Menü

Kiemelt témánk

Feliratkozás


tennis
Forrás: Health Fitness Revolution

Dübörög tovább a menedzserek teniszrangadója: a kilenc regionális tornából, valamint a budapesti döntőből álló XIV. Menedzser Teniszbajnokság idei második versenyének a patinás dunaparti város, Vác adott otthont – a bajnokság történetében először.


A pünkösdi ünnepek ellenére a helyi egyesületen kívül Budapestről, Gyöngyösről, Kecskemétről, sőt még Nyíregyházáról is érkeztek cégvezetők, menedzserek, hogy összemérjék egymással tenisztudásukat.

A Szuper kategóriába nevezett párok három csoportban mérkőztek. Az egyik csoport győztese a budapesti Horváth Sándor–Szabolcsi Gábor páros lett; a másikból a tavalyi döntő nyertese, a gyöngyösi Ludányi Zoltán és a nyíregyházi Szabó Zoltán kettőse jutott tovább. A harmadik csoportban is a papírforma érvényesült, a kecskeméti Tóth Balázs és Fekete Zsolt került az élre ugyancsak veretlenül.

 

A negyedik elődöntőbe jutott résztvevő, mint legjobb második helyezett, a hazaiak legjobbja, a váci Bantsik Leonyid és Hlavka Alex duó volt, akik azonban az elődöntőben a LudányiSzabó párostól már sima vereséget szenvedtek. Annál nagyobb küzdelmet hozott a másik elődöntő, ahol a fővárosi pár a legminimálisabb különbséggel nyert a kecskemétiek ellen. Ugyanez ismétlődött meg a döntőben is, ahol Horváthék ugyancsak szoros mérkőzésen és hasonlóan magas színvonalú találkozón győztek Ludányiék ellen. Figyelembe véve a győri idénynyitó tornán elért harmadik helyüket is természetesen jelenleg ők állnak a pontverseny élén.

 

Az Amatőröknél a vártnak megfelelően a gyöngyösi Bengyel Zsolt–Lőrincz Csaba páros kiemelkedett a mezőnyből és nem találtak legyőzőre. A második helyen a budapesti Hegyesi László–Nogrády Norbert; a harmadik helyen az ugyancsak fővárosi Radnóti György–Horváth Viktor és a váci Madudák István–Bognár Gábor kettős végzett.

A Szuper kategóriában vigasz versenyre is sor került, amelyet a Szalóczy Zsolt–Kőhalmi Péter nyert meg a Vass Gábor–Szelényi Gábor és a Koplányi testvérek előtt (mindannyian váciak).

Az indulók közül többen jelezték részvételi szándékukat a Manager Open következő, június 2-án megrendezésre kerülő tordasi menedzser tornájára.

Versenynaptár és további információ: manageropen.hu

Karrierszkenner

Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?

Böngésszen és regisztráljon!

Jelenleg 2074 személy szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Kisgergely Kornél

A legkeresettebb emberek:

Cégszkenner

Melyek az ict-iparág legfontosabb cégei?
Melyek a fontosabb felhasználók más iparágakból?

Regisztrálja cégét Ön is!

Jelenleg 4960 cég szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:EcoSim Kft.

A legkeresettebb cégek: