámokkal
RSS

Az internetes hírportálok tudni vélik, hogy a Cisco felvásárlási ajánlatot tett az amúgy tőzsdei bevezetés előtt álló Skype-ra. A hírt az érdekelt felek nem erősítették meg, de sok érv szól mellette.

Először a TechCrunch számolt be arról a múlt hét végén, hogy a Cisco felvásárlási ajánlatot tett a Skype-nak, és az ügyletet még az előtt le akarja zárni, mielőtt az internetes telefonszolgáltatást kínáló cég végigviszi a tőzsdei bevezetést. Ugyanezen – meg nem erősített – hírek szerint a Google is érdeklődött a társaság iránt, de konkrét ajánlatot nem tett, félve a várható trösztellenes kifogásoktól.

A Cisco is jó hasznát tudná venni
A híreszteléseket még egyik fél sem kommentálta, de a netes közösség fantáziáját már megragadta a lehetőség, és megindultak a spekulációk. Az egyik a vételárra vonatkozik: a Skype mintegy 5 milliárd dollárt remélt a tőzsdei bevezetéstől; eszerint a Ciscónak is legalább ennyit kellene leperkálnia, ha birtokba akarja venni a céget. Ez ugyan nem kevés pénz, de nem is lenne példátlan vételár a Cisco történetében: 2005-ben 6,5 milliárd dollárt fizetett a Scientific Atlanta set top box gyártóért.

Abban egyetértés látszik, hogy a Cisco sokkal jobb gazdája lenne a Skype-nak, mint az eBay volt. Az internetes zsibvásárt működtető cég 2006-ban 2,6 milliárd dollárt adott a Skype-ért, abban a reményben, hogy felhasználói majd ezen keresztül kötik meg az üzleteket. Ám hosszú évek során keresztül sem sikerült beilleszteni a telefonszolgáltatást a saját üzleti modelljébe, így tavaly – 600 millió dolláros veszteséggel – eladta azt befektetőknek.

A Ciscónak ilyen gondjai nem lennének, mert a Skype technológiája igen szépen beilleszthető a cég meglévő termékportfoliójába és stratégiájába. A Ciscónál az utóbbi időben minden a videóról szól (a legjobb példa erre a Tandberg felvásárlása). A Skype pedig a világ egyik legnagyobb videokonferenciás alkalmazásának számít: saját bevallása szerint a lebonyolított hívások 40 százaléka videotelefonálás. A legkönnyebben a WebEx-be lehetne integrálni a Skype technológiáját: a vállalati piacra szánt együttműködési és konferenciaszoftver lehetővé teszi, hogy a felhasználók dokumentumokat osszanak meg és kommunikáljanak egymással. A szolgáltatást a videohívási képességekkel új szintre lehetne emelni, mint ahogy szervesen illeszthető lenne a Cisco voip-alkalmazásaihoz is.

Jó lenne a Skype arra is, hogy a Cisco telepresence videokonferenciás szolgáltatásait közelebb vigye az átlagfelhasználókhoz. Ezeket a drága rendszereket eddig csak vállalatok használták, ám a januári CES-en a vállalat be akarja mutatni a fogyasztóknak szánt változatot, amely az otthonokban már megtalálható nagyfelbontású tévéket és szélessávú internetkapcsolatokat használná fel. A Skype technológiájával a szolgáltatás költségeit lehetne csökkenteni, 124 millió aktív (és 560 millió regisztrált) felhasználója pedig azonnali potenciális ügyfélbázist jelentene. Ha pedig ez bejön, az sem jelentene gondot, hogy a Skype bevételei szinte kizárólag a SkypeOut szolgáltatásból származnak, vagyis amikor a Skype-felhasználó hagyományos telefonszámot hív fel. Ilyet pedig csak 8,1 millió előfizető tesz, így összesen 406 millió dolláros bevételre tudott szert tenni 2010 első felében.

Címkék: Cisco, eBay
Bookmark and ShareCikk nyomtatása
xEzt is figyelmébe ajánljuk:

Beolvadtak a kiberkémek

Állandóan új és új rémtörténetekkel ijesztgetik a felhasználókat, miközben az igazi kiberbűnözés már a hozzá nem értő vállalatokat is elérte – megrendelői oldalról.
<1/3>
A rovat ajánlója
Világszerte töretlen az e-könyvek diadalútja. Egyre többen tudják elképzelni életüket a nyomtatott (alap)változat nélkül. A lelkesedés és a digitális lehetőségek révén ráadásul ma...
IVSZ Közbeszerzési Konferencia Fooldal/events/IVSZ_Kozbeszerzesi_Konferencia_2012.html 2012 5 17 5 10 40 0 false

A fórumon résztvevők első kézből értesülhetnek a változásokról és az új rendelkezésekről.

 

Ízelítő a témakörökből:

  • A központosított közbeszerzési eljárások, szerződések
  • A 46/2011-es kormányrendelet tartalmának ismertetése, az NFM eljárás ellenőrzési gyakorlatának bemutatása
  • Az új jogorvoslati szabályok ismertetése
  • Élni és visszaélni a közbeszerzéssel
  • Ajánlattételi buktatók és könnyebbségek az új közbeszerzési szabályokban

 

IVSZ Közbeszerzési Konferencia http://ivsz.hu/hu/hirek-es-esemenyek/esemenyek/esemenynaptar/ivsz-rendezvenyek/2012/05/KEF-konferencia-29052012 2012 5 17 5 10 40 31 false 1 true Bővebb információ

2012 5 29 3 9 0 0 Ramada Aquaworld 2111 2012 5 29 3 9 0 0 Ramada Aquaworld false
Információs Társadalom Parlamentje Fooldal/events/Informacios_Tarsadalom_Parlamentje_2012.html 2012 5 8 3 10 32 0 false

Magyarország megújulása

Az esemény célja, hogy a társadalom legszélesebb és legváltozatosabb szegmensei is elmondhassák véleményüket egymásnak és az információs társadalom formálásában meghatározó döntéshozóknak. A rendezvény valóban parlament kíván lenni abban, hogy törekedve a képviseleti elvre, jelen legyenek, és az eseménynek aktív részesei váljanak azok a szervezetek, szakértők, akik hűen képviselik a társadalom legkülönbözőbb szegmenseinek problémáit, felvetéseit. Ebből kifolyólag résztvevőink között nem csak az infokommunikációval foglalkozó civil szervezeteket üdvözölhetjük, hanem olyanokat is, amelyek fő küldetése ugyan más, de tevékenysége összefügg az információs társadalom témakörével, és amelyek véleménye ebben a témakörben talán nehezebben jut el a döntéshozókhoz.

 

Információs Társadalom Parlamentje http://infoparlament2012.antartweb.com/ 2012 5 8 3 11 35 51 false 1 true Bővebb információ

2012 6 14 5 0 0 0 2012 6 15 6 0 0 0 Magyar Parlament 2091 2012 6 14 5 0 0 0 2012 6 15 6 0 0 0 Magyar Parlament false Kiemelt Kiemelt Kiemelt Kiemelt Kiemelt

Eseménynaptár

Aktuális lapszámunkból

CEO, CIO két jóbarátNéhány éve már fel van adva a lecke az informatikai vezetőknek. Fiskális szigor. A tulajdonosok és a szabályzók kemény elvárásai a hatékonyabb és átlátható működés iránt. Gyorsan változnak a technológiák. Változó szolgáltatásfogyasztási módok. Mindez új megvilágításba helyezi a cio-t: több üzleti szellemet, innovatív képességet kell felmutatnia.

Kalózok: bűnözők vagy demokraták?A „kalóz” szót pejoratív értelemben már bő háromszáz éve használják a copyright-sértőkre, a digitális forradalom azonban a 21. századra radikálisan módosította a megítélésüket. A világ mintegy hatvan kalózpártja – köztük a most megalakult magyar Kalózpárt – a szerzői jogok alapos reformjánál jóval többet hirdet.

Előre a válság hátánA portálrendszerek terén is megfontolandó alternatívát jelentenek a nyílt forráskódú megoldások.