Ma: -4°CRészben felhős

Lehet, hogy a közeljövő (egyik) autótípusával állunk szemben? Hibrid meghajtása révén akár zéró emissziót is produkálhat a Fisker Karma, pedig két dögerős aggregát is helyet kapott benne.

Terveztek már több hibrid (benzin+villany) meghajtású autót, a Fisker Karma sportszedán azonban kitűnik az összes közül. Szinte teljesen természetes alapanyagokból készül, s csaknem 100 kilométert tud megtenni egyetlen csepp benzin nélkül. Erről két, egyenként 200 lóerős villanymotor gondoskodik – de persze, előtte otthon fel kell tölteni az akkumulátorokat.

Hibrid álom (Forrás: Fisker)

De ha esetleg elfelejtettük előző este rádugni a 220-ra, akkor sincs baj, ott a kétliteres, 260 lóerős turbó benzinmotor, amely többek között az aksikat töltő generátorokat is hajtja. A hátsó kerekek forgatását a tengelyekre szerelt elektromotor végzi, s ha bekapcsoljuk az „össz-hibridhajtást”, 380 kilométert is utazhatunk mintegy 3 liter benzin jóízű elfogyasztása mellett.

Mindez persze takarékos használat esetén lehetséges: ha kihasználjuk a két villanymotor 400 lóerős összteljesítményét, és sokszor lép működésbe az Opel turbómotor, akkor nyilván jóval kevésbé lesz spórolós a sportszedán.

A Fiskernél azt is kiszámolták, mennyi üzemanyagot és szén-dioxid-kibocsátást takaríthat meg a típus, ha 2016-ig minden évben eladnak belőle legalább 15 ezer példányt. Ebben az esetben 941 millió liter benzint nem használnának fel, és 2,3 millió tonnával kevesebb szén-dioxid jutna a légkörbe.

A gyártó több trükköt is bevet, hogy mégy zöldebbé tegye a kocsit. Például bőr helyett bambuszból készült szövetet használnak az ülések befedésére, s a beltér burkolásához olyan „külölegességeket” is alkalmaznak, mint megkövesedett levelek, tavak mélyéről kiemelt ágak vagy tűzvészben leégett erdők maradványai. Csak így lehetséges ugyanis, hogy a Fisker anyagainak 95 százaléka visszaforgatható a természetbe.

 

Bookmark and ShareCikk nyomtatása
xEzt is figyelmébe ajánljuk:

Luxus villanyautók

Korábban technikai okai voltak annak, hogy nemigen lehetett zéróemissziós luxuskocsikkal száguldani az utakon; most változni látszik a helyzet.
<1/3>
Kapcsolódó anyagok
Cikkek
Üzenőfal elrejtése
Név:
E-mail:
Hozzászólás:

A rovat ajánlója
A kompakt hobbiterepjárók prémiumszegmensébe – itt is az alsó középkategóriába – érkező kocsi feladta a leckét a konkurenciának, bár első pillantásra az ember nem tudja eldönteni...

Aktuális lapszámunkból

Minek nevezzelek?Bár hardvert és szoftvert elsősorban nem a neve alapján választ az ember, és különösen nem a vállalat, a jól eltalált név hatékonyan járulhat hozzá a marketingértékhez. Csak éppen eltalálni nem egyszerű.

FelhőszerződésekHa a számítási felhőből akarunk igénybe venni szolgáltatásokat, a szolgáltatási szerződésnek lényegében két dologra kell összpontosítania: a szolgáltatás(szintek) számonkérhetőségére és az adathozzáférésre, adatkezelésre. No meg az új magyar adatvédelmi törvényre.

Maffiózó filozófusHogyan lehet valaki kívülálló egy olyan környezetben, ahol szinte senki sem átlagos? Peter Thielnek sikerült, tehetsége gazdaggá, természete elszigeteltté tette a Szilícium-völgyben.