Ma: -1°CHavazás várható

A biztonság mellett az élvezetes autózáson és a stíluson van a hangsúly.

Ha egy gyártó a kétajtós, négyszemélyes, kimondottan élményautónak szánt legkisebb modelljéért képes majdnem annyit elkérni, mint amennyit a nagyobbik, hétüléses terepjárójáért, akkor annak az autónak nagyon kell tudnia valamint. És a Volvónál a jelek szerint biztosak abban, hogy a C30 tud valamit.

Bárhol megfordulnak utánuk
Egyvalamit nem lehet letagadni: a C30 valamilyen autó: olyan karakteres, olyan markáns, hogy egyből feltűnik a ma gyártott, többé-kevésbé uniformizált modellek között. Erre játszott rá a gyártó reklámkampánya is, amely szerint lehet szeretni a C30-at, lehet utálni, de közömbösnek maradni iránta, azt nem lehet.

Külsején egyszerre fedezhetők fel a jelenlegi Volvo-stíluselemek (a nagy hűtőmaszk, a motorháztető V alakú domborítása), és az egyes nagy elődökre való utalás, mint az óriási, mélyen lenyúló, üvegből készült hátsó ajtó, amely az idősebbek számára a Volvo 480-at idézheti fel. Az autó több formajegye a sportosságot és a dinamizmust van hivatva (és nem hiábavalóan) felidézni. A nagy tengelytáv, a rövid túlnyúlás, a csónak alakú oldalablakok, vagy a szinte előre dőlő, jellegzetes kupésziluett képesek még az álló autó esetében is a mozgás érzetét kelteni.

A C30 a gyártó sajtóanyagai szerint a fiatal, modern, aktív életmódot folytató - és tegyük hozzá: az átlagnál tehetősebb - városlakóknak készül, akik rendszerint egyedül, legfeljebb kettesben utaznak; az otthonuk, a munkahelyük, a squash-klub és a szórakozóhelyek közötti távokat pedig szeretik egy "dizájnos", a tömegből kirívó járműben megtenni, amely inkább a vezetési élményre helyezi a hangsúlyt, nem pedig arra, hogy a csomagtartóban elférjen az összecsukható gyerekágy és az etetőszék is.

A kocsi belseje is tartogat érdekességeket. Elöl az S40-ben már látott "lebegő" (és több színben rendelhető) középkonzol ide is nagyon illik; hátul pedig nem a szokásos pad, hanem két külön ülés kapott helyet, közöttük egy kartámasszal. A két hátsó ülés ráadásul egy kicsit el van tolva középre, hogy az ott utazók is jobban előrelássanak és könnyebben tudjanak beszélgetni az elöl ülőkkel.

Mindez persze mit sem érne a megfelelő vezetési élmény és biztonság nélkül. Alig 1,2 tonnás tömegét még a legkisebb, 1,6 literes dízelmotor is elfogadhatóan mozgatja, míg a legnagyobb, 2,5 literes, öthengeres benzines turbó - a maga 230 lóerejével és 320 Nm-es nyomatékával - pedig igazi vadállatot csinál a C30-ból. A kézbentarthatóságról és az utasok biztonságáról a passzív és aktív védelmi funkciók egész garmadája gondoskodik. Természetesen megtalálható benne az összes szokásos aktív elektronika és passzív biztonsági elem. Újdonság az opcionális BLIS (Blind Spot Information System): ez az oldalsó visszapillantó tükrökbe ágyazott kamerákkal figyeli a holtteret, és egy kis lámpa felvillantásával figyelmezteti a vezetőt, ha abban másik járművet észlel.

A három rendelhető gyári hifi közül a csúcsmodell Alpine digitális erősítővel, 5x130 watt kimeneti teljesítménnyel, Dolby Pro Logic II Surround hangzással és tíz hangszóróval rendelkezik. Ez nem csupán le tudja játszani az MP3 és WMA formátumú CD-ket, de MP3-lejátszó, iPod és USB háttértár is csatlakoztatható hozzá - ez utóbbiak természetesen a konzolról vezérelhetők.

Egy élményautónál nem a méret, hanem a várt presztízs határozza meg az árat: az új Bogárnak és a Mini Coopernek sem a klasszikus kisautókkal kell  megküzdeni a piacon. A C30-nak is inkább az 1-es BMW vagy az A3-as Audi lehet a vetélytársa, de első pillantásra így is meghökkentő az ára. A legkisebb, fapados, 1,6-os, 100 lóerős modell ára nem sokkal 5 millió forint alól indul, a minden földi jóval felszerelt T5 csúcsmodellért pedig közel 11 milliót is a szalonban lehet hagyni - nem sokkal több pénzért pedig akár már egy fapados XC90 tulajdonosai is lehetünk. Legfeljebb nem érezzük annyira jól magunkat benne.

Bookmark and ShareCikk nyomtatása
xEzt is figyelmébe ajánljuk:

Hivatalos a Geely-Volvo frigy

A BBC értesülései szerint a kínai autógyártó a minap aláírásával is véglegesítette azt a szerződést, melynek értelmében a svéd Volvo brandet kivásárolhatják a Fordtól.
<1/3>
Kapcsolódó anyagok
Cikkek
Üzenőfal elrejtése
Név:
E-mail:
Hozzászólás:

A rovat ajánlója
A kompakt hobbiterepjárók prémiumszegmensébe – itt is az alsó középkategóriába – érkező kocsi feladta a leckét a konkurenciának, bár első pillantásra az ember nem tudja eldönteni...

Eseménynaptár

Aktuális lapszámunkból

Minek nevezzelek?Bár hardvert és szoftvert elsősorban nem a neve alapján választ az ember, és különösen nem a vállalat, a jól eltalált név hatékonyan járulhat hozzá a marketingértékhez. Csak éppen eltalálni nem egyszerű.

FelhőszerződésekHa a számítási felhőből akarunk igénybe venni szolgáltatásokat, a szolgáltatási szerződésnek lényegében két dologra kell összpontosítania: a szolgáltatás(szintek) számonkérhetőségére és az adathozzáférésre, adatkezelésre. No meg az új magyar adatvédelmi törvényre.

Maffiózó filozófusHogyan lehet valaki kívülálló egy olyan környezetben, ahol szinte senki sem átlagos? Peter Thielnek sikerült, tehetsége gazdaggá, természete elszigeteltté tette a Szilícium-völgyben.