Menedzser-életmód

BGS 01
Forrás: microsoft

Ismét itt a játékkonzolosok Nirvanája

Szombaton újabb szeánszot tart játékos híveinek a Microsoft, de az idei Budapest Game Show a legnagyobb hazai IT seregszemélévé is átlényegült. A három éve indított projekt tartja magát eddigi elveihez: még nagyobb, még több, még látványosabb lesz, mint korábban.

Több mint 8000 négyzetméteren 3000-nél is több ajándék talál majd gazdára, miközben száznál több pc és Xbox360-on 30 féle új videójátékot lehet majd kipróbálni a szombaton a Papp László Sportcsarnokba látogatóknak. Reggeltől 25 kiállító, öt színpadon folyó műsorokkal a tervek szerint tízezernél is több látogató önfeledt szórakozásáért dolgozik majd. Ez az október utolsó napjára tervezett Budapest Game Show idei számmisztikája.

Vigh Attila egy bemutatón, munka közben
Vigh Attila egy bemutatón, munka közben

A három éve indított, egy napos, ingyenes kiállítás 2007-ben a MOM park mozija előtti területet, tavaly a Millenáris legnagyobb termét, idén pedig vélhetően a Papp László Sportcsarnokot fogja teltházasan meghódítani. Az idei rendezvény azonban rendhagyó is lesz, hiszen a Microsoft alig egy hete startolt új operációs rendszerét, a Windows 7-et is itt mutatják be először ilyen nagy közönség előtt.

A kérdésre, hogy a játékkonzolgyártó számára miért fontos, hogy évente egy alkalommal egy ilyen eseményt celebráljon, - pláne, ha az sem tudható például pontosan, hogy idehaza hányan használják az XBoxot, Vigh Attila marketing manager (Entertainment & Devices division) szerint nem lehet egyszerűen válaszolni.

"Az első Budapest Game Show-t még valóban mi szerveztük, és csak Xbox 360 játékok voltak kiállítva. Tavaly és idén azonban a Microsoft már csak társszervező, és PC-s és mobiltelefonos játékok is szerepelnek a kínálatban. Hosszú távon csak független rendezvényként lehet igazán sikeres a Budapest Game Show, és ezt mi is beláttuk. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan a konkurens konzolgyártók is megjelennek majd" - mondta. 

Fontosnak tartják a szervezők azt is, hogy a rendezvényen bárki által ingyen kipróbálható játékok listája hosszú és meglehetősen exkluzív legyen. Ez korábban is így volt, és a visszajelzések szerint ma már ez szinte alapvető elvárássá vált. 

Tavaly is teltház volt a jellemző (forrás: Microsoft)
Tavaly is teltház volt a jellemző (forrás: Microsoft)

"A Game Show a lehető legtökéletesebb alkalom arra, hogy megmutassuk: foglalkozunk a vásárlóinkkal, mert elsősorban nekik szól évről-évre ez az ingyenes játékfesztivál" - magyarázta Vigh Attila.

A Windows 7 bemutató társítása a Budapest Game Show-val első hallásra ugyan kissé meredeknek hangzik, de a BGS vallójában azt teszi a szervezpk szerint lehetővé, hogy Magyaorrszágon minden eddiginél nagyobb IT rendezvényt hozzanak tető alá. Az új operációs rendszer mellett ugyanis a teljes magyar IT iparág felvonultatja legújabb modelljeit. 

A nagyobb pc-gyártók legújabb modeljeitől, különleges tévéken és 3D-s kijelzőkön át az épp még megjelenés előtt álló játékokig és számítógépes kiegészítőkig hosszan sorolható volna a kínálat. Sőt, a szervezők cyber szépségversenyt is hírdettek.