Ma: 26°CViharos, villámokkal
RSS

Katasztrofális eredményt produkált a világ legnagyobb közösségi oldala, legalábbis, ami a növekedés mértékét illeti: júniusban csak alig több, mint háromszázezren csatlakoztak, miközben ugyanezt milliókban mérik havonta. A lassan félmilliós regisztrált persze így is meggyőző, de nem biztos, hogy van feljebb, és üzletileg is van mit bizonyítani.

Lehet, hogy elértük a kritikus pontot, amely után már nem növekszik tovább a Facebook. Legalábbis erre (is) utal a legutóbbi havi jelentés, amely szerint – persze a relatíve – alig nőtt a felhasználók száma júniusban. Mindössze 320 ezren csatlakoztak ugyanis a világ legnépszerűbb közösségi oldalához, amely látogatottságában a google.com sarkában liheg. Az adat siralmas: ez egyértelmű, ha ránézünk az előző havi számra, májusban ugyanis 7,8 millió új regisztráció született. A helyzet még rosszabb, ha figyelembe vesszük, hogy a Facebook fő célcsoportjának számító fiatal felnőttek (18-44) között többen léptek ki, mint be, tehát ebben a kategóriában „veszteséges” volt a hónap. A közösségi site-ot tehát jelenleg a kamaszok és a középkorúak növelik.

Elpártol (forrás: Flickr)
Természetesen sokféleképpen magyarázhatjuk mindezt. Lehet, hogy a tavasz szokásos privacy- botrányok tettek be a cégnek, és a felhasználóknak komolyan elegük lett, esetleg tényleg demonstrálni kezdték nemtetszésüket. Nagyot durrant sajtóhírré vált, hogy egy csoport például Facebook-öngyilkosságot tervez, és egész komoly rajongói bázist építettek ki – lehet, hogy közvetve ennek is köze van az eredményekhez. Persze megeshet, hogy a cég belső rendszerével vannak bajok, például, hogy az új hirdetési szisztéma tett be a mérésnek, esetleg statisztikai hibáról van szó.

Számításba kell azonban venni azt is, hogy egyszerűen már mindenki csatlakozott a hálózathoz, aki csak tehette. A Facebooknak lassan félmilliárd regisztráltja van, és ez számít a világ legnagyobb képmegosztójának is. Amerikában 120 millió tag él, azaz az ország 41 százaléka csatlakozott, ezt az arányt csak Kanada és Nagy-Britannia múlja felül (48 és 44 százalék) – hívja fel a figyelmet a Wired. Ha az elmélet igaznak bizonyul, a vállalatnak komolyan el kell gondolkodnia, hogy hogyan lesz akkora pénzgyár, mint a Google, amely hirdetési rendszerével hoz iszonyatos összegeket a konyhára, méghozzá automatikusan. A Facebook kontextusérzékeny, targetált reklámokban gondolkodik, éa bevételek növelésének módja pedig szerintük az, ha növelik a felhasználói bázist. A jövő hónapban kiderül, sikerülhet-e.

Forrás: Wired

Címkék: Facebook, Google
Bookmark and ShareCikk nyomtatása
xEzt is figyelmébe ajánljuk:

Fake Angry Birds – jönnek a rosszindulatú alkalmazások

Egyre nagyobb fenyegetést jelentenek a hamis játékalkalmazások, amelyek nemrég több mint ezer embert rövidítettek meg.
<1/3>
A rovat ajánlója
Világszerte töretlen az e-könyvek diadalútja. Egyre többen tudják elképzelni életüket a nyomtatott (alap)változat nélkül. A lelkesedés és a digitális lehetőségek révén ráadásul ma...
IVSZ Közbeszerzési Konferencia Fooldal/events/IVSZ_Kozbeszerzesi_Konferencia_2012.html 2012 5 17 5 10 40 0 false

A fórumon résztvevők első kézből értesülhetnek a változásokról és az új rendelkezésekről.

 

Ízelítő a témakörökből:

  • A központosított közbeszerzési eljárások, szerződések
  • A 46/2011-es kormányrendelet tartalmának ismertetése, az NFM eljárás ellenőrzési gyakorlatának bemutatása
  • Az új jogorvoslati szabályok ismertetése
  • Élni és visszaélni a közbeszerzéssel
  • Ajánlattételi buktatók és könnyebbségek az új közbeszerzési szabályokban

 

IVSZ Közbeszerzési Konferencia http://ivsz.hu/hu/hirek-es-esemenyek/esemenyek/esemenynaptar/ivsz-rendezvenyek/2012/05/KEF-konferencia-29052012 2012 5 17 5 10 40 31 false 1 true Bővebb információ

2012 5 29 3 9 0 0 Ramada Aquaworld 2111 2012 5 29 3 9 0 0 Ramada Aquaworld false
Információs Társadalom Parlamentje Fooldal/events/Informacios_Tarsadalom_Parlamentje_2012.html 2012 5 8 3 10 32 0 false

Magyarország megújulása

Az esemény célja, hogy a társadalom legszélesebb és legváltozatosabb szegmensei is elmondhassák véleményüket egymásnak és az információs társadalom formálásában meghatározó döntéshozóknak. A rendezvény valóban parlament kíván lenni abban, hogy törekedve a képviseleti elvre, jelen legyenek, és az eseménynek aktív részesei váljanak azok a szervezetek, szakértők, akik hűen képviselik a társadalom legkülönbözőbb szegmenseinek problémáit, felvetéseit. Ebből kifolyólag résztvevőink között nem csak az infokommunikációval foglalkozó civil szervezeteket üdvözölhetjük, hanem olyanokat is, amelyek fő küldetése ugyan más, de tevékenysége összefügg az információs társadalom témakörével, és amelyek véleménye ebben a témakörben talán nehezebben jut el a döntéshozókhoz.

 

Információs Társadalom Parlamentje http://infoparlament2012.antartweb.com/ 2012 5 8 3 11 35 51 false 1 true Bővebb információ

2012 6 14 5 0 0 0 2012 6 15 6 0 0 0 Magyar Parlament 2091 2012 6 14 5 0 0 0 2012 6 15 6 0 0 0 Magyar Parlament false Kiemelt Kiemelt Kiemelt Kiemelt Kiemelt

Eseménynaptár

Aktuális lapszámunkból

CEO, CIO két jóbarátNéhány éve már fel van adva a lecke az informatikai vezetőknek. Fiskális szigor. A tulajdonosok és a szabályzók kemény elvárásai a hatékonyabb és átlátható működés iránt. Gyorsan változnak a technológiák. Változó szolgáltatásfogyasztási módok. Mindez új megvilágításba helyezi a cio-t: több üzleti szellemet, innovatív képességet kell felmutatnia.

Kalózok: bűnözők vagy demokraták?A „kalóz” szót pejoratív értelemben már bő háromszáz éve használják a copyright-sértőkre, a digitális forradalom azonban a 21. századra radikálisan módosította a megítélésüket. A világ mintegy hatvan kalózpártja – köztük a most megalakult magyar Kalózpárt – a szerzői jogok alapos reformjánál jóval többet hirdet.

Előre a válság hátánA portálrendszerek terén is megfontolandó alternatívát jelentenek a nyílt forráskódú megoldások.