Piackutatás

kutatás
Forrás: ITB

Gyorsítják karrierjüket a fiatalok

A Coaching Team hazai felmérése szerint a 18-30 év közötti fiatalok a gyorsabb karrier elérése érdekében szeretik gyakorta váltani a munkahelyüket.

Az 1982-95 között született, úgynevezett Y generáció tagjainak nagyon fontos a munkavégzés közbeni szabadság és a munkahelyi légkör oldottsága, állapította meg a kutatás. További érdekes momentum, hogy a válaszadók több mint egyharmada külföldön képzeli el az álompozíció elérését.


Ez a korosztály jól akarja érezni magát a munkahelyén, fontos számukra, hogy az ne csupán egy hely legyen, ahova kötelező bejárni. „Ehhez kapcsolódik, hogy a munkavégzés során igénylik a szabadságot, a szabad kezet. Azonban az is kiderült, hogy igenis kedvelik, és tisztelik, ha egy nagy tudású, tapasztalatú kollégával tudnak együtt dolgozni, hiszen belőlük nem az életkor, hanem a szaktudás vált ki elismerést. Azt nézik, hogy ki mit ért el, ki mit tett le az asztalra, nem azt, hogy ki milyen idős vagy hány évet töltött már el az adott cégnél” – emelte ki a felmérés néhány fontosabb megállapítását Lerf Andrea kutatásvezető.

A szakember szerint a fiatalok kifejezetten igénylik a visszajelzéseket, és erős bennük a megfelelési vágy, szeretik a precíz kommunikációt, sőt amennyiben indokolt, akkor felvállalják a konfliktusokat is. Ha úgy érzik, hogy nincsenek a helyükön, vagy nem látják a számukra megfelelő karrier lehetőséget, akkor gond nélkül munkahelyet váltanak, vállalva akár a munkanélküliséget is.

Ezt a korosztályt különösen jellemzi a türelmetlenség, mind a szakmai „beérés”, előrelépés terén, mind az anyagi juttatások tekintetében, valamint a munkavégzéssel kapcsolatban, derül ki a Coaching Team kutatásából. Ez az általános türelmetlenség azzal is magyarázható, hogy ők egy rendkívül felgyorsult világ gyermekei, számukra az internet közelsége (főként az okostelefonokkal a zsebükben) minden kérdésre szinte azonnali választ eredményez.

A válaszadók több mint egyharmada (35 százalék) külföldön képzeli el a számára ideális álompozíciót, jellemzően az Egyesült Államok és Németország a két leggyakoribb célország, de Angliát, Svájcot, Ausztriát és Ausztráliát is sokan megemlítik. A két legnépszerűbb pozíció a saját cég vezetőjeként dolgozni, illetve egy multinacionális cégnél alkalmazottként tevékenykedni. Negyedük úgy gondolja, hogy három éven belül el is éri saját kitűzött célját, és 60 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy maximum öt évet ad magának ehhez.