Menü

Kiemelt témánk

Feliratkozás


Eseménynaptár

előző hónapkövetkező hónap
55_01_codecool_logo.jpg
Forrás: ITB

3,5 millió eurós tőkebevonással ugrottak (újabb) szintet

Van valami szemfelnyitó tény abban, hogy az alapvetően a hazai ICT-cégek rangsoráról szóló TOP 52-es szavazásunk győztese idén egy programozóiskola lett. Sőt, már tavaly is érezhető volt, hogy érdemes a szektor munkaerőhiányára gyakorlati, működőképes és a lehetőségekhez mérten gyors választ adni próbáló, (át)képzési szegmensre fordítani a figyelmet. Pontosan ezért döntöttünk úgy, hogy az oktatással foglalkozó, sikeres hazai cégeknek is a jelöltlistán a helyük.

A Codecool tavaly a 3. helyen debütált listánkon, idén pedig első helyre váltotta a jelölést. Köszönhető ez annak is, hogy az elmúlt egy évben gyakorlatilag folyamatosan olvashattunk munkásságukról, idén pedig bombahírként robbant a sajtóban, hogy februárban 3,5 millió euró kockázati tőke befogadásáról írtak alá megállapodást. (Listánkon a tavalyi ITBusiness&Technologytól az idei konferenciáig eltelt időszakot nézzük.) A korábbi befektetőik ismét bizalmat szavaztak a cég által képviselt üzleti modellnek (2017. tavaszán a PortfoLion 2 millió euró kockázati tőkét fektetett be az iskolába), és új szereplőként a Lead Ventures Alapkezelő Zrt. is támogatja a társaság további növekedését, új campusok nyitását és nemzetközi terjeszkedését. A mostani, „Series B” befektetési körrel a programozóiskola a legnagyobb szereplővé válik hazánkban és a régióban is. Nagy szó ez működésük negyedik évében és annak tükrében, hogy naprakész, gyakorlatorientált oktatási és munkaerő-közvetítési modelljük alig három év leforgása alatt bizonyított. A magyar magántőkéből alapított cég dinamikusan növekszik: a 2017-es 1,3 millió után a tavalyi bevétele már 3,2 millió euró volt, idén pedig 5 millió euró a cél. Jelenleg két országban és négy campuson 500 diákjuk tanul. Ez a szám részben az iskolahálózat idei romániai piacra lépése miatt év végére 800 főre nő. Az elmúlt egy évben tovább erősítették szakmai eventjeiket is: immár rendszeres meetupjaikon az informatika különböző iparágakra gyakorolt hatását mutatják be meghívott előadókkal.

Karrierszkenner

Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?

Böngésszen és regisztráljon!

Jelenleg 2074 személy szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Németh Péter

A legkeresettebb emberek:

Cégszkenner

Melyek az ict-iparág legfontosabb cégei?
Melyek a fontosabb felhasználók más iparágakból?

Regisztrálja cégét Ön is!

Jelenleg 4964 cég szerepel adatbázisunkban.

A legkeresettebb cégek: