Menü

Kiemelt témánk

Feliratkozás


ITB_today_580px_1.jpg
Forrás: ITB

TECHNOLOGY

A 22-es csapdájában vergődnek a vezérigazgatók Saját vállalatuk tekintetében bizakodók a magyar vezérigazgatók, de a globális és a magyar gazdaságnak már rosszabb teljesítményt jósolnak. A magyar cégvezetők közül kevesen foglalkoznak mesterséges intelligenciával kapcsolatos projektekkel, miközben cégük hatékonyságát szeretnék javítani. Az ellenmondásnak bizalmi okai vannak, a vezetők ugyanis nem bíznak az átláthatatlan döntéseket hozó MI-ben.

A negyedik ipari forradalom okos, zöld és emberi Minden eddiginél nyitottabb gondolkodásra és az innovatív technológiák integrálására van szükség – ebben volt teljes az egyetértés az idei think.BDPST konferencián, a közép-kelet-európai régió legfontosabb innovációs fórumán. Az Antall József Tudásközpont által szervezett tanácskozás fókuszában a digitalizáció, a különféle intelligens megoldások, valamint az ezekkel kapcsolatos különféle kihívások álltak.

Megjelentek az új kutatás-fejlesztési és innovációs rendszer első pályázatai Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke az MTI-nek elmondta: összességében nagyobb keretösszeget, rugalmasabb forrásfelhasználást és csökkenő adminisztrációt jelent a pályázóknak a kutatás-fejlesztési és innovációs pályázatok megújuló struktúrája, amely a hatékonyságot és a versenyképesség növelését célzó projektekre helyezi a fő hangsúlyt. 

Biztonság és programozás: egyazon érem két oldala? A technológia önmagában nem oldja meg az információbiztonsági problémákat: a legmodernebb eszközök sem érnek sokat, ha nincs szakember, aki beállítaná és később menedzselné őket. Az automatizáció sok terhet le tud venni az IT-biztonsággal foglalkozók válláról – cserébe újfajta tudást követel meg tőlük, így az üzemeltetéssel foglalkozók és a programozók továbbképzése is elkerülhetetlen.

Ügyfelek, üzlet, informatika – csak közösen működik Szervezeti átalakulás, a működési modell, a vállalati kultúra és a dolgozói attitűdök megváltoztatása nélkül az elkerülhetetlen digitalizáció nem lehet sikeres. De ugyanekkora veszélyeket rejt az is, ha a biztonsági kérdéseket figyelmen kívül hagyják – hangzott el az ITBusiness&Technology konferencián.

Mesterséges intelligencia segítheti a légiforgalom-irányítókat 2030-ban az összes légiutas fele Délkelet-Ázsiában fog közlekedni. A régióban drasztikus mértékben nő a légi forgalom és az évenkénti több 10 százalékos növekedés új megoldásokat követel meg. Vu N. Duongnak, a szingapúri Nanyang Műszaki Egyetem tudósa szerint a területen a mesterséges intelligencia meghatározó szerepet játszhat. A kutató és kollégái készítik elő a technológia használatát a légiforgalom-irányításban. 

Az önvezető autók magyar fejlesztése az amerikaival egyenértékű Palkovics László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetője az MTI-nek San Franciscóból telefonon adott interjújában azt mondta, az önvezető járművek magyarországi kutatása és fejlesztése az amerikaival egyenértékű.

Belép az amerikai piacra és felvásárolja a helyi Inova Solutions-t a magyar Geomant A magyar tulajdonú, csúcstechnológiájú ügyfélszolgálati megoldásokat kínáló Geomant felvásárolta az amerikai Inova Solutions-t. Az akvizícióval a Geomant új szereplőként tör be az amerikai piacra, a két vállalat termékfejlesztési tevékenységének összevonásával pedig hazai és további nemzetközi piacian is értékes versenyelőnyhöz jut a cég.

Minden harmadik startup hóna alá nyúlnak Félévente rendez versenyt a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) startupok részére, a kilencedik Be Smartra 63 olyan kezdő vállalkozás jelentkezett, amely már rendelkezett prototípussal, vagy megjelent a piacon a termékeivel. A jelentkezők közül húsz startup nyert, tegnap vehették át díjaikat.

A Startupok már az IT világon kivül is mernek gondolkodni Biztosítási csalások kivédése, automatizált beltéri gazdálkodás, biztonságos közösségimédia-használat tiniknek – csupán néhány megoldás a Start it @K&H inkubátorprogramba legutóbb bekerült 8 csapat innovációja közül.

Fejlesztői versenyt hirdet Magyarországon az Airbus Critical App Challenge néven fejlesztői versenyt hirdet az Airbus DS SLC Magyarországi Fióktelepe annak érdekében, hogy a készenléti szervek által használt, speciális titkosítású kommunikációs eszközökön is elérhetőek legyenek olyan praktikus alkalmazások, amelyek egyszerűsítik a munkájukat, növelik a hatékonyságukat és megfelelnek a polgárok biztonságáért dolgozó szervek követelményeinek.

Családi vállalkozások a digitalizáció és az ipar 4.0 kihívásaival szemben A családi vállalkozások Magyarországon a hazai gazdaságnak igen jelentős részét alkotják. Közel 30.000 ilyen vállalkozás van Magyarországon, ezek a magyar KKV-szektor 58%-át teszik ki, jellemzően a feldolgozóipar területén tevékenykednek, illetve tudományos-műszaki tevékenységet végeznek. A magyar családi vállalkozásoknak a generációváltás mellett például olyan kihívásokkal kell megküzdeniük, mint a digitalizáció és az ipar 4.0 térhódítása, hogy kielégítsék az egyre növekvő piaci igényeket. 


Áprilisi Club: Növeljük a teljesítményt automatizált szoftverteszteléssel!

Helyszín: KIOSK (Budapest, Március 15. tér 4.)
Időpont: 2019. április 9. 9:00–11:00

HUMAN

Aki nem szereti a munkáját, az nem lesz hiteles vezető Dióhéjban: 34 éves, több mint 10 éve építi karrierjét egy multinacionális vállalatnál, a Kőolajipari Világtanács magyar tagja, az ereiben is olaj folyik, egyébként sportember, egy Ironman és hat maraton teljesítője. Leginkább a tanulásban és a munkában hisz, no meg a jó rockzenében. Februárban pedig az Év Fiatal Vezetőjének választották. Zsótér Csabával, a MOL Csoport Ellátás és Trading igazgatójával találkoztunk.

Távozott az MKB Banktól Hetényi Márk Közös megegyezéssel, 2019. március 31. hatállyal megszűnt Hetényi Márk vezérigazgató-helyettesi munkaviszonya - adta hírül közleményében a pénzintézet. 2019. április 1. napjától Fenyvesi Csaba Gábor, az MKB Bank Pénzügyi és Operatív vezetője (az ehhez szükséges MNB-engedély kézhezvétele napjától) vezérigazgató-helyettesi pozícióban folytatja munkáját.

A mai diákok már nem éltek olyan világban, ahol nincs Google Minden mai iskolás a 21. században született, a tanárok viszont a múlt évezredben. A mai általános és középiskolás diákok már nem nagyon éltek olyan világban, ahol nincs Google, ahol nem lehet mindent azonnal kikeresni az interneten. Már nincs szükségük akkora tudásmennyiségre, mint a korábbi generációknak, a tanárok szerepe pedig átalakul. 

„Ami a tudományos érdeklődésemet mindig ébren tartotta, az a jogi informatika” Az informatikai jog és a jogi informatika megkerülhetetlen szaktekintélye, akinek többek között Európa egyik első infokommunikációs jogi tanszéke, Magyarország első IT-jogi generációja és a World Law Dictionary is a nevéhez fűződik – életútjáról és projektjeiről beszélgettünk dr. Balogh Zsolt Györggyel.

Lejárt a mémek kora? Az Európai Parlament március 26-án annak ellenére fogatta el a szerzői jogi reformot, hogy annak számos ellenzője akadt és főként Nyugat-Európában nagy felzúdulást keltett az internethasználók körében. Március 21-én még a Wikipédia német nyelvű oldala is elsötétült tiltakozásul, az azt követő napokban pedig tízezrek tüntettek Németország-szerte az új irányelv ellen, ami szerintük veszélyt jelent a szabad internetre nézve és hátrányosan befolyásolhatja a véleménynyilvánítási, művészi és a sajtószabadságot. De valóban erre kell-e készülnünk?

Utópia vagy valós lehetőség a munkahelyi bölcsőde? Az országban jelenleg 59 gyermek jár munkahelyi bölcsődébe, ami azt jelenti, hogy 5 munkahely tart fent munkahelyi bölcsödét. Az alacsony érdeklődés ellenére vajon megtartó erővel bíró motivációs eszköz lehet-e a munkahelyi bölcsődék létrehozása? Mikor érdemes rajta elgondolkodnunk, és milyen feltételeknek kell megfelelnünk? 

Egy alkalmazás, amely legyőzi az Instagramot Egészen 2019 elejéig a magyar sajtóban csak néhány cikk jelent meg a rejtélyesen hódító TikTokról, illetve elődjéről, a Musical.ly alkalmazásról. Az év kezdete óta azonban felpörögtek az események. Mint minden új közösségi média szolgáltatás, úgy a TikTok útja is botrányokon, értetlenségen és találgatásokon át vezet. Mára már odáig, hogy beérte az Instagramot, és újdonság, hogy tesztüzemmódban elindultak a reklámok Európában is.

Az igazán sikeres női felső vezetők nyitottak arra, hogy mindenkitől és minden helyzetben tudjanak tanulni A reverse vagy fordított mentoring során a mentor szerepben nem a sok éves szakmai és élettapasztalattal rendelkező személy áll, hanem a kezdő, legtöbb esetben fiatal kolléga jelenik meg, aki új szemléletet és modern tudást hoz a mentoring kapcsolatba. Mennyire nyitott a magyar piac egy ilyen típusú fejlődési lehetőség bevezetésére? 

Jelentősen változnak a munkahelyi adatkezelésekre vonatkozó előírások A módosítás elfogadásával többek között törlésre kerülnek a GDPR fogalom-meghatározásával azonos definíciók, értelmező rendelkezések, valamint a jogalapok különös feltételei, amennyiben ilyenek megállapítására nincs lehetőség a GDPR alapján, továbbá az Infotv-re vonatkozó utalások. 

A Youtube tisztán üzleti érdekből őrjíti meg az emberiséget Ennek az az oka, hogy a Youtube azt szeretné, hogy minél több időt töltsünk el az oldalon, ezért ehhez igazították a videomegosztó automatikus ajánlórendszerét is. Az algoritmust nem érdekli, hogy mi igaz vagy mi felelős, az viszont nagyon is, hogy minél több ideig magához ragadja a felhasználó figyelmét: minél több elindított videó, minél több videónézéssel eltöltött idő, minél több interakció (és minél több megnézett reklám). 

A világ 10 legjobb országa között vagyunk ECDL-képzés tekintetében A Nemzetközi ECDL Alapítvány 2018. december 31-ig összegzett, minden évben aktualizált statisztikái alapján a digitális írástudást igazoló ECDL-vizsgázók számát tekintve hazánk a világ nyolcadik legjobban teljesítő országa, maga mögé utasítva egyebek mellett az ECDL rendszerét elsőként bevezető Svédországot, továbbá például Franciaországot, Lengyelországot és Romániát is. Magyarország a népességhez viszonyított penetráció tekintetében ugyancsak a nyolcadik legjobb helyet szerezte meg a globális rangsorban. Ezzel hazánk stabilan őrzi sok éve kivívott helyét az ECDL-országok között.


HUMAN HUNGARY 2019 

Helyszín: Ericsson székház, Infopark 
Időpont: 2019. május 28.

Karrierszkenner

Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?

Böngésszen és regisztráljon!

Jelenleg 2074 személy szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Zákai Emõke

A legkeresettebb emberek:

Cégszkenner

Melyek az ict-iparág legfontosabb cégei?
Melyek a fontosabb felhasználók más iparágakból?

Regisztrálja cégét Ön is!

Jelenleg 4960 cég szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:EcoSim Kft.

A legkeresettebb cégek: