Menü

Kiemelt témánk

Feliratkozás


40_g0030156_420
Forrás: ITB

Mindenhonnan drónokról hallunk, a South Park legújabb évadában is szenteltek egy remek részt nekik. A magyar kormány most fogja szabályozni a repülő eszközök használatát, ideje is, mert drónokkal gyakorlatilag bárhol és bármikor megfigyelhetnek minket akaratunktól függetlenül.

Mindig furcsának találtam a velem egykorú, de gyermekkori hobbijukban megrekedt egyéneket. A vasútmodellező és a hasonszőrű, az MHSZ-ben nevelkedett, kamaszkori kényszeres betegségükkel meg nem küzdeni tudó felnőtteket. Ma a drón a divat, ha valaki betéved egy hobbiboltba, akkor minden második középkorú felnőtt vevő ilyet kér. A választék széles, az egyszerű példányoktól, a már-már titkosszolgálati célokra bevethető típusok is elérhetők. Drónnal rendelkezni manapság egyfajta társadalmi státuszt is jelent. Sárkányt reptetni már kifejezetten kínos.

 

-
 

 

Jönnek a hatóságok

Közben pedig a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) állásfoglalása szerint törvényben kell szabályozni a drónok használatának a magánszférát érintő adatvédelmi kérdéseit. (Cikkünk forrása a NAIH ajánlása.) Hiába használjuk rendeltetésszerűen, maga az eszköz, ha kamerával is fel van szerelve, mindenről tud adatot gyűjteni, ami a látóterébe kerül. Követhet embereket és gépjárműveket is úgy, hogy erről a megfigyeltek nem vehetnek tudomást a technológia fejlettsége miatt.

Jelenleg nincs is jogszabály erre a „játékra”, csak egy előkészítő okirat, a repülő „megfigyelő gépeket” a hatálybalépésig csak egyedi engedély alapján lehetne használni, amelyet a Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatala adhat ki.

Péterfalvi Attila hivatala (a NAIH – a szerk.) szeretne egy garanciális alapelvet a törvényben, hogy az adatokat csak meghatározott földrajzi területre és időpontra és célhoz kötötten (rendezvények, előadások stb. alkalmával) lehessen drónnal gyűjteni. Logikus, hogy az adatgyűjtés és -kezelés álljon arányban a céllal is, vagyis a koncertről való tudósításon kívül nem lehet más célra felhasználni az ott jelenlevőkről készült képeket.

Drón alapú adatgyűjtést csak jogszerű célból lehetne folytatni, ehhez pedig engedélyeztetési procedúrák tartoznának. Ha nem az ezekben szereplő célokra használják az így begyűjtött adatokat, akkor szankcionálni kell az engedély megsértőjét. Mindehhez elő kell írni azonosítási módszert („drónrendszámot”…) a drónok használói és üzemeltetői számára, hiszen csak így lehet az adatkezelő személyét beazonosítani. A felvételeken szereplő alanyok is csak így tudnak jogilag védekezni a nem kívánt adatkezelés ellen.

Felvetették azt az ötletet is, hogy alapkövetelmény legyen az, hogy térben és időben visszakereshető rendszert építsenek ki, az abúzusok megelőzése végett. Ez lenne a garancia arra, hogy az „adatalany”, tudomást szerezhessen arról, mikor és mire használják fel a személyes adatait.

 

Magáncélra drónröptető helyek lehetnek a kutyafuttatók fölött

A magáncélú használatot szigorúan korlátozná a törvény, a hatóságilag kijelölt „drónreptető pályák” és területek kiépítése a helyi önkormányzatok feladata lesz, és engedélyköteles lesz a használatuk. Kötelező lesz „drónmentes területek” kijelölése, a dohányzáshoz tiltásához hasonlóan nem lehet majd iskolák közelében várni gyermekeinket, és megfigyelni őket a quadrokopterünkkel. Cserébe ígéretet kapunk a törvényben, hogy az állami megfigyelés sem lehetséges ilyen módszerrel.

Amíg nincs hatályos jogszabály az információs önrendelkezési törvényt kellene betartania minden drón gazdájának.

Közterületen a digitális, repülő játszótárs engedélyköteles lesz, a játékgép nem használható közhasznú feladatra (katasztrófaelhárításra, bűncselekmény üldözésére, tűzoltásra stb.) sem, valamint nem készíthető vele olyan felvétel, még magánhasználatra sem, amely sérti az emberi méltóságot. Vagyis, ha éppen a kocsinkat lopják drónunk eregetése közben, a felvételt nem használhatjuk fel a tolvajok ellen, a magántulajdonunkat (erdőnket, mezőnket, gyümölcsösünket) sem lehet egy automatikus reptetéssel megfigyelnünk. De legalább a lelövése is tilos.

Karrierszkenner

Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?

Böngésszen és regisztráljon!

Jelenleg 2074 személy szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Zákai Emõke

A legkeresettebb emberek:

Cégszkenner

Melyek az ict-iparág legfontosabb cégei?
Melyek a fontosabb felhasználók más iparágakból?

Regisztrálja cégét Ön is!

Jelenleg 4960 cég szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:EcoSim Kft.

A legkeresettebb cégek: