Top 25

Kaszás Zoltán
Kaszás Zoltán
Forrás: ITB

Top 25 – 12. helyezett: Arra figyel, ami MOST történik

Ha valaki tudja, mikor kell a digitális változás élésre állni, akkor az ő. A válasza egyszerű rá: most.

Változás pedig mindig van, a legfrissebb az, hogy a 4iG megvásárolja a T-Systems Magyarországot. Kaszás Zoltán két és fél éve vette át a vállalat vezérigazgatói pozícióját, sikerrel átvezette a céget a kihívásokon – olyannyira, hogy vezetésével kiemelkedő eredményeket értek el mind saját, mind ügyfeleik digitális transzformációjának támogatása terén. A Zalai Önvezető Jármű Klaszter elnökeként és az IVSZ multinacionális tagozatvezetőjeként az elmúlt egy évben is szívügyének tartotta, hogy a T-Systems komoly (és megkerülhetetlen) szerepet vállaljon a legújabb technológiák fejlesztésében és hazai terjesztésében, erre volt jó példa a keskenysávú hálózat fejlesztése és az ehhez kapcsolódó NB-IoT partnerprogram kialakítása. Támogatta az egyetemi és az ipari szféra kooperációját: két egyetemmel is K+F fókuszú együttműködési megállapodást kötött. A szakembert 2017-ben és 2018-ban is toplistánkon köszönthettük; az elmúlt egy évben pedig több emlékezetes keynote előadást is hallhattuk tőle konferenciaszereplésein.