Menü

Kiemelt témánk

Feliratkozás


Eseménynaptár

előző hónapkövetkező hónap
22_European_Business.jpg
Forrás: ITB

Visszajáró vendégek lehetnek idén nyáron Berlinben azok a startupperek, akik a legforróbb hónapokba is kíváncsiak a legfrissebb trendekre. A londoni Techweek is kihagyhatatlan programnak ígérkezik, augusztus végén pedig érdemes lesz tenni egy északi kiruccanást.

Berlin Európa egyik legfontosabb startup-központja, ennek megfelelően a német fővárosban nyáron sem állnak le az innovatív vállalkozásoknak szóló izgalmas programokkal.

 

Gasztronómiával is csábítanak

Június közepén a Heureka konferenciára várják az érdeklődőket, melynek egyik érdekessége, hogy az előadások és a workshopok mellett külön kiállítótér is van a hardvert fejlesztő startupok számára. Sőt, az idén már 8. alkalommal megrendezett esemény lehetőséget nyújt arra is, hogy a jó ötleteket a befektetők előtt mutassák be a vállalkozók. Akinek pedig a kapcsolatépítés a legfontosabb célja, annak érdemes a konferencia előestéjén szervezett, az előadók, illetve a digitális gazdaság meghatározó személyiségeinek részvételével megrendezett vacsorára is beneveznie, ahol az új lehetőségek felkutatása mellett különleges gasztronómiai élményeket is ígérnek a szervezők.

Az egynapos berlini Heureka konferencia után érdemes átugrani Londonba, ahol június 10–14. között zajlik majd a Techweek rendezvénysorozat. Ez lényegében számos, párhuzamosan zajló konferenciát, workshopot és kiállítást takar, amelyek többek között a mesterséges intelligencia, az 5G kínálta lehetőségek, illetve a munka világának jövőjébe engednek bepillantást. Ráadásul éjjel sem áll le a pörgés, június 13-án este a Tech Night Partyn lazulhatnak a Techweek résztvevői és tehetnek szert új ismeretségekre.

 

Vad újítókat várnak

Taavet Hinrikus, a TransferWise társalapítója és elnöke, Jager McConnel, a Crunchbase vezérigazgatója – csak néhány név a több tucat közül, akikről már most lehet tudni, hogy ott lesznek július 2. és 5. között Berlinben a Tech Open Air (TOA) konferencián. A főként a technológiai startupokra fókuszáló rendezvényre mintegy 20 ezer vállalkozót, innovátort várnak, és kiváló lehetőséget kínál arra, hogy ellessük a már befutott startupperek titkait, de természetesen kapcsolatépítésre és az új ötletek bemutatására is remek alkalmat jelent. Az előadások révén nemcsak az üzleti lehetőségekkel és trendekkel lehet megismerkedni, de lehetőség nyílik arra is, hogy a résztvevők jobban elmélyüljenek a legújabb technológiákban, mint a mesterséges intelligencia, a blokklánc vagy a kvantum számítástechnika.

A nyár végén pedig érdemes belevetni magukat a startuppereknek egy skandináv kalandba, a finnországi Turkuban a SHIFT konferencián az akadémiai szektor, az üzleti szféra és a technológiai ipar jeles képviselőivel lehet találkozni. Egy viszonylag fiatal rendezvényről van szó, és a szervezők azt ígérik, hogy augusztus 29–30-án az igazán vad újítók, a friss ötletekre vágyó nagyvállalatok és a befektetőket kereső startupok egyaránt megtalálják majd a számításukat.


Nyári startup rendezvények

Konferencia Helyszín Időpont
Heureka Konferencia Berlin 2019. június 12.
TechWeek London 2019. június 10–14.
Tech Open Air Berlin 2019. július 2–5.
SHIFT Turku 2019. augusztus 29–30.

Forrás: ITBUSINESS

Karrierszkenner

Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?

Böngésszen és regisztráljon!

Jelenleg 2054 személy szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Lakovich Nándor

A legkeresettebb emberek:

Cégszkenner

Melyek az ict-iparág legfontosabb cégei?
Melyek a fontosabb felhasználók más iparágakból?

Regisztrálja cégét Ön is!

Jelenleg 4911 cég szerepel adatbázisunkban.

A legkeresettebb cégek: