Menü

Kiemelt témánk

Feliratkozás


ITB_today_580px_1.jpg
Forrás: ITB

TECHNOLOGY

Elnyerte a Global Finance Magazine díját az OTP Bank innovációs központja A kiadvány idén első alkalommal állította össze a világ 25 legjobb pénzügyi innovációs központjának listáját, megnevezve azokat a leginnovatívabb intézményeket, amelyek a jövő banki szolgáltatásait és termékeit fejlesztik.

Erre a 8 fintech startupra figyel most a világ Április végén bejelentette a Globális Pénzügyi Innovációs Hálózat (GFIN), melyik 8 fintech startup jutott be a nemzetközi szabályozói tesztkörnyezetbe. Nyolcból négy megoldás blokklánc alapokon működik. A GFIN célja, hogy segítsék a fintech szereplők globális terjeszkedését. A Magyar Nemzeti Bankon (MNB) keresztül a hazai fintech startupok is kihasználhatják a nemzetközi hálózat előnyeit.

Új magyar sikercég tarolhatja le a világ munkaerőpiacát Pár éve jelent meg a hazai toborzópiacon a Talentuno, ma pedig már a 4 millió eurós tőkeinjekcióval az európai piacot is letarolná a magyar startup. A munkaerő-toborzó cég jelentős újítása abban rejlik, hogy közös, elektronikus platformra tereli a - jellemzően nem profi - toborzókat, akik magas jutalék ellenében helyettesíthetik a profi fejvadászokat. A cég a buktatókat is pont ebben látja: kérdés szerintük, hogy mennyi aktív fejvadászt találnak majd, akik hosszú távon is aktívan toboroznak majd. A Hiventures és a Bonitás alapkezelő tőkebefektetése után pedig már a nemzetközi munkaerőpiac az elsődleges cél. 


Cégvezetők Csúcstalálkozója – 2019: Sikeres vezetők éves konferenciája a trendekről

Munkaerőhiány, aszály, felgyorsult tempójú fejlesztési kényszer. Nagy kihívásokra keresnek sikeres válaszokat az üzleti élet vállalatvezetői idén is. Várjuk az üzleti trendeket megismerni és azokra időben felkészülni akaró cégvezetőket! Cégvezetők Csúcstalálkozója május 9-én, networking koktélpartival. Részletes program és regisztráció: https://piacesprofit.hu/cegvezetok-csucstalalkozoja-2019/


Újabb Huawei-botrány: repült a brit védelmi miniszter Theresa May brit miniszterelnök menesztette Gavin Williamson védelmi minisztert, miután bizalmas információk került ki a Huawei kínai távközlési óriáscég szerepvállalásáról a brit 5G távközlési hálózat kiépítésében. Williamson tagadta, hogy része volt a kiszivárogtatásban.

Márkaflow A kirúzsozott szájú disznó.″ Ki halott már ilyet! - mondaná a nagymamám, ha hallhatná, de ha hallaná sem értené, hiszen viszonylag keveset foglalkozott az amerikai elnökválasztással. Pont úgy nem, mint ahogyan sokan nem foglalkoznak a márkaépítés valódi lényegével. Márpedig ezt a kijelentést Barack Obama, az amerikai demokraták elnökjelöltje tette több, mint 10 évvel ezelőtt. Mondott még lényegét tekintve hasonlót: egy régi halat be lehet csavarni egy változás feliratú papírdarabba, annak nyolc év után úgy is bűze lesz″.

Ők szerelmesek a katába A mikrovállalkozások között messze a legnépszerűbb adónem a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata), részben az alacsony adóteher, részben az egyszerűsége és kiszámíthatósága miatt. Jellemzően a szolgáltató cégek választják ezt az adónemet, taxisok, fodrászok, könyvelők, egyéni ügyvédek, szerelők, független biztosítási ügynökök, művészek, szabadúszó újságírók, óraadó tanárok.

A közösségimédia-jelenlét 7 pontja vállalatok számára A közösségimédia-jelenlétet szinte minden cég kötelezőnek érzi, azonban a tartalomgyártás során gyakran nem veszik figyelembe a választott csatora sajátosságait, céltalanul osztanak meg nem releváns tartalmakat közönségükkel. A következő 7 pontban összeszedtük azokat a szempontokat, amelyeket minden cégnek mérlegelnie kell, amikor közösségi médián kommunikál a célcsoportjával, vásárlóival.

Szinte már mindent az interneten veszünk - Felkészültek erre a magyar cégek?Elképesztő rohamtempóban terjed világszerte, így Magyarországon is az online vásárlási láz, gyakorlatilag alig van már olyan cég vagy éppen diszkontlánc a piacon, amely ne kínálna online vásárlási lehetőséget. De hogy tudnak ilyen gyorsan fejlődő szektorral lépést tartani az e-kereskedelemmel foglalkozó cégek? Hogy lehet ilyen tempóban a rendeléseket rögzíteni, előkészíteni, kiszállítani és egyáltalán hogy lehet megfelelni a napról napra változó ügyféligényeknek? 

Jó a kedv a magyar cégeknél 2004 óta csak egyszer volt jobb a hangulat a kkv-k körben, mint most. Már csak a cégek harmada várja a közterhek emelkedését. A legutóbbi mérés óta 10 pontot emelkedett a K&H kkv bizalmi index, amely így 15 ponton áll. A csúcsot közel egy évvel ezelőtt mérte a pénzintézet, akkor 17 ponton állt az index, az azóta történt jelentős visszaesést mostanra dolgozták le a cégek. A mélypontot egyébként 2006-ban mérték -69 ponttal.

Hatalmas robbanásra készülhet az online bankpiac egy új EU-s rendelet miatt!Hatalmas versenyre készülhetnek a klasszikus pénzintézetek a fintech cégeket és startupokat is helyzetbe hozó új EU-s rendelet miatt. Az első, új típusú szolgáltatást végző hazai fintech cég már meg is kapta a működési engedélyt az MNB-től. A vállalattechnikai működéséhez szükséges PSD2 tanúsítványt a Netlock adta ki, elsőként Magyarországon.

Óriásit nőtt a Huawei piaci részesedése, nem sok választja el őket a SamsungtólNagyon erős volt az évkezdés a Huawei számára. Olyannyira, hogy ha a kínai gyártó így folytatja, 2020 elejére, de akár már 2019 végére is a világ legnagyobb mobilgyártója válhat belőle. A Counterpoint Research legfrissebb adatai szerint a Huawei óriási növekedést produkált az év első három hónapjában az előző év azonos időszakához képest. A cég 11 százalékról 17 százalékra növelte a piaci részesedését, míg a Samsung 1, az Apple pedig 2 százalékot zsugorodott. 

 

HUMAN

Laufer Tamás az IVSZ elnöke újabb három évig Tovább irányíthatja az IVSZ szervezetét és munkáját Laufer Tamás, akit a május 2-án megtartott éves közgyűlésen újra elnöknek választottak, így sorozatban negyedik elnöki ciklusát kezdheti meg.

Nem kell félni, ha projektalapon dolgozik a munkavállaló A projektalapú gondolkodás és munkavállalás a jövő versenyképes szakembereinek védjegyévé válhat, azonban a vállalatok számára még kérdéses, hogyan kezeljék és foglalkoztassák a szabadúszó munkavállalókat céges környezetben.

Akkreditálták az első hazai digitális nyelvvizsgát A vizsga során mind a négy készség (írás, olvasás, beszéd, hallás utáni értés) mérése számítógépen történik. A Katedra Nyelviskola és az Innostart Kft. által megálmodott számítógépes nyelvvizsga nem egyedülálló, hiszen már mintegy 35 millióan tettek le ilyen módon nyelvvizsgát világszerte, de hazánkban az iTOLC az első, amelyet akkreditáltak is.

Mekkora a szerencse és a tudás aránya a befektetéseknél? A szerencse és a vagyon, pénzügyi siker egymástól elválaszthatatlan fogalmak. Ez nem jelenti azt, hogyminden vagyonos szereplő csak a szerencsének köszönheti a pénzügyi sikerét, de az sem igaz, hogy csak és kizárólag egyéni erőfeszítéseinek és tehetségének. Tapaszti Attila, az MNB vezető portfólió menedzserének írása.

A leggazdagabb szuperhős az egész igazi világot megvehetné Vannak, akik szuperhősnek születnek, vannak, akik egyszer csak azok lesznek például egy pókcsípéstől, és vannak azok a gazdag szuperhősök, akik mindenfajta adakozás helyett egyszerűen magukat ruházzák fel menő cuccokkal. Ez talán a legnehezebb: a pénz önmagában nem elég, kell hozzá olyan tudás, innováció és laboratórium is, ami ezt lehetővé teszi. A filmekből úgy tűnik, hogy erre a világ pénze sem elég, pedig alaposabban megvizsgálva a helyzetet, kitűnik, hogy a világ leggazdagabb embereinek vagyona többszöröse a szuperhősök fiktív vagyonának.

A közösségi portálok korának vége (?) Itt az ideje hát változtatni, és előtérbe tolni azokat a bábukat, amik jobban illeszkednek a megváltozott ízléshez. Az Instagramot, ami sokak kedvence a személyes élménymegosztás miatt és a Messenger-Whatsapp párost, amik a személyes kommunikáció élharcosaiként szeretnének megjelenni. A Facebook tehát előre menekül, de lássuk be, ez nem egy ugrás a vaksötétbe: akkor ugyanis, amikor Mark Zuckerberg kijelentette, hogy a jövő a privát közösségi platformoké, nem talált fel semmi újat.

Ezért jobb anyukákkal dolgozni Magyarországon egy több gyermekes családanya óriási hátrányban van, mint munkavállaló. A világ első webáruházra köthető mesterséges intelligencia szoftverét kifejlesztő M. I. Solution Kft. ugyanakkor kivételt képez ilyen tekintetben. Bár a programozóik között a férfiak többen vannak, a cég többi területén mindenki 1-2-3 gyermekes anyuka. Surányi Ferenc, a vállalat ügyvezetője szerint tény, hogy szervezeti átalakítást igényel baba-mama barát munkahely létrehozása, ugyanakkor az anyukák felelősségvállalási szintje sokkal magasabb, mint az átlag. 

Csányi Sándor elárulta, milyen ember lehet csak az utódja Szlovéniában még venne egy bankot az OTP, aztán egy időre megállnának - mondta az Indexnek az OTP elnök-vezérigazgatója. Sem fizikailag, sem szellemileg, sem egészségileg nem érzi úgy, hogy le kellene mondania, de azt elárulta, milyen embert képzel el utódjaként az OTP élén. 

A jó tréninget nem elég megvenni, csinálni is kell A haladó szemléletű vezető a kapcsolódásra koncentrál és nem a kontrollra, tudja, hogy miért épül be a tréning a gyakorlatba, és szeret adatok alapján dönteni. A Tréning Kerekasztal és a HR Portal szervezésében a tréning szakma meghatározó képviselői azzal foglalkoztak, milyen területeken vannak jelen a céges tréningek és milyen problémákra kínálnak megoldást.

„A magyar embernek két fontos tulajdonsága van: irigy és a külsőségekre ad" A kevés építőipari szakember folyamatos dilemmát okoz az ezen a területen tevékenykedő cégeknek, beruházóknak és egyáltalán mindenkinek. Abban nagyjából megvan az egyetértés, hogy a probléma megoldásához sokkal vonzóbbá kell tenni a szakmát, és már a fiatalkori oktatásba is komoly energiákat kellene beletenni. Az ösztönző módszerekben azonban sok különböző véleményt lehet hallani, valaki a bérezésre koncentrál, mások a megbecsülést tartják nagyon fontosnak. A lehetséges megoldásokról Kreinbacher Józseffel, a Metál Hungária Holding Zrt. alapítójával beszélgettünk.

Egyből felszívja a piac a kódolóiskolák végzőseit Évek óta működnek hazánkban a rövididejű programozóképzések, és a jelek szerint még sokáig maradnak is. A megkérdezett, ismert kódolóiskolák diákjainak több mint 90 százalékát a cégek azonnal felveszik. A képzésekre a túljelentkezés pedig szintén sokszoros. A kereslet és a kínálat találkozik.

Karrierszkenner

Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?

Böngésszen és regisztráljon!

Jelenleg 2053 személy szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Somkutas Norbert

A legkeresettebb emberek:

Cégszkenner

Melyek az ict-iparág legfontosabb cégei?
Melyek a fontosabb felhasználók más iparágakból?

Regisztrálja cégét Ön is!

Jelenleg 4910 cég szerepel adatbázisunkban.

A legkeresettebb cégek: