Menü

Kiemelt témánk

Feliratkozás


Eseménynaptár

előző hónapkövetkező hónap
bsides_konferencia_nyito
Forrás: BSidesBUD

Harmadik alkalommal kerül megrendezésre hazánkban a nemzetközileg elismert BSides IT-biztonsági konferencia 2019. március 28-án a budapesti Lurdy Konferencia- és Rendezvényközpontban, ahová 21 előadó érkezik kilenc különböző országból, izgalmas témákkal.

A BSidesBUD elnevezésű kiberbiztonsági konferenciát először a 2017-ben rendezték meg a Lurdy Rendezvényközpontban. Annak ellenére, hogy korábban még nem volt a BSides licensz égisze alatt konferencia hazánkban, az eseményre több mint 400 látogató volt kíváncsi.

Az érdeklődés a 2018-as BSidesBUD esetében sem csökkent, az előadók és a szakmai programok nemcsak a hazai IT-biztonsági szféra jeles képviselőit, elismert szakembereit, de a téma iránt érdeklődő laikusokat és diákokat is vonzották, a rendezvényre ugyanis 10 különböző országból érkeztek látogatók.

Az idei BSides Budapest konferencia összesen 14 érdekes előadással és öt nagyobb lélegzetvételű workshoppal várja az érdeklődőket egy teljes napon át. A magyar IT-szakemberek mellett érkeznek előadók Luxemburgból, Bulgáriából, Franciaországból, Kazahsztánból, Irakból, Ausztriából, Oroszországból és Németországból, de képviselteti magát a szegedi és a budapesti Hackerspace csapata is, így igazán színes, izgalmas program várható.

 

Szó lesz többek között a közösségi hálózatokról és az álhírek világáról; arról, hogyan legyünk pentesterek; hogyan keressünk pénzt legálisan szoftverhibák feltárásával; mire számíthatunk a kvantumkriptográfia területén; vagy arról, hogyan fejlesszünk exploitot. A két órás workshopok résztvevői többek között megtudhatják, hogyan elemezzenek android alkalmazásokat kártékony kódok után kutatva; hogyan monitorozzák a teljes IT-infrastrukturájukat professzionálisan; hogyan alkalmazzanak biztonságos konténereket Kubernetesben, de külön workshopot szentelnek az OSQuery bemutatására is.

Újdonság a korábbi évekhez képest, hogy a konferenciaterem mellett egy expo tér is kialakításra kerül majd, ahol a kiállítók, partnerek saját színpadot kapnak, így lehetőségük lesz esettanulmányokat, termékeket bemutatni.

Az eseményt a 15 éve működő, világszerte elismert Hacktivity IT-biztonsági konferencia csapata szervezi. A rendezvény a nemzetközi BSides konferenciák licenszét használja (csak a tavalyi évben több mint 50 konferenciát szerveztek világszerte BSides márkanév alatt), ezért nagy presztízzsel bír az kiberbiztonsági szférában.

A BSidesBUD2019 nemcsak azokat az IT-szakembereket várja, akik szeretnének kapcsolatokat építeni, tapasztalatot cserélni hasonló érdeklődésű és szaktudású emberekkel, hanem azokat az IT-szakos hallgatókat is, akik érdeklődnek az kiberbiztonság iránt és belekóstolnának a témába, esetleg később ebben a szakmában kívánnak elhelyezkedni. A rendezvény remek lehetőség, hogy képbe kerüljenek az IT-biztonság legújabb trendjeivel és a workshopok révén mélyebben megismerkedjenek olyan témákkal, amelyekkel egyébként csak drága kurzusokon való részvétellel lenne lehetőségük.

A szervezők fontosnak tartják a kiberbiztonsági közösség támogatását is, ezért létrehoztak egy úgynevezett Hackademy ösztöndíjprogramot, ami a Hacktivity konferenciák esetében már két éve nagy sikerrel működik. Ennek értelmében 2019-től kezdve minden évben több mint félmillió forint értékben belépőjegyeket ajánlanak fel a hazai felsőoktatási intézmények tehetséges hallgatói és előadói számára az aktuális BSidesBUD konferenciára. A jegyekhez az erre a célra létrehozott HACKADEMY partnerprogramhoz való csatlakozáson keresztül lehet hozzájutni. A program összesen 50 darab jegyet bocsájt a partnerek rendelkezésére (20 jegy az oktatók részére, 30 diákjegy). A partnerprogramhoz bármely olyan magyar felsőoktatási intézmény csatlakozhat, amelynek van IT irányú képzése.


Karrierszkenner

Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?

Böngésszen és regisztráljon!

Jelenleg 2072 személy szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Laufer Tamás

A legkeresettebb emberek:

Cégszkenner

Melyek az ict-iparág legfontosabb cégei?
Melyek a fontosabb felhasználók más iparágakból?

Regisztrálja cégét Ön is!

Jelenleg 4951 cég szerepel adatbázisunkban.

A legkeresettebb cégek: