Menü

Kiemelt témánk

Feliratkozás


03_cim.jpg
Forrás: ITB

Az év eleji időszak mindig izgalmas számomra, mert folytonosság ide vagy oda, mégis egyfajta újrakezdést (is) jelent. Többnyire ekkorra fogadják el az üzleti terveket, benne a marketing kommunikációs büdzsékkel. Ezek alakulásából az ember, sok év tapasztalatával a háta mögött már sejti, miként alakul az üzleti éve. Nem triviális, de felettébb hasznos, ha ilyenkor nem dugjuk a fejünket a homokba, hanem szembenézünk azzal, milyen visszajelzések érkeztek az előző évi munkánkról, mennyire ítélt sikeresnek bennünket a piac. Bár a médiaköltésekben tagadhatatlanul jócskán akad szubjektív elem, azért a nagy számok törvénye alapján a sok, akár szubjektív visszacsatolás mégiscsak egyfajta objektív képet mutat az elmúlt évi teljesítményünkről. Az összes tavalyi keretszerződésünk folytatódik, ráadásul emelt összeggel, ami számomra talán a legfontosabb visszajelzés a munkánk minőségével kapcsolatban. És van egy új, igen szerethető jelenség: új ügyfelek találnak meg bennünket, mindennemű proaktív értékesítés nélkül.

Az idei január, február a szokásosnál is pörgőbbre és izgalmasabbra sikeredett: a kedves olvasók most kapják kezükhöz a tavaly év végén beharangozott, tartalmilag újrastrukturált és formájában is megújult ITBUSINESS magazint, amely pont ezen a napon, február 5-én ünnepli 16. születésnapját! Ha esetleg nem kaptunk volna elég üzleti visszajelzést, akkor most jöhet a második kör: várjuk az olvasói véleményeket az összes kommunikációs csatornánkon, hiszen minden változ(tat)ás értük történik. Nem befejezett múlt az előbbi igeidő, két hét és itt az IT-előtagot elhagyó, megújuló BEHAVIOUR magazin.

Eközben szép csendben folyik a többi portfólióelem megújítása. Például az ITB-díjak közül pici ráncfelvarráson esett át a legsikeresebb cégekről szóló, úgynevezett TOP 52-es szavazás is. Az alapkoncepcióhoz badarság lett volna hozzányúlni, remekül működik: most is a sikeresség köré építjük a toplistánkat. Január 25-én rajtolt el a közönségszavazás, s máris szép számban érkeznek a voksok a Facebook oldalunkon. Megnéztem, tavaly 2329 szavazat érkezett ezen a felületen. Az eddig beérkezett voksok száma alapján nem tartom valószínűnek, hogy idén alábbhagyna a szavazási hajlandóság. Már csak azért sem, mert idén szeretnénk egy újonnan bevezetett, „Employer of the year 2018” elnevezésű díjjal azt is elismerni, hogy bizony vannak olyan cégek, amelyekre valóban büszkék a munkatársaik, partnereik, ügyfeleik, és ennek hangot is adnak egy-egy vokssal. Biztos vagyok benne, hogy csak az a kolléga, üzleti partner vagy ügyfél szavaz, aki belülről érzi, hogy ezt fontos megtennie.

Számomra ez a szavazási periódus mindig nagyon érdekes és tanulságos négy hét: ennél plasztikusabb visszajelzést az ICT-cégeknél dolgozók elégedettségéről nem igazán tudok elképzelni. Lévén a facebookos szavazás teljesen transzparens, minden voksoló láthatja az eredményeket, így maguk a cégek is kapnak önmagukról egy fontos visszajelzést. Mi pedig ezeket az eredményeket időről időre kiírjuk az ITBUSINESS Facebook oldalára.

Persze olyan az emberi természet, hogy nem feltétlenül szereti, ha ország-világ látja, kire szavazott. Így hát, jöhetnek a voksok e-mailben is a top52@itbusiness.hu-ra! E két csatorna eredményeinek összefésüléséből áll majd össze az olvasói szavazás végeredménye, amit március 12-én hirdetünk ki az ITBUSINESS&TECHNOLOGY 2019 konferencián, és ott adjuk át az ezért járó „Employer of the year 2018” díjat a nyertes cégnek.

Persze az olvasók rangsora mellé kell a másik fél, a szakmai zsűri értékítélete is, csak így lesz komplex a kép. S naná, hogy a legsikeresebb 52 ICT-cég névsorát is csak az ominózus ITBUSINESS&TECHNOLOGY konferencián, a díjkiosztóval egybekötött gálavacsorán fogjuk közhírré tenni. Itt nyújtjuk majd át „A legsikeresebb ICT-cég 2018” díjat annak a cégnek, amelyiket a lista élére juttattak az összesített olvasói voksok és a szakmai zsűri szavazatai.

Nekem megvan a titkos jelöltem az „Employer of the year 2018” díjra, a fejemben már összeállt az 52-es toplista is, hiszen tudom, hogy sikeresség szempontjából nálam melyik cég volt number one tavaly. Március 12-én tehát kiderül, hogy mindezekről hogyan vélekedett a hazai ICT-társadalom!

Karrierszkenner

Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?

Böngésszen és regisztráljon!

Jelenleg 2053 személy szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Loncsár Tibor

A legkeresettebb emberek:

Cégszkenner

Melyek az ict-iparág legfontosabb cégei?
Melyek a fontosabb felhasználók más iparágakból?

Regisztrálja cégét Ön is!

Jelenleg 4910 cég szerepel adatbázisunkban.

A legkeresettebb cégek: