Menü

Kiemelt témánk

Feliratkozás


Eseménynaptár

előző hónapkövetkező hónap
zalazone_1
Forrás: Magyar Telekom

Magyarországon először mutatott be manővereket 5G hálózaton kommunikáló önvezető járművekkel, valós körülményeket szimuláló környezetben a Magyar Telekom, a T-Systems Magyarország, az Ericsson Magyarország, Budapesti Műszaki Egyetem, az iMar Navigation, valamint az APZ. A zalaegerszegi ZalaZONE járműipari tesztpálya május 20-i hivatalos átadásán a részvevők megtekinthették az önvezető autók tesztelésére is alkalmas, egyedileg a tesztpályára kialakított smart parking rendszert is.

A Magyar Telekom 2019 januárjában indította el Magyarország első szabványos 5G tesztállomását Zalaegerszeg belvárosában. A városközponti bázisállomás mellett a vállalat a ZalaZONE pályán is 5G-képessé alakította a meglévő adótornyát, melynek célja, hogy a tesztpálya a hagyományos mellett a hálózatba kapcsolt önvezető autók fejlesztésére, tesztelésére is alkalmassá váljon.

Az 5G mobiltechnológiát az Ericsson Magyarország telepítette a járműipari tesztpályára, felhasználva a Telekom helyszíni adótornyát, a szélessávú optikai kapcsolatot és az energiaellátást. A teszthálózat megvalósítását az Ericsson, a Telekom és a T-Systems Magyarország mérnökei közösen végezték.

A helyszínen az 5G hálózat jelenleg a 3,5 GHz-es frekvencia sávban üzemel, amelynek ideiglenes használatához az Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) adott engedélyt. Az 5G hálózat 10 ms alatti késleltetése teszi lehetővé, hogy az önvezető autók a központi infrastruktúrán keresztül biztonságosan kommunikálhassanak egymással és egy opcionális vezérlő központtal, és megbízhatóan reagálhassanak a forgalmi helyzetekre.

A kialakított infrastruktúrán a Budapesti Műszaki Egyetem a ZalaZONE-nal közösen kifejlesztett speciális önvezetőautó-tesztelési módszerét mutatta be. A közös kutatási program keretében kidolgozott úgynevezett szcenárió alapú tesztelési módszer (Scenario-in-the-Loop, SciL) lényege, hogy elmossa a határokat virtualitás és a valóság között, az autonóm járművek funkcionalitását a valós környezethez hasonló, komplex közlekedési helyzetben, biztonságos körülmények között teszteli. A SciL tesztelési keretrendszer részeként egyedileg kialakított SMART autó a demó alatt egyaránt reagált a szimulációs környezetben, a virtuális térben elhelyezett, és a valós térben az autó által önállóan, szenzorokkal érzékelt objektumokra - mindezt az 5G hálózatot felhasználva. A bemutatott megoldás érdekessége, hogy az autó teljesen önálló módon reagál a gyalogos megjelenésére anélkül, hogy a vezető beavatkozna.

 

Az iMAR Navigations tesztautói ezt követően valós idejű forgalmi szituációkat demonstráltak a nemrégiben bemutatott PEGASUS munkamenet szerint: az úgynevezett Traffic Simulation Vehicle (Forgalmi Szimulációs Jármű) teljesen automatizált üzemmódban mutatott be előzést, elhaladást a ZalaZONE pálya smart city területe mellett, szintén az 5G infrastruktúrán alapuló kommunikációs rendszert felhasználva.

A következő generációs 5G mobiltechnológia az eddigieknél megközelítőleg tízszer nagyobb adatátviteli sebességet és jelentősen rövidülő válaszidőt, egyben a mostaninál lényegesen jobb ügyfélélményt biztosít majd. A jelenlegit lényegesen meghaladó kapacitásnak köszönhetően több tízmillió eszköz hálózatra való kapcsolódása válik lehetővé egyidőben. A merőben új hálózati koncepció a vezetékes és a mobil kommunikáció előnyeit egyesíti. Lehetőségei nemcsak a sebességben rejlenek, hanem a beépített hálózati intelligenciában és a más technológiákkal történő együttműködésre való képességben is. Mindennek köszönhetően az 5G számos új megoldást hoz majd az ipar, az energetika, a mezőgazdaság, a közlekedés, az egészségügy, az oktatás, és szinte az élet minden területén. Az új technológia várhatóan néhány éven belül válik általánosan elérhetővé Európában.

„Büszkék vagyunk arra, hogy partnereinkkel közösen, valós körülmények között tudjuk bemutatni, milyen szerepe van az 5G hálózatnak az autóipari fejlesztésekben, különös tekintettel az önvezető technológia elterjedésére. A ZalaZONE tesztpálya Európában egyedülálló módon számos autóipari gyártó számára nyújt kivételes tesztelési lehetőséget, felhasználva a Magyar Telekom által a pályán kialakított 5G hálózati infrastruktúrát is” - mondta el a bemutatót követően Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója.

Kaszás Zoltán, a T-Systems Magyarország vezérigazgatója, a Zalai Önvezető Jármű Klaszter elnöke úgy fogalmazott: „Magyarország, a hazai járműipar, az infokommunikációs szektor és valamennyi érintett hazai szereplő számára kiemelt esemény a zalaegerszegi járműipari tesztpálya átadása. A mindeddig külön zajló fejlesztések - önvezető járművek, 5G hálózat, infrastruktúra és hálózati kommunikáció - a tesztpályán közösen folytatódhatnak, komoly versenyelőnyt teremtve a hazai szereplőknek mind régiós, mind európai szinten. A rendkívüli sebességgel változó világban a kormányzat, a piac és a kutatás-fejlesztéssel foglalkozó innovációs szereplőknek át kell lépniük a hagyományos szerepeken és új együttműködési formákat kell teremteniük. Ezért is példaértékű a ZalaZONE tesztpálya.”

Éry Gábor, az Ericsson Magyarország vezérigazgatója azt emelte ki, hogy a projekt jó példa arra, ahogy a különböző iparágak közötti szoros kooperációja lehetővé teszi az 5G technológia előnyeinek és lehetőségeinek hatékony kiaknázását.

„Az ipar, a kormányzat és az akadémiai szféra sikeres innovációs együttműködésének kiváló példája a ZalaZONE tesztpálya, mely a hagyományos járművek és az automatizált járművek speciális vizsgálatain felül ideális környezetet teremt a legújabb telekommunikációs megoldások kipróbálására, tesztelésére és járműves környezetben történő alkalmazhatóságuk demonstrálására. A BME - biztosítva a tudományos hátteret - büszke arra, hogy kezdettől fogva részese lehet ennek a folyamatnak” – hangsúlyozta Dr. Szalay Zsolt, a Műegyetem tanszékvezetője, a ZalaZONE tesztpálya innovációs és kutatási vezetője.

„Érdeklődéssel várjuk Magyarország és Németország további szoros együttműködését az európai autóipar megerősítésére, melynek során a legversenyképesebb, megbízható megoldásokat mutathatunk be megfelelve a magas szintű európai szabványoknak, melyeket a ZalaZone teszt pályán hitelesítenek majd” – mondta Dr. Edgar v. Hinüber, az IMAR Navigation németországi vezérigazgatója.

A megnyitóval egyidőben adta át a pályára telepített, Sparkon megoldáson alapuló okos parkolási rendszerét a T-Systems Magyarország. A szenzorokkal figyelt parkolási területről jelenleg applikáción keresztül kapnak információt az irányítók. A folyamatos közös fejlesztés célja, hogy az önvezető autók irányítás nélkül is értelmezni tudják a parkolási rendszer adatait, így nagyobb távolságból is optimalizálni tudják a parkoláshoz szükséges időt előre lefoglalva a használni kívánt parkolási helyet.

Karrierszkenner

Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?

Böngésszen és regisztráljon!

Jelenleg 2074 személy szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Németh Péter

A legkeresettebb emberek:

Cégszkenner

Melyek az ict-iparág legfontosabb cégei?
Melyek a fontosabb felhasználók más iparágakból?

Regisztrálja cégét Ön is!

Jelenleg 4964 cég szerepel adatbázisunkban.

A legkeresettebb cégek: