Aki rendszeresen jár Esztergomban, s nem veti meg a gasztronómiai örömöket sem, előbb-utóbb megtalálja a Szalma csárdát a város egyik legszebb helyén, a Kis-Duna és a Duna által határolt Prímás-szigeten, az újjáépített Mária Valéria híd tövében. Mielőtt odalátogattam volna, naivan azt hittem, a szalmatető után lett ez a neve, de később kiderült, a tulajdonos Szalma József ihlette a keresztapát – feltehetően saját magát.

Az árlista már nem ennyire vonzó (Forrás: szalmacsarda.hu)

A csárda hangulatát meghatározza belső kiképzése, valamint a hatalmas búboskemence, amely mellet különösen télen esik jól az ücsörgés. Az igazság az, hogy az enteriőr kissé eklektikus, keveredik benne a 19. századi alföldi fogadók és a kisvárosi polgári vendéglők hangulata, de isten neki, a német turisták tschikosch-gulasch percepciójának mindenképpen megfelel.

Az étlapon megtalálható a birka, a borjú, marha, sertés, csirke ételek gazdag választéka, a specialitásaink közé azonban a dunai halból készült ételek tartoznak. A gasztronómiai élmények mellett az ilyesmire beinduló (külföldi vagy sznob) vendéget cigányzene, folklórműsor és lovasbemutató is szórakoztatja. Bár újabban retró rockestek is színesítik a szórakozást.

Az ételek ízletesek, az adagok bőségesek, az árak szolidak (ez utóbbiak csak voltak). Pozitívum az is, hogy kutyát is lehet bevinni az étterembe.

Egyszer még utolsó menedékként is szolgált a csárda. Történt ugyanis, hogy tavaly március 15-én – a környéken kirándulván családostul – hirtelen felindulásból átmentünk Párkányba ebédelni. A szándék csak jámbor óhaj maradt, mert még délután négykor is Magyarországról alkalmi ebédre átruccanók sorai kígyóztak az összes étterem előtt. Hát ha így, akkor irány a szalma csárda a folyó túlpartján, sokkal csendesebb és kulturáltabb környezetben.

A hideg zuhany néhány hete ért, amikor a környéken tett fárasztó autókázás után estefelé betértünk a csárdába valami meleget, elsősorban levest enni. Ahogy megláttam az árakat, rögtön fordultam is volna vissza, de hát hogy néz az ki… Volt olyan étel, amit tavalyi ára csaknem kétszereséért mértek, s a legegyszerűbb főfogás (hótt közönséges rántott hús) is inkább a kétezret közelítette, mint az ezerötöt. Ekkora válság azért nem sújtotta a vendéglátóipart, de talán most majd fogja.

Képzavarral élve, a kiábrándulás kapuját az tette be, hogy a „tyúkhúsleves gazdagon” nevű ételből a tálaló kifelejtette a „gazdagont”, azaz a húst, a zöldséget és a tésztát, s ezt a pincér sem vette észre. Vagy gondatlanságból vagy szándékosan, mondván, a hülye úgy sem veszi észre, vagy ha igen, a statisztikai tapasztalatok alapján, nem reklamál. Akár az egyik, akár a másik verzió az igaz, az ember ennyi pénzért ne tűrje a trehányságot. A válasz egy flegma bocsánat volt.

Szalma csárda, agyő.