Menü

Kiemelt témánk

Feliratkozás


Eseménynaptár

előző hónapkövetkező hónap
38_St._Clair_Michigan_Works!.jpg
Forrás: ITB

Valóságos iparággá fejlődött napjainkra a diákmunka, a munkaerőhiánnyal terhelt piacon két kézzel kapnak a cégek a szorgalmas, tanulmányaik mellett pénzt keresni igyekvő hallgatók után. A diákok pedig, ha ügyesek, nemcsak anyagilag járhatnak jól, de célirányos elhelyezkedéssel szakmai tapasztalatra is szert tehetnek.

Rémálomként kísért a mai napig, amikor egy katalógusáruház futószalagja mellett álltam a karácsonyi szünetben napi 12 órában és dobozoltam, csak dobozoltam, mint Tóthék. Egy valamire mégis jó volt a tapasztalat: megerősítette a hitemet, hogy tanulni jó és kell is. Ettől némileg kellemesebb élményt nyújtott a kartotékozás egy hivatalban, ahol olyan csapat jött össze, hogy a monoton munka is vidáman ment. De még ettől is jobb volt pár év múlva az a nyomdai diákmunka nyáron, amikor az akkor újdonságnak számító kártyaalapú személyi igazolványok adatlapjait kellett gépbe vinni és ellenőrizni a szövegfelismerő rendszer esetleges tévedéseit a szkennelés során. Lévén óriási volt a feldolgozandó adatlapok száma, így minket, diákokat az éjszakai műszakban alkalmaztak, hogy 0–24 órában folyhasson a munka. Az általános iskolások kompetenciatesztjeinek javítása pedig már igazi „entellektüel” feladatnak számított. Arra is emlékszem, hogy a kezdetben havi 20 ezer forint az évek során kétheti munkabér lett, ami arra pont elég volt, hogy az ember megvalósítsa belőle kisebb-nagyobb álmait.

 

Tessék választani!

A legkiemelkedőbb időszak a nyár, létszámban és óraszámban is kimagaslóan többet dolgoznak a diákok ebben a pár hónapban (érthetően, hiszen ekkor van a legtöbb szabad idejük arra, hogy pénzt keressenek). A Schönherz Iskolaszövetkezet saját adatai alapján 2018. február–áprilist tekintve átlagban 80,93 órát dolgozott egy diák náluk, míg július és augusztus között 98,86-ot; összegezve nyáron 177 662 órával dolgoztak többet diákjaik. IT tekintetében a fejlesztés és a tesztelés munkakör az, amire a legtöbb megkeresés érkezik hozzájuk partnereiktől, emellett a videóanalizálás pozíciónál is nagy tömegekben van szükség diákokra. SSC környezetben pedig az idegen nyelveket jól beszélő diákokat keresik főként irodai feladatokra (support, telefonos operátor, helpdesk).

Nem árt, ha már tavasszal résen vannak a fiatalok, ha olyan munkakörben szeretnének dolgozni, ami megfelel az elvárásaiknak. A diákszövetkezeteket ugyanis valósággal ellepik a hallgatók, amint vége a vizsgaidőszaknak, a legjobb helyekért így érthetően nagy a verseny.

Hat tipp, amiért a cégeknek megéri diákokat alkalmazni

1. Minden olyan munkaerőigény lefedhető diákmunkával, ami nem igényel több éves szakmai tapasztalatot vagy meglévő diplomát.

2. A nyári szabadságolások idején a meglévő munkatársak leterhelése nélkül, valamint munkaerő-kiesés nélkül oldható meg a helyettesítés.

3. Hirtelen megnövekedett megrendelések, projektek esetén gyors segítséget jelent.

4. Jó megoldás akkor is, ha a szezonális munkák miatt a cég nem akar új alkalmazottakat felvenni.

5. Csökkenthető általa a cég HR- és adminisztrációs költségei.

6. Ha a munkaerő foglalkoztatására a lehető legegyszerűbb és legolcsóbb formát keresi a cég, hiszen így nem kell fizetni szociális hozzájárulást, szakképzési hozzájárulást, nyugdíjjárulékot, egészségbiztosítási járulékot, munkaerő-piaci járulékot, és csak a ténylegesen elvégzett munkáért fizet.

 

De mi számít napjainkban jó helynek? Elsőre talán meglepő lehet az idősebb generációk számára, hogy a fesztiválos munkák szinte mindent visznek. Tekintve a fesztiválok népszerűségét és (se szeri, se) számát, ez persze érthető. A rendezvényeken főként fizikai munkaerőre (helyszín berendezőre, kipakoló-bepakoló munkatársra), kiszolgáló személyzetre (bárpultosra, pénztárosra, karszalagosra) vagy egyéb technikai staffra van szükség. Ilyenkor előnyt élvez az, aki például év közben is bárpultosként, felszolgálóként dolgozott valahol, hiszen már eleve rendelkezik a szükséges gyakorlattal. És miért vonzó mindez az egyetemistának annyira? Mert aki munkatársként bekerül egy-egy fesztiválra, az automatikusan belépőjegyet is kap (a rendezvény és a munka típusától függően heti vagy napi karszalagot). Ez pedig nem kevés megspórolt kiadást (és szórakozva dolgozást, ismerkedést) jelent, tekintve, hogy a napijegyek a 20 ezer forintot is elérhetik a nevesebb fesztiválokon.

 

Csak okosan!

Az égető munkaerőhiány miatt, aki dolgozni szeretne, az lényegében könnyen talál magának valamilyen idénymunkát, csak nem biztos, hogy olyan munkakörben tud elhelyezkedni, amilyenben szeretne. Népszerűek az informatikával kapcsolatos diákmunkák is, melyek bérezése magasabb az átlagtól (akár bruttó 3000 forint/órabérrel is számolhat az ifjú IT-s), ám szakirányú tudásra van szükség hozzá. Leginkább IT-szupportert, tesztelőt keresnek, de gyerekeket programozásra tanító kisegítői „tanár” munkát is lehet találni a piacon.

A legnépszerűbb fehérgalléros munkakörökbe az irodai adminisztráció, az adatfeldolgozás, a recepciós és titkár(nő)i munkák tartoznak, alapvető ügyfélszolgálati, help desk vagy call centeri munkát is lehet találni, vagy hideghívásokat lebonyolító telefonos ügyfélmegkeresőként is el lehet helyezkedni. Kékgalléros munkakörökből többet találhatunk a piacon, például alkatrész-válogató, anyag-előkészítő, anyagmozgató, árufeltöltő, raktárrendező, takarító vagy gépsori betanított feladatokat végző munkatárs.

A nettó órabér leosztása nagyjából hasonló az egyes munkaköröknél: 1000-1400 forint között mozog az árufeltöltőtől kezdve az irodai munkáig bezárólag. A fiatalokat több dolog is motiválja, amikor diákmunkát keresnek, és gyakorlatilag a saját, személyes motivációjuk befolyásolja az elvárásaikat is az ideiglenes munkahelyükkel szemben, vagyis azt, hogy milyen munkakört keresnek és mire számítanak a munkavégzéssel kapcsolatban. Leginkább természetesen a pénz miatt dolgoznak, ez érthetően az elsődleges szempont számukra, de a saját jövedelem mellett sokan szakmai tapasztalatot is akarnak szerezni a tanulmányaik mellé – hogy később, frissdiplomásként a munkaerőpiacra belépve előnyt élvezhessenek másokkal szemben –, ezért kifejezetten szakirányú munkákat céloznak meg, például turisztikai, kereskedelmi, vendéglátóipari vagy IT-s munkakörökben.

Az sem ritka, hogy a nyári diákmunka alatt megtalálják számításukat az adott cégnél, ahová később rendszeresen visszajárnak diákmunkára az év folyamán is, sőt olyan kapcsolatot sikerül kialakítaniuk a vállalaton belüli közvetlen vezetőikkel, hogy tanulmányaik befejezése után is számítanak rájuk – mint a cég belső munkatársa.

 

Szabályok azért vannak

Az első és legfontosabb a diákmunkákat érintő szabályozásban, hogy diák csak akkor vállalhat munkát, ha betöltötte a 16. életévét, vagy ha már elmúlt 15, éppen szünidő van és nappali tagozatos tanuló. 18 év alatt azonban minden esetben kell a törvényes képviselő hozzájáruló nyilatkozata. Az aktív vagy passzív, de hallgatói jogviszony megléte kötelező.

E speciális munkaviszony szabályaival korábban a Munka törvénykönyve külön fejezetben foglalkozott, ám ez 2016. szeptember 1-vel hatályát vesztette. A szabályokat beemelték a 2006. évi X. törvénybe, a korábbinál viszont sokkal részletesebben szabályozva a jogviszonyt.

