|
Budapest megint vétkes
2009.
07.
03. péntek
De ettől még borzongva nézi a Lengyelország felől beözönlő embertömeget. Meg azt a három vörös keresztes teherautót, melyek aztán elindítják a lavinát. Az orvosi kábítószert szállító konvojnak ugyanis nyoma vész, de a fővárosi alvilágban megszaporodó halálesetek, meg persze Gordon személyes érintettsége miatt is, az újságíró nyomozni kezd.
![]() Öt nyelven ez is megjelenik (forrás:agavekönyvek)
A kissé titokzatos szerző, Kondor Vilmos által tavaly megszületett célratörő tollforgató azonban az első kötettel ellentétben most segítőtársat is kap, ha amolyan félhivatalosat is. Matuska Szilveszter egykori elfogó vadászát, a tejcsárdák megszállottját, Nemes Sándor nyugalmazott detektívet. De Gordon történetei soha nem ennyire egyszerűek. A Budapest Noir óta ugyan csak három év telt el, de Budapest, és a benne élők is gyökeresen megváltoztak. Az 1-es busz útvonalát például a Deák Ferenc tértől már a Gróf Tisza István út - Opera - Mussolini tér - Vörösmarty utca – Hitler tér - Bajza utca - Hősök tere megállók jelzik. S noha az acél öklű Gordon is visszafogottabb lett, annyira azért nem, hogy ne a továbbra is a saját feje után járó, az igazságot bulldog üzemmódban kereső riporterként tegye, akinek ráadásul a kirakó egy apró részletének felfedése – Anschluss és numerus clausus ide vagy oda – simán megér egy bécsi vonatozást is. Kondor stílusa letisztultabb, a helyzet viszont, melyben főhősét mozgatja, egyre
elszomorítóbb lett. Ármány és megalkuvás mindenütt, és a hazájukat végleg elhagyni
készülők fel-felbukkanó képét az is csak terheli, hogy az Andrássy út 60. alatt
a nyilasok már lakást béreltek pártirodának. A Bűnös Budapest azonban e vészjósló
háttérrel együtt is egy igazán izgalmas, univerzálisan is működő, vérbeli krimi
lett. Míg az előző kötetben Kondor kínosan ügyelt arra, hogy patikamérlegen adagolja
a korabeli fogalmakat és kifejezéseket (ébresztve ezáltal igényt az ízes, ám feledésbe
merült szavak kimondására is), mostanra a szöveg ezek minimalizálásával lényegesen
gördülékenyebbé lett. A hosszú leírások is inkább a baccarat nevű kártyajáték
variánsairól szólnak a pillanatnyi belpolitikai helyzet gordoni olvasata helyett.
A precíz hangulatfestéshez ráadásul olyan nevek társulnak, mint Bradách, Zsalud, doktor Pazár (vagy elbűvölő titkárnője: Rekenye Baba), így már-már azt képzeli az olvasó, hogy a következő sarkon, az Abbáziában vagy a Japán Kávéházban Rejtő Jenővel is találkozik. Kondor azonban maradt olyan erős, hogy e tökéletesen kidolgozott ziccereket meg sem kísérli gólra váltani. Így viszont a Bűnös Budapest manír és giccs nélkül is meg tudott maradni annak az izgalmas és misztikus magyar kriminek, mely az első kötet óta sok rajongót talált magának.
Kondor Vilmos: Bűnös Budapest
xEzt is figyelmébe ajánljuk:
Nem kedvelik az európai vállalkozókTöbb területen is sereghajtónak bizonyult a magyar főváros abban a felmérésben, amely a vállalkozások számára kedvező üzleti környezetet, illetve a vállalkozók elégedettségét vizsgálta. Budapest az összesített listán az utolsó előtti lett, Közép-Európából viszont Varsó a harmadik helyezést érte el.
Kapcsolódó anyagok
|
|