Menü

Kiemelt témánk

Feliratkozás


Eseménynaptár

előző hónapkövetkező hónap
manager_open_siofok
Forrás: Manager Open

A 2019.évi Országos Menedzser Teniszbajnokság az idei Manager Open győri, nyíregyházi, fehérvári, tordasi versenyét követő újabb állomása Siófok volt – az üdülőváros hatodszor lett házigazdája a bajnokság egyik állomásának. Ezúttal Siófokon túlmenően több, a Balatonnál nyaraló pesti üzletember is nevezett a már rendszeresen induló agárdi, fehérvári, móri , kecskeméti és nyíregyházi menedzsereken túlmenően.

A megnyitón Hámori Tamás alapító-versenyigazgató elmondta, hogy az őszi szezon egy új állomással bővül, a gödi Fenyves Klub lesz a színhelye a szeptember 21-i fordulónak. (A Manager Open honlapja jelenleg fejlesztés alatt van, így az éves versenynaptár, illetve az egyes viadalok beszámolói a Magyar Tenisz Szövetség honlapján olvashatók.)

A résztvevők négy csoportban mérkőztek meg egymással. Érvényesült a papírforma, mert mindenütt a kiemelt játéktudású párok végeztek az első helyen, de ezúttal a csoport második helyezettjei is tovább jutottak. Nagy érdeklődés kísérte az elődöntőket, ahol éles küzdelmet vívtak a résztvevők. Így Szalai András–Dávid Roland páros nagy csatában nyert a győri verseny győztesei, a pesti Juhász István–Vitsek Iván páros ellen, míg a legutóbbi tordasi tornát megnyerő, fehérvári László Csaba–Csukovics Gábor könnyebben tudták a döntőbe jutást kiharcolni a kecskeméti menedzser pár, Tóth Balázs–Fekete Zsolt ellenében.

A döntőt szoros mérkőzésen a László–Csukovics páros nyerte a Szalai–Dávid duó ellen ezzel megerősítették első helyüket a pontversenyben. A harmadik helyért folyó csatában a Tóth–Fekete pár győzedelmeskedett Juhászékkal szemben. A vigasz versenyen első helyet a helyi Nagy Árpád–Tóth Ákos kettős, a második helyet a reggel még a Balaton átúszást is teljesítő kecskeméti vállalkozók, a Szücs Enikő–Bori Imre pár szerezte meg, harmadik pedig a Proksa Ervin–Somogyvári Csaba hazai páros lett.

A jól sikerült viadal után több páros is jelezte, hogy örömmel részt vesz a következő, július 13-án Salgótarjánban megrendezésre kerülő Manager Open tornán.

Karrierszkenner

Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?

Böngésszen és regisztráljon!

Jelenleg 2072 személy szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Laufer Tamás

A legkeresettebb emberek:

Cégszkenner

Melyek az ict-iparág legfontosabb cégei?
Melyek a fontosabb felhasználók más iparágakból?

Regisztrálja cégét Ön is!

Jelenleg 4951 cég szerepel adatbázisunkban.

A legkeresettebb cégek: