Ma: -3°CBorús idő

A Google mottóját egyenesen marhaságnak tartja, az Adobe-t pedig lustának és lassúnak – Steve Jobs az Apple privát rendezvényén őrjöngve osztotta ki a rivális cégeket.

Az Apple főhadiszállásán (Infinite Loop 1) rendre tartanak olyan belső rendezvényeket is, melyeken a cég alkalmazottai kérhetik számon a vezetőséget. A legutóbbi ilyen esemény is zártkörű volt, bár az elhangzott információk valahogy mégis csak felkerültek a wired.com oldalára. Ezekből az derült ki, hogy az Apple vezetője kőkemény szavakkal illette a piaci riválisokat.

Jobs kiosztotta a riválisokat. (fotó: wordpress.com)

Pontosabban csak a Google és az Adobe kapott keresetlen megjegyzéseket. Előbbiről Mr. Jobs elmondta, hogy a társaság célja az iPhone és e készülék köré felépülő szolgáltatásarzenál megsemmisítése – amit az Apple természetesen nem fog hagyni. Jobs annyira felpörgött, amikor a keresőhirdetések királyáról beszélt, hogy mikor egy kérdés erejéig visszakanyarodott a Google-hoz, kijelentette, hogy a cég "Ne légy gonosz" jelmondata egész egyszerűen marhaság.

Jobs azt is megjegyezte, hogy míg a Google beszállt a telefonpiacra (Nexus One), addig nekik eszükbe sem jutott belépni a keresőüzletbe. Ugyanakkor, a két cég közötti ellenséges miliő egyáltalán nem ennek köszönhető. Sokkal inkább akkor kezdett eltávolodni egymástól a két cég, mikor is a Google Voice szolgáltatásával kapcsolatban nem jutottak közös nevezőre egymással.

És ha már feltétlenül mutogatni kell egymásra, nem maradhatott ki a sorból az Adobe megdorgálása sem. Jobs szerint a cégben ugyan meglenne a lehetőség, hogy nagy dolgokat hozzanak létre, ám ehhez túlságosan lusták. Például, az iPad-en az Apple azért nem támogatja a Flash-t, mert az tele van hibákkal, sőt! Jobs hozzátette, hogy a lefagyó, összeomló Macintoshokért is elsősorban a Flash felelős.

Jobs pedig azzal zárta le kirohanását, hogy a jövőben amúgy sem fog senki Flasht használni, hiszen világunk a HTML5 irányába halad tovább.

(Ezt mi értjük is és tiszteletben tartjuk, de mégis: hiába van Jobs a Flash ellen, mikor az érintett Apple készülékekkel kapcsolatban pontosan a Flasht hiányolják a felhasználók. Ahogy a néhány napja bemutatott iPad-del is ez a gond – hiába jelenti a HTML5 a jövőt, mikor az iPad-et a jelenkori felhasználóknak készítik; így talán magától értetődő volna mindehhez a jelenkor vívmányait kihasználni/felhasználni. Nem lehet, hogy a Flash hiányát elsősorban anyagi okok indokolják?)

Forrás: wired.com

Bookmark and ShareCikk nyomtatása
xEzt is figyelmébe ajánljuk:

Naponta hatmillió iPhone-alkalmazás

Naponta több mint hatmillió iPhone-appet töltöttek le az amerikaiak decemberben. Ehhez képest kevésbé fontos adat, hogy az Android-felhasználókra a legjellemzőbb, hogy a WC-re is magukkal viszik okostelefonjukat.
<1/3>
Üzenőfal elrejtése
Név:
E-mail:
Hozzászólás:

A rovat ajánlója

Aktuális lapszámunkból

A fejlesztés áraÚj ötletek megvalósítása helyett nagyrészt inkább a napi működés finanszírozására fordítódnak a kutatás-fejlesztésre és innovációra kiírt és elnyert pályázatok, de érdemi változás nem várható, mert a jelenlegi szisztéma fenntartása – eltérő okokból – minden szereplőnek érdeke.

Nokia–Microsoft közös laborAz ict-ipar minduntalan felrója a felsőoktatásnak, hogy nem piacképes végzősök jönnek ki az egyetemek, főiskolák kapuin. A BME-n most fordulni látszik a kocka: a szoros piaci együttműködés következtében a friss diplomás szinte azonnal termelőképes lesz.

Okos logisztikaLétfontosságú a beszállítói lánc kezelése egy globális óriásvállalat számára. Nagy utat kell azonban megtenni, mire egy cég elérkezik a 21. század integrált és intelligens hálózataihoz. Az IBM globális beszerzési igazgatójával beszélgettünk a logisztikai hálózatok evolúciójáról.