Ma: 26°CViharos, villámokkal
RSS

Még nem írták meg az utolsó fejezetet abban a sztoriban, amely a Google küzdelméről szól, hogy több millió kötetből álló digitális könyvtárat hozzon létre a neten: az amerikai igazságügyi minisztérium visszadobta a megállapodás tervezetét.

Pedig közel fél évvel ezelőtt úgy tűnt, hogy mindenki megelégedésére pont kerül a történet végére. A Google 2008-ban megállapodott az amerikai kiadók és szerzők szervezeteivel (Association of American Publishers és Authors Guild of America: eszerint 125 millió dollár fizet, és létrehozza a Books Rights Registry nonprofit szervezetet, amely mind a szerzők, mind a kiadók jogait képviselné.

Féltik a régi könyveket a kizárólagos digitalizálási jogoktól
Ám nem sokkal az egyezmény tavaly októberre tervezett életbe lépése előtt az amerikai igazságügyi minisztérium kifogásainak adott hangot. A két fél átdolgozta az egyezményt, de a minisztérium még ezzel sem elégedett - derült ki a múlt hét végén közzétett állásfoglalásukból.

A legfőbb kifogás továbbra is az, hogy az egyezmény révén a Google óriási versenyelőnybe kerülne, hiszen kizárólagos jogot kapna több millió könyv digitalizálására és azok tartalmának terjesztésére és értékesítésére. Kritizálja a minisztérium azt a gyakorlatot is, miszerint a szerzőknek azt kell jelezniük, ha nem akarják műveik digitalizálását (opt-out), ahelyett, hogy aktívan hozzájárulnának a közzétételhez (opt-in).

Megkérdőjelezi a minisztériumi állásfoglalás az egyezményt aláíró két szervezet jogát arra is, hogy külföldi szerzők, illetve az "elárvult művek" írói nevében lépjenek fel. A mostani egyezmény szerint a Google exkluzív jogot szerezne az elárvult művek kiadására: ezek olyan könyvek, amelyek szerzői joga még nem járt le, de a szerző különböző okok miatt felkutathatatlan, a könyv pedig más forrásból nem szerezhető be.

Bookmark and ShareCikk nyomtatása
A rovat ajánlója
Világszerte töretlen az e-könyvek diadalútja. Egyre többen tudják elképzelni életüket a nyomtatott (alap)változat nélkül. A lelkesedés és a digitális lehetőségek révén ráadásul ma...
IVSZ Közbeszerzési Konferencia Fooldal/events/IVSZ_Kozbeszerzesi_Konferencia_2012.html 2012 5 17 5 10 40 0 false

A fórumon résztvevők első kézből értesülhetnek a változásokról és az új rendelkezésekről.

 

Ízelítő a témakörökből:

  • A központosított közbeszerzési eljárások, szerződések
  • A 46/2011-es kormányrendelet tartalmának ismertetése, az NFM eljárás ellenőrzési gyakorlatának bemutatása
  • Az új jogorvoslati szabályok ismertetése
  • Élni és visszaélni a közbeszerzéssel
  • Ajánlattételi buktatók és könnyebbségek az új közbeszerzési szabályokban

 

IVSZ Közbeszerzési Konferencia http://ivsz.hu/hu/hirek-es-esemenyek/esemenyek/esemenynaptar/ivsz-rendezvenyek/2012/05/KEF-konferencia-29052012 2012 5 17 5 10 40 31 false 1 true Bővebb információ

2012 5 29 3 9 0 0 Ramada Aquaworld 2111 2012 5 29 3 9 0 0 Ramada Aquaworld false
Információs Társadalom Parlamentje Fooldal/events/Informacios_Tarsadalom_Parlamentje_2012.html 2012 5 8 3 10 32 0 false

Magyarország megújulása

Az esemény célja, hogy a társadalom legszélesebb és legváltozatosabb szegmensei is elmondhassák véleményüket egymásnak és az információs társadalom formálásában meghatározó döntéshozóknak. A rendezvény valóban parlament kíván lenni abban, hogy törekedve a képviseleti elvre, jelen legyenek, és az eseménynek aktív részesei váljanak azok a szervezetek, szakértők, akik hűen képviselik a társadalom legkülönbözőbb szegmenseinek problémáit, felvetéseit. Ebből kifolyólag résztvevőink között nem csak az infokommunikációval foglalkozó civil szervezeteket üdvözölhetjük, hanem olyanokat is, amelyek fő küldetése ugyan más, de tevékenysége összefügg az információs társadalom témakörével, és amelyek véleménye ebben a témakörben talán nehezebben jut el a döntéshozókhoz.

 

Információs Társadalom Parlamentje http://infoparlament2012.antartweb.com/ 2012 5 8 3 11 35 51 false 1 true Bővebb információ

2012 6 14 5 0 0 0 2012 6 15 6 0 0 0 Magyar Parlament 2091 2012 6 14 5 0 0 0 2012 6 15 6 0 0 0 Magyar Parlament false Kiemelt Kiemelt Kiemelt Kiemelt Kiemelt

Eseménynaptár

Aktuális lapszámunkból

CEO, CIO két jóbarátNéhány éve már fel van adva a lecke az informatikai vezetőknek. Fiskális szigor. A tulajdonosok és a szabályzók kemény elvárásai a hatékonyabb és átlátható működés iránt. Gyorsan változnak a technológiák. Változó szolgáltatásfogyasztási módok. Mindez új megvilágításba helyezi a cio-t: több üzleti szellemet, innovatív képességet kell felmutatnia.

Kalózok: bűnözők vagy demokraták?A „kalóz” szót pejoratív értelemben már bő háromszáz éve használják a copyright-sértőkre, a digitális forradalom azonban a 21. századra radikálisan módosította a megítélésüket. A világ mintegy hatvan kalózpártja – köztük a most megalakult magyar Kalózpárt – a szerzői jogok alapos reformjánál jóval többet hirdet.

Előre a válság hátánA portálrendszerek terén is megfontolandó alternatívát jelentenek a nyílt forráskódú megoldások.