Menü

Kiemelt témánk

Feliratkozás


Eseménynaptár

előző hónapkövetkező hónap
digitalis_esely
Forrás: sofi.hu

Ötödik alkalommal hirdeti meg közös pályázatát a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács (NHIT) és az SAP szoftvercég, a „Digitális Esély 2018” célja a szociálisan hátrányos helyzetben lévő gyermekek, fiatalok infokommunikációs felzárkózásának és digitális oktatásának támogatása.

A pályázaton összesen 10 millió forint érhető el, amely körülbelül 10, Magyarországon működő és nyilvántartott közhasznú szervezet (civil szervezetek, alapítványok, gyermekotthonok) szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek digitális felzárkózását, valamint infokommunikációs oktatását segítő programját támogatja majd.

Két életkori kategóriában várják a pályázatokat: egyrészt a 10-14 év közötti, másrészt a 15-18 év közötti szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek informatikai oktatására, digitális esélyegyenlőségének javítására vonatkozó programokkal lehet jelentkezni. Egy pályázó mindkét kategóriában nyújthat be pályázatot, és mindkét kategóriában olyan pályázatokat várnak, amely bemutatja, hogyan és milyen új módszerekkel valósítható meg hatékonyan a szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek és fiatalok digitális felzárkóztatása, mindez hogyan javítja az életminőségüket, hogyan ad új esélyeket a továbbtanulásukhoz, és ez miként támogatja majd későbbi elhelyezkedésüket a munkaerőpiacon.

A Digitális Esély pályázatot ötödik éve szervezi közösen az NHIT és az SAP Hungary. A pályázatok beadási határideje: 2018. július 2., bővebb információ a www.nhit.hu/digitalisesely2018 oldalon olvasható.

Karrierszkenner

Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?

Böngésszen és regisztráljon!

Jelenleg 2074 személy szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Németh Péter

A legkeresettebb emberek:

Cégszkenner

Melyek az ict-iparág legfontosabb cégei?
Melyek a fontosabb felhasználók más iparágakból?

Regisztrálja cégét Ön is!

Jelenleg 4964 cég szerepel adatbázisunkban.

A legkeresettebb cégek: