Business

A GVH versenyvizsgálata tart (forrás:gvh.hu)
A GVH versenyvizsgálata tart (forrás:gvh.hu)
Forrás: gvh.hu

Vizsgálódik a Versenyhivatal Csányiéknál

Egy két évvel ezelőtti fúzióval kapcsolatos engedélykérelem elmulasztásáért versenyhatósági bírság elé nézhet a Csányi-birodalom. Egyelőre még vizsgálódik a GVH. 

 

Amikor Nagy Zoltán, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke 2006 végén több sajtóorgánumban is előre vetítette, hogy szeretnék a bankszektor mind alaposabb ágazati átvilágításába kezdeni, voltak, akik mindezt csak hangzatos szózatnak tartották.

A GVH versenyvizsgálata tart (forrás:gvh.hu)
A GVH versenyvizsgálata tart (forrás:gvh.hu)

A Magyar Narancsban akkor megjelent interjúban az elnök egészen pontosan ezt mondta: "... folytatjuk a közbeszerzéses kartellügyek feltárását, valamint a pénzügyi szektor és a szakmai szolgáltatások területének átfogó, beható vizsgálatát. A bankszektorban is nehéz terepre készülünk."  Így, visszanézve mást nem lehet mondani, minthogy Nagy Zoltán előre megmondta.

A Világgazdaság friss értesülései szerint a GVH most Csányi Sándor cégei körül vizsgálódik, egy fúzió ügyében. Két évvel ezelőtt a Leisztinger Tamás nagyvállalkozó nevével fémjelzett Forrás Vagyonkezelési és Befektetési Nyrt. tulajdonában lévő Tendre megvette a Bábolnai Takarmányipari Kft. eszközeit és védjegyeit, később pedig a Csányi Sándor Otp-elnök-vezérigazgató tulajdonában lévő Bonitás 2002 Kft. 50 százalékos részt szerzett a Tendrében.

A fúziókhoz nem kértek engedélyt, mondván a Csányi-csoport és a Tendre együttes takarmánypiaci részesedése legfeljebb 10-20 százalékra tehető. A Tendre egyébként csak részben tulajdonolja a ma is felszámolás alatt álló Bábolna Takarmányipari Kft. eszközeit. Ha a GVH mégis úgy találja, a tranzakció engedélyköteles lett volna, a büntetés napi 50 ezer forint lehet.

Az ügy érdekessége - állítja a gazdasági napilap -, hogy a versenyhatóság a bábolnai témában egy másik Bonitás-akvizíció kapcsán kezdett vizsgálódni. A hivatal a Csányi-céggel szemben tavaly már kiszabott egy 18 millió forintos büntetést, szintén fúziós kérelem elmulasztása miatt. Ennek hátterében az állt, hogy az Otp-vezér által irányított, állattenyésztéssel, növénytermesztéssel, bortermeléssel, takarmánygyártással, hús- és tejfeldolgozással, valamint lőszergyártással foglalkozó vállalkozáscsoport megszerezte az irányítást a bólyi mezőgazdasági komplexum fölött.

A fúziót megelőzte egy másik tranzakció: a Bólyi Mezőgazdasági Zrt. és a Bólyi Agrokémiai Kft. egyesülése - ezt a változást azonban kétéves késedelemmel, voltaképpen a Csányi-féle ottani tulajdonszerzéssel együtt kérelmezték a hivatalnál. A bírságot így a GVH a Bonitásra rótta ki, holott a tényleges mulasztást az előző tulajdonosok követték el.