Ha egy diák munkát akar végezni, akkor magával az iskolaszövetkezettel kell megállapodást kötnie. A munkát személyes közreműködés címén végezi, így arra nem a Munkatörvény az alkalmazandó, hanem a szövetkezeti (azon túl pedig a Ptk.) – foglalja össze a jogi hátteret a MiXiN.

A munkáltató szemszögéből ezen szabályoknak nincs különösebben nagy jelentősége, mert minden bejelentéssel és könyveléssel kapcsolatos teendőt az iskolaszövetkezet végez el, így a munkáltatónak még szerződéseket sem kell kötnie az egyes diákokkal. A diákmunka tehát a legegyszerűbb és legolcsóbb foglalkoztatási forma minden résztvevő (a diák, a szövetkezet és a vállalat) számára egyaránt. A diák csupán 15 százalék szja-t fizet, amit a szövetkezet eleve le is von a fizetéséből, és amit a diák az éves adóbevalláskor bevall. A szövetkezet viszont nem fizet járulékokat, mert mindez nem biztosított jogviszony. A munkáltatónak pedig még ennél is egyszerűbb a dolga, hiszen se adminisztráció, se járulékok. (A további szabályokat lásd keretes írásunkban.)

Milyen munkakörülmények mellett dolgozhat a diák?

A fiatalkorú diák nem végezhet éjszakai munkát (22–06 óra között), és rendkívüli munkavégzés sem lehetséges esetében, azaz napi nyolc óránál többet nem foglalkoztatható. Ez a szabály annyira szigorú, hogy ha több munkahelye is van a diáknak, akkor valamennyi munkaórát össze kell számítani.

Hetente legalább két pihenőnapja kell, hogy legyen a diáknak, a munka közbeni szünet pedig a 18 év alatti diákok esetében 30 perc (ha a napi munkaidő meghaladja a 4,5 órát) vagy 45 perc (6 vagy annál több óra esetén). 18 év felüli diák esetében ez 20, illetve 25 percet jelent. Az éjszakai munka, a túlóra, valamint a rendkívüli munkaidő viszont ugyanúgy vonatkozik rájuk, mint bármely más munkavállalóra.

 

Embert faragnak belőled, fiam!

A biztonságos foglalkoztatásért mindenképpen érdemes diákszövetkezeten keresztül munkát vállalniuk a fiataloknak. A szövetkezeti tagságnak számtalan előnye van, például a fiatal munkavállalók egy helyen válogathatnak a cégek és a pozíciók között; a szövetkezet garantálja, hogy a diák mindig időben és teljes egészében megkapja a fizetését, valamint ne foglalkoztassák túl, és minden támogatást megad a tagjainak.

Az extra tudás persze jobban fizető vagy izgalmasabb munkát hozhat, így előnyt élveznek azok a hallgatók, akik rendelkeznek bármilyen plusz készséggel, képzettséggel, például folyékonyan beszélnek idegen nyelveken, digitálisan képzettek, van jogosítványuk vagy korábbi tapasztalatuk.

Összegezve a diákmunka mind a munkaadó, mind a munkavállaló számára jó megoldás. A fiatal megtanulja, milyen a munka világa; milyen különböző korosztályokkal együtt dolgozni; milyen a vállalati kultúrába beleolvadni; de megtanulja a pénzt értékelni is, és mindeközben szerez némi szakmai tapasztalatot, amit később az önéletrajzába is beírhat. A munkaadó pedig jóval olcsóbban oldhatja meg a munkavégzést, hiszen a diák bérén kívül csak a szolgáltató közvetítői díját kell megfizetnie; ráadásul a diák is jóval kedvezőbb adózási feltételek mellett dolgozhat, mint főállású kollégái.


IT területhez kapcsolódó diákmunkák bruttó órabére

Fejlesztő 1500–3000 forint
Tesztelő 1300–2000 forint
Szupport 1300–1600 forint
Helpdesk 1500 forint körül

Forrás: Schönherz Iskolaszövetkezet

 

Nem IT-s diákmunkák nettó órabére (forintban)

Vendéglátás 980 forint
Kereskedelem 980 forint
Irodai/admin 960 forint
Fizikai 930 forint

Forrás: SimpleJob

Karrierszkenner

Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?

Böngésszen és regisztráljon!

Jelenleg 2072 személy szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Laufer Tamás

A legkeresettebb emberek:

Cégszkenner

Melyek az ict-iparág legfontosabb cégei?
Melyek a fontosabb felhasználók más iparágakból?

Regisztrálja cégét Ön is!

Jelenleg 4951 cég szerepel adatbázisunkban.

A legkeresettebb cégek: