Menü

Kiemelt témánk

Feliratkozás


safari
Forrás: Budapest Startup Safari

Szerdától három napra startup fesztivállá változik a főváros, negyedik alkalommal rendezik meg a Budapest Startup Safarit. Az érdeklődők helyszínről helyszínre vándorolva ismerkedhetnek meg a számukra érdekes cégekkel, szakmákkal, emberekkel, elsősorban az infokommunikációs szektor, a kreatívipar, a startup-kultúra, valamint az ezek köré csoportosuló üzleti szolgáltatások és társadalmi ügyek területéről.

Az idei programsorozat az előző éveknél is változatosabbnak és izgalmasabbnak ígérkezik: barangolhatunk a VR játszóterén az EPAM szervezésében; AR-sétát tehetünk a Népszigeten a T-Systemsszel; ön- és vállalkozásfejlesztést tanulhatunk hazai hírességektől a Loffice terepgyakorlatán; és megpróbálhatjuk felvenni a tempót a Marvel univerzummal a „Wakanda kapujában – Az 5G hálózatok” eseményén.

A három nap során megismerkedhetünk a Mongo applikációval, ami segít a szülőknek megvédeni gyermekeiket az interneten található veszélyektől, a Bosch-tól pedig az önvezető autók legújabb fejlesztéseiről hallhatunk három szakember előadásán keresztül. A T-Systems „Csökkenő sorok-növekvő bevételek” előadásán megismerhetjük azt a mesterséges intelligencián alapuló videóanalitika rendszert, amelynek segítségével optimalizálhatók a boltokban vagy akár a reptéren kialakult sorban állások.

A Budapest Startup Safarin olyan cégek nyitják meg kapuikat, mint az SAP, a Tresorit, a Google, a Codecool, a Prezi, de számos befektetési alapkezelő, kockázati tőkés tanácsadó cég, HR és kommunikációs cég is képviselteti magát. Mint minden szafarin, most is fontos szerepet tölt be a megfelelő felkészültség annak érdekében, hogy egyik érdekes állat se kerülje el a figyelmünket!

Íme öt dolog, ami feltétlenül legyen nálad a lehető legsikeresebb szafarizás érdekében!

1.: Önéletrajz
Sokan elfelejtik, pedig az egyik legfontosabb dolog a jó állások megcsípéséhez. A személyesen átadott önéletrajzok által megjegyezhetőbbé válik az ember. Egy beszélgetés közben nem feltétlenül jut valaki eszébe minden fontos információ, amit elmondana magáról, ilyenkor egy önéletrajz többet mond minden szónál.

2. Névjegykártya
A Startup Safari alatt sokszor váratlan helyzetekben kerülhet elő a névjegykártya, nem csak előadások után, hanem akár a büfénél való sorban állás közben. Nem tudhatjuk, hogy a megszerzett kapcsolatok közül melyiknek lesz jelentősége a jövőben, így minden helyzetben ajánlott a névjegykártyacsere.

3. Powerbank
Egész napos mászkálás a városban, majd kávézás néhány új baráttal? Nem lesz túl sok idő hazamenni, ezért nem árt, ha van nálunk powerbank, így nem kell aggódni amiatt, hogy a legrosszabb időben merül le a telefon.

4. Kényelmes cipő
Egy szafarira senki nem indul el magas sarkúban! A startup túra alatt is ajánlott a minél kényelmesebb, már bejáratott cipő, hogy könnyedén tudd átszelni egész Budapestet a tökéletes állás után kutatva. Noha szépen süt a nap, nem árt a meleg lábbeli, hiszen az irodákban, előadóterekben a padló lehet hideg, és az utcán sétálva is jobb elkerülni a felfázást.

5. Jegyzetfüzet, toll
Az előadások közben olyan információk hangozhatnak el, melyek a jövőben is fontosak lehetnek, ezért mindenképpen ajánlott jegyzetfüzettel és tollal nekivágni a Safarinak. 

A Startup Safari egy 2012-ben indult kezdeményezés, melynek fő célja a startupok világának megismertetése valódi munkakörnyezetben, a minél szélesebb közönség aktív és egyenrangú részvételével. Az első Safarit Berlinben rendezték, azóta Németországban több helyen is volt már, de világszerte összesen 25 várost sikerült meghódítania, például Rómát, Rigát vagy Sao Paulót. Ugyanakkor a legnagyobbra éppen Budapesten nőtt. Az idei háromnapos Startup Safari Budapest több mint 300 programmal várja az érdeklődőket 100 helyszínen mintegy 5000 résztvevővel.

Karrierszkenner

Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?

Böngésszen és regisztráljon!

Jelenleg 2074 személy szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Zákai Emõke

A legkeresettebb emberek:

Cégszkenner

Melyek az ict-iparág legfontosabb cégei?
Melyek a fontosabb felhasználók más iparágakból?

Regisztrálja cégét Ön is!

Jelenleg 4960 cég szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:EcoSim Kft.

A legkeresettebb cégek: