Ma: -2°CHavazás várható

A Wall Street Journal úgy hallotta, hogy az Oracle vezetésében foglal majd helyet Mark Hurd, aki érdekes körülmények között hagyta el a HP-t. Larry Ellison Oracle-vezér korábban kíméletlen szavakkal védte meg barátját, aki egyébként is jól jönne cégének, hiszen amit a HP-val művelt, az rájuk is rájuk férne.

Egy befolyásos támogatója mindenképpen akadt Mark Hurdnak, aki egy zavaros sztori következtében, sok kérdőjelet maga után hagyva távozott a HP-tól, éppen most, amikor a cég fénykorát éli, és a fenyegető konkurencia miatt minden eddiginél nagyobb szüksége lenne egy erős kézre, hogy ez így is maradjon. Az illető Larry Ellison, az Oracle vezetője, aki nem csak szavakkal sietett a volt kolléga segítségére: a Wall Street Journal úgy tudja, munkát ajánlott neki. A lap információi szerint Hurd tapasztalatához és kvalitásaihoz híven a felsővezetésben foglal majd helyet, de arról szó sincs, hogy Ellison neki adná maga alól a CEO székét, hiszen nem szeretné otthagyni vállalatát. Lehet, hogy Hurd az egyik társelnököt, Charles Phillipst váltja majd, akinek nemrég leépítették munkakörét, így valószínű, hogy Oracle-nél abszolvált karrierje a végéhez közeledik.

Larry Ellison (forrás: Oracle)
A lépés nem csak bajtársias, hanem üzletileg is érthető: az Oracle idén vette meg a Sun Microsystemset, és hardverfronton szeretne visszatérni a pozitív pénzügyi oldalra. Hurd pedig arról ismert, hogy hatékonyabbá tette a HP-t, amely irányítása alatt megerősítette pozícióját vezető pc-gyárként. A dolog azonban még nem eldöntött: a cikk szerint kemény és hosszú tárgyalásra lehet számítani, amely az ősz folyamán elhúzódik majd, és egyáltalán nem biztos, hogy lesz belőle valami. Az Oracle nem szólalt meg és nem is érték el, Hurd szóvivője pedig nem kívánta kommentálni a cikket.

Mark Hurd augusztus hatodikán távozott a HP vezetői székéből egy belső vizsgálat után, amely szexuális visszaélés ügyében indult. A panasz szerint Hurd zaklatta egy külsős partnerüket, egy pr-célokra felbérelt színésznőt. A vizsgálat nem találta nyomát szexnek, de azt kiderítették, hogy olyan intim viszonyba kerültek, amelyet mindenképpen jelentenie kellett volna a CEO-nak. Nem tudni, Hurd magától távozott-e, vagy „meggyőzték”, mindenesetre az ügy után azonnal kirohanást intézett a vállalat ellen az Oracle-vezető. A New York Times-nak írt levelében „gyáva céges politikai korrektségnek” nevezi az eljárást, amellyel a HP meghozta a „legrosszabb személyzeti döntést, mióta az Apple-tanácsban ülő idióták évekkel ezelőtt kirúgták Steve Jobst”.

Forrás: IT News

Bookmark and ShareCikk nyomtatása
xEzt is figyelmébe ajánljuk:

Felhős évek jönnek

Az informatika nagygépes és pc-s korszakához hasonló jelentőségű időszakot jelölhetnek ki a felhőszolgáltatások, amelyek igazából csak egy-két év múlva kezdik éreztetni hatásukat.
<1/3>
Üzenőfal elrejtése
Név:
E-mail:
Hozzászólás:

A rovat ajánlója

Eseménynaptár

Aktuális lapszámunkból

Minek nevezzelek?Bár hardvert és szoftvert elsősorban nem a neve alapján választ az ember, és különösen nem a vállalat, a jól eltalált név hatékonyan járulhat hozzá a marketingértékhez. Csak éppen eltalálni nem egyszerű.

FelhőszerződésekHa a számítási felhőből akarunk igénybe venni szolgáltatásokat, a szolgáltatási szerződésnek lényegében két dologra kell összpontosítania: a szolgáltatás(szintek) számonkérhetőségére és az adathozzáférésre, adatkezelésre. No meg az új magyar adatvédelmi törvényre.

Maffiózó filozófusHogyan lehet valaki kívülálló egy olyan környezetben, ahol szinte senki sem átlagos? Peter Thielnek sikerült, tehetsége gazdaggá, természete elszigeteltté tette a Szilícium-völgyben.