Ma: -6°CTiszta idő

Amikor beülünk, még öltönyös urak vagyunk, de versenyzővé leszünk benne, amint felhördül a motor.

Ahol a cégautós házirend ezt megengedi, a beosztottak – a beosztásuknak megfelelő lízingkeretből – maguk választhatnak autót a fenekük alá. Kezdetét veheti a férfias móka: bejárni a márkakereskedéseket, tesztutakra vinni a pozícióhoz illőnek érzett modelleket. Nem egy cég- és képviseletvezető indul így neki, aki olyan autót szeretne, amelyik látszatra a biznisz kategóriába tartozik, de nem a külsejével tűnik fel, hanem a sportosságával.

Finoman kell megbökni az index bajuszkapcsolóját
A 18 hüvelykes, könnyűfém felnin feszítő abroncsokon, a brutálisan nagy féktárcsákon és az öblös hűtőmaszkon kívül laikus számára szinte semmi sem árulkodik arról, hogy az Opel Vectra OPC nem átlagos autó. Amikor azonban beindítják a két kipufogórendszeren oboázó, 2,8 literes, 275 lóerős V6-os motort, már lehet sejteni valamit. Ha pedig a sofőr kicsit odalép a gázra, a presztízsmárkák kisebb modelljeiből csak nézhetnek utána.

A sportos élményt fokozni is lehet. Egy gombnyomás a sportkapcsolón, és a futómű, a kormánymű és a gázpedál még sportosabbá válik: "megy, mint állat". Ebben az üzemmódban bárki megszabadulhat a veseköveitől a macskaköves utakon.

A száguldásra csábító lóerők mellett jól jön a Magyarországon (és több más környékbeli országban) legálisan használható radar- és lézerdetektor, amely sípol és pittyeg, ha radart érzékel, de a gázt nem veszi vissza a sofőr helyett. Akinél már kialakult a pavlovi reflex, az ilyenkor – az utasok nagyobb örömére – padlóféket nyom.

Akinek kutyája van, nem választ könnyen karcolódó bőrülést, de van, aki a GPS-es navigációt, az automata váltót és a parkolószenzort sem hiányolja, mondván, az majd jól jön, ha nyugdíjas lesz. Nagyra értékeli viszont az első sor utasai alá tett Recaro sportüléseket, amelyek intenzív kanyarokban is jó oldaltámaszt nyújtanak, és több száz kilométeres út után sem csontropogtatva áll föl belőlük az autós.

Amilyen könnyen megszokhatók a Vectra kanyarodást segítő, mellékutcába bevilágító lámpái, annyira megszokhatatlan viszont a mindig vízszintes helyzetet mutató indexkapcsoló. Aki lát maga előtt egy Opel Vectrát folyamatosan indexelni, ne higgye, a sofőr vakegér. Előzéskor, sávváltáskor finoman kell megbökni a Vectra bajuszkapcsolóját, máskülönben boldogan villog, amíg újra rá nem csapunk, és nem kezd el a másik irányba villogni...

Bár a mezei autótulajdonos csak olyankor nyitja föl a motorház fedelét, ha az ablakmosó folyadékot kell pótolnia, avagy szeretne eldicsekedni azzal, hogy fest a V6-os motorblokkba szorított 280 lóerő, a Vectra OPC ebben nem szívesen segít. A motorháztetőből ugyanis egyszerűen kispórolták a régi Omegákban még megtalálható teleszkópos kitámasztót, s maradt helyette az egyszerű támasztókallantyú.

Bookmark and ShareCikk nyomtatása
xEzt is figyelmébe ajánljuk:

Megint az Opel, s már megint mentőcsomag

Már-már úgy tűnt, véget ér a végtelenül hosszúra nyúlt Opel-saga, de a GM és a németek vesszőfutása mégsem ér véget. És még csak az se mondható, hogy van remény!
<1/3>
Kapcsolódó anyagok
Cikkek
Üzenőfal elrejtése
Név:
E-mail:
Hozzászólás:

A rovat ajánlója
A kompakt hobbiterepjárók prémiumszegmensébe – itt is az alsó középkategóriába – érkező kocsi feladta a leckét a konkurenciának, bár első pillantásra az ember nem tudja eldönteni...

Aktuális lapszámunkból

Minek nevezzelek?Bár hardvert és szoftvert elsősorban nem a neve alapján választ az ember, és különösen nem a vállalat, a jól eltalált név hatékonyan járulhat hozzá a marketingértékhez. Csak éppen eltalálni nem egyszerű.

FelhőszerződésekHa a számítási felhőből akarunk igénybe venni szolgáltatásokat, a szolgáltatási szerződésnek lényegében két dologra kell összpontosítania: a szolgáltatás(szintek) számonkérhetőségére és az adathozzáférésre, adatkezelésre. No meg az új magyar adatvédelmi törvényre.

Maffiózó filozófusHogyan lehet valaki kívülálló egy olyan környezetben, ahol szinte senki sem átlagos? Peter Thielnek sikerült, tehetsége gazdaggá, természete elszigeteltté tette a Szilícium-völgyben.