Ma: -6°CTiszta idő

Kis méret és kis súly -- ezek a legfőbb erények, ugyanakkor a legtöbb probléma forrásai.

Az Asus kisméretű laptopjának egyértelműen a mérete és a súlya a legnagyobb erénye, és természetesen egyben ez a forrása a legtöbb felmerülő problémának is. Nézzük meg először, hogy miért is érdemes ezt a gépet választanunk.

Táskában, hátizsákban kényelmesen elfér -- Forrás: www.asus.com
A 27x19 centiméteres méret lehetővé teszi, hogy szinte bármilyen táskában, hátizsákban kényelmesen elhelyezhessük, és a mindössze nagyjából másfél kilós súlya senkit sem fog különösebben megterhelni.

A kis géphez tartozó 10 hüvelykes képernyő szép képet ad, és nem is tűnik annyira aprónak, mivel képes 1024x600-as felbontásra. Ebből inkább a vízszintes sorok száma lehet kissé kevés, internetböngészés, vagy bármilyen dokumentum olvasása közben elég sokat kell föl-le görgetnünk.

A gépen megvásárlásakor már egy feltelepített Windows XP-t találunk, ami azért nem lett Vista, mert a gépben dolgozó 1,6 gigahertzes Intel Atom processzor, és az 1 gigabájt memória csak ezt teszi lehetővé.

És ezzel el is érkezünk a kissé kellemetlenebb területre. Az Asus Eee pc-je ugyanis elég lassúcska. Ugyan semmilyen problémája nincsen az általános irodai alkalmazásokkal, de ennél többet ne nagyon várjunk tőle. Egy-egy komolyabb program futtatása sajnos lényegesen vontatottabban történik, mint ahogyan azt más számítógépeken megszokhattuk, de azért megbirkózik mindennel. Szóval, ha csak alkalmanként akarunk ilyeneket használni, akkor azért nincs olyan nagy baj.

Mindent összevetve elmondható, hogy az Asus Eee PC 1000H nagyszerű választás azoknak, akiknek elsősorban irodai alkalmazásokra van szükségük, és a kényelem fontos számukra, hiszen a laptop kicsi és könnyű. Ezen kívül mindenképpen ki kell emelni a tényleg elsőrangú akkumulátort, hiszen nyugodtan aktívan használhatjuk a gépet akár 4-5 órán keresztül is.

Bookmark and ShareCikk nyomtatása
xEzt is figyelmébe ajánljuk:

Törölni, törölni, törölni!

Biztonsági kutatóintézethez kerültek a bulvárlap kiselejtezett számítógépei.
<1/3>
Kapcsolódó anyagok
Cikkek
Üzenőfal elrejtése
Név:
E-mail:
Hozzászólás:

A rovat ajánlója
Sokan talán még azt sem tudják, hogy a Gmailben használhatók a kezelést megkönnyítő billentyűparancsok. Most már kimondottan ezekhez készült billentyűzet is tartozik.

Aktuális lapszámunkból

Minek nevezzelek?Bár hardvert és szoftvert elsősorban nem a neve alapján választ az ember, és különösen nem a vállalat, a jól eltalált név hatékonyan járulhat hozzá a marketingértékhez. Csak éppen eltalálni nem egyszerű.

Kétmilliárdos piacTavaly év végén egy befektető jóvoltából több mint 3 milliárd forint állt a házhoz a Prezinél; ennyi pénzből már el lehet indulni világhódító útra.

Segíts a másikon!A közösségi hálózatok és a közösségi együttműködés szelleme az informatika mind több részét hódította meg – miért maradna ki belőle éppen a felhasználók támogatása?