reality show

12_4526_420
Forrás: -
Zolis napok tanúi voltunk

Meetingek, korszakváltás, tévéfelvétel, majd miami golf

Belevágtunk egy speciális, itb-s reality show készítésébe, amelynek a sztoriját nem mi találtuk ki, és a főszereplő kiválasztásakor sem az játszott főszerepet, hogy az illető mennyire hajlandó gátlástalanul viselkedni, és nevetséges helyzetbe hozni magát. Egy olyan kaliberű telco topmenedzsernek, mint a Telenor vezérigazgató-helyettese, Takács Zoltán, az élet írja a forgatókönyvet.

Viszonylag korán indul Takács úr napja. Az ágyból kikelve a puha mamusz helyett azonnal sportcipőt húz, majd irány a futógép. Tabletjén MyTV bekapcs, film kiválaszt, futógép-program beállít, és már indulhat is a hideg téli reggeleken „életmentő”, médiatartalom-fogyasztással ötvözött könnyed sport.

Amikor a pulzusszám eléri a napi pörgésnek megfelelő szintet és a kiválasztott játék-, vagy koncertfilm is a végére ér, kiadós tusolás következik, amit a nélkülözhetetlen reggeli kávé követ. Pontosabban Nespresso (ha jól értettem). „E nélkül nálam nem indul el a nap” – szemléltette a legális doppingszer iránti ragaszkodását a Telenor második embere.

Kütyü kütyüt követ: a futógép szalagja még ki sem hűlt, a fürdőszoba is úszik még a gőzben, a hibrid tablet már várja gazdája utasításait. „Már megint az emailek…” – gondolhatná magában a táblagép, ha lenne tudata, hiszen Zoltán ezen a reggelen is – mint mindegyiken – a beérkezett üzenetek olvasásával és az azokra történő reagálással kezdi munkarutint. Egész egyszerűen azért, mert ezzel esténként már nem szeret foglalkozni, és egyébként is a test után az agyat is be kell indítani, és ez számára ideális megoldás, mielőtt elindul a cirka egyórás autóútjára. Amely nem más, mint a Telenor Magyarország festői szépségű dombok és völgyek között elhelyezkedő törökbálinti székházát célzó kocsikázás.

Ha már topmenedzser, akkor azt gondolnánk, hogy végigtelefonálja az utat, de Takács Zoltán nem az a fajta vezető, aki reggel fél nyolc és fél kilenc között már a beosztottjai nyakán lóg az éterben, ilyenkor csak azokat hívja föl, akikről tudja, hogy hozzá hasonlóan korán kelő, aranyat lelő figurák. Helyette inkább zenét hallgat a Deezeren. Nem random nótákat, előre kiválogatja  a műsort a 30 millióból, és egy-egy dalt akár többször is meghallgat.


 

Történeteink helyszíne

Beérkezve az irodaházba azt tapasztaljuk, hogy Takács úrnak nincsen saját irodája robusztus főnöki karosszékkel, sem a falon ékeskedő, a számára legfontosabb emberekről készült portrék, vagy akármilyen tárgy, ami arra emlékeztetné az embert, hogy egy multinacionális cég egyik vezérigazgató-helyetteséről van szó. Ahogy végigsétálunk a hatalmas ablakokkal körülvett, napfényes, teljesen belátható irodaházon, és életkedvvel teli dolgozók süvítenek el mellettünk-előttünk kedélyesen duruzsolva egymásnak, Takács Zoltán egyszer csak kiválaszt magának egy teljesen átlagos asztalt az egyik nagy irodai légtéren belül. (Már amennyire átlagosnak nevezhetünk egy olyan íróasztalt, amelyet motorikusan lehet mozgatni fel és le.) Teljesen természetesen odaáll az egyről a kettőre már mellkasig érő asztalhoz, majd fülhallgató bedug, zene indít, és a vezérigazgató-helyettes már konkrétan eggyé is vált a céggel.


Szemmel láthatóan a beosztottak nincsenek hozzászokva Takács Zoltán állandó helyváltoztatásához: néhányuk arcára egy pillanatra ki is ül a döbbenet, hogy „te jó ég, pont mellém ült az egyik nagyfőnök”. Zoltán így magyarázza: „Mivel itt senkinek nincs saját irodája, gyakran változtatom a helyemet, előszeretettel ülök le olyan munkatársam mellé, aki éppen egyedül van. Esetleg szólok hozzá néhány szót is, ha jobban ismerem az illetőt. A rugalmas nyitott környezet hatékonyabb és emberibb mint a szobákra és irodákra tagolt”.

Munkaügyi ebéd

Takács úr ezt az ebédidőt is kihasználja: munkaebédre invitálja propozíciós menedzsercsapatát. A Telenor-székház menzája dugig emberekkel, hatalmas a sor. A menedzsercsapat pedig nem részesül különleges bánásmódban, az ételosztó néni ugyanazzal a hangnemmel szolgálja ki a vezérigazgató-helyettest is, mint bárkit. Persze a sorban állás idejét sem pazarolja el főszereplőnk, a lényegi kérdésekre már ekkor rátér.

A mobiltelefonos (nfc-s) fizetést követően kezdődik az ülőhely-keresés, néhány perces téblábolást követően jár sikerrel. A már meglévő projektek státuszát megtárgyalni hivatott szerény ebéden a menedzsercsapat hamar betermeli a kosztot, egyedül Takács Zoltánéról fogy lassan az étel. Míg a meghívottak serényen falatozgatnak, felettesük kreatív inputokkal, ötletekkel halmozza el őket.

Tisztán látszik, hogy az ételnél is sokkal jobban élvezi az ebéd „miértjét”, vagyis munkajellegét. Aztán a csúcsvezető is rákapcsol, innentől már a meghívottak reagálnak az ő felvetéseire az üres tányérok előtt, amíg a felettes befejezi az ebédet.


 

A management meeting

Főszereplőnk munkaidejének nagy részét megbeszélések és meetingek teszik ki. Egy ilyenbe nyerhettünk bepillantást a szó szoros értelmében, hiszen a cég belső ügyeit nyilván nem kívánták részletesen az orrunkra kötni. De néhány perc is szolgált érdekességgel.

A menedzsment-csapat tagjai meglepően lazák, többen még az ebédidő hiányában szendvicsüket majszolják, azonban Takács úr nem húzza az időt és belecsap a közepébe. Az egyébként nem érzékelhető feszültséget némi humorral, egy beugratós kérdéssel oldja. „Tudja valaki egyáltalán, hogy miért is gyűltünk össze?” – kérdezi hamiskás mosollyal, mire a menedzserek bőszen vakargatni kezdik fejüket, néznek egymásra a megmentőt várva.

Aztán Takács Zoltán eloszlatja a kételyeket és bejelenti, hogy egy vezetői döntés értelmében mostantól a vállalat dolgozói a fizetésük maximum négy százalékáért részvényeket vásárolhatnak maguknak a cégben. Ezután a külső szemlélő (én) azt érzékelte(m), hogy a meeting érdemi része csak a részvényvásárlással kapcsolatos tájékoztatás után következik, úgyhogy magukra hagytam őket az üvegszobában.

A reform napja

Új nap virrad a Telenor-központban, ez azonban láthatóan más, mint a többi. Középvezetőtől „fölfelé” minden munkatárs egy bizonyos helyszín felé veszi az irányt, ugyanis perceken belül korszakváltás következik a Telenor Magyarország életében.

Gyülekeznek a vezetők is: Christopher Laska, a Telenor  vezérigazgatója, Takács Zoltán, Tóth Levente, Sepsi Zsolt és Kutas István se hiányozhat a korszakváltó eseményről. Ők öten kupaktanácsot tartanak egy értelmezhetetlen külalakú torta felett, miközben az összegyűlt 40-50 fős, vezetőkből és beszállító partnerekből álló vegyes csapat feszült figyelemmel várja a történéseket.


 

Aztán egyik pillanatról a másikra dobpergés hallatszik (persze csak egy lejátszóról), és már mindenki tudja, hogy nem valamiféle vontatott keynote előadás következik, ugyanis egy hivatásos bűvész toppan be az összegyűltek elé csinos kolleginája kíséretében. A következő pillanatban már minden bűvészes csinnadratta látható és érezhető is – hiszen a tűz meleg, ha az ember arcától egy méterre lobban fel.

Mindenki kapcsol és a feszült figyelem önfeledt cirkuszi élménnyé válik a nézőkben, akik tapssal és ujjongással reagálnak a mutatványok láttán. Azonban a legmeggyőzőbb reakciót az váltja ki, amikor az előadóművész Kutas Istvánt, a Telenor Magyarország kommunikációs igazgatóját kéri fel egy mutatványhoz.

A munkatársak kitörő nevetéssel fogadják, hogy közvetlen felettesük is a mutatvány részese lesz, ugyanis a bűvész a szemük láttára a megkötözött csinos segéddel együtt egy ponyva mögé rejti, ahonnan csak a kommunikációs igazgató feje látszik ki, egy perc múlva ahogy a függöny fellebben, Kutas Istvánról a zakója a megkötözött segédre kerül. Az utolsó szám a jól ismert „kalapból előhúzós”, csak éppen a belehelyezett régi, lehasznált és egyben szimbolikus jelentőségű öreg laptop helyett nem nyulat húz elő a mester, hanem egy hibrid tabletet.

A bűvész taps közepette megköszöni a figyelmet, és minden eszközével együtt távozik. Takács Zoltán lép színre, és szóban is elmagyarázza a multikulti közönségnek, hogy a régi gépek helyett mindenki kap egyet a varázslattal teremtett hibrid táblagépből. „Élen kell járnunk az újítások terén, hisz telekommunikációs cég vagyunk, mutassunk példát a világnak” – mondja Takács Zoltán, egyben megmagyarázva a furcsa dizájnú torta jelenlétét.

„Temessük el a régi technológiát azzal, hogy Kutas István kolléga régi laptopját közösen elfogyasztjuk” – vázolja a Telenor jövőjének kezdetét reality show-nk alanya, aki maga szeleteli föl a laptopot és osztja ki kollégáinak, mielőtt mindenki kézhez kaphatná az újat.

Kaland a közmédiában

Másnap kora reggel már a Kunigunda útján, a Magyar Királyi Televízióban kezdi a napot Takács úr. Jelenése van a Ma reggel című M1-es műsorban, aztán egyből a Kossuth Rádióban. (Aki már járt televíziós stúdió környékén, forgatáson, vagy pláne élő adásban, az tudja, hogy milyen dús adrenalinban ez a miliő. Nos, Takács Zoltánnak is kijutott belőle.)

Öt perc múlva élő adás, és még nem sikerült megtalálni a megfelelő wifi-t, pedig anélkül nem fog menni a dolog, hiszen Zoltán a Telenor Magyarország egyik, okostelefonra fejlesztett, internet alapú filmnézegető alkalmazását, a MyTV-t szeretné bemutatni a nézőknek. Olyan nagy a sürgés-forgás körülötte, hogy teljesen érthetően nem tudja, hogy éppen kinek panaszolja el a problémát.

Sorra mutatkoznak be neki az önkéntes segítők, de senki nem tud hatékony lenni. „Még két perc és adásban vagyunk, gyerekek készüljetek” – kiált fel az egyik felvételvezető, majd megjelenik a rendező asszony.

Illedelmesen bemutatkozik, majd megkérdezi, hogy „mi is itten a probléma”, azt azonban már nem várja meg, hogy Takács úr elmondja, addigra már hátat is fordít neki és megy a következő ügyet megoldani. Az operatőrök a díszletben zsebre dugott kézzel várják a nagy eseményt, de a használható wifi-kapcsolat  még mindig nem állt elő…

Szerencsére megjelenik a felmentő sereg egy bácsi, vagyis „műszaki szaki” személyében, aki néhány másodperccel a kezdés előtt ugyan, de megoldja, megmenti a helyzetet. „És három, kettő,…” – hangzik a visszaszámlálás a felvételvezető szájából, hogy mindenki elfoglalja a helyét a díszletben.

A főcím alatt a riporter is gyorsan tájékozódik interjúalanyánál, hogy tulajdonképpen miről is fognak majd beszélgetni. Aztán hirtelen már adásban vagyunk, és a vezérigazgató-helyettes olyan profin vág bele a beszélgetésbe, mintha mindennapos lenne számára az élő adásban. A közvetítés előtt uralkodó igencsak zűrös helyzetet is olyan hidegvérrel és türelemmel vészelte át, mintha mindig a tv-ben dolgozott volna.

A néhány perces adást követően egy perc szusszanásnyi idő sem marad, már jön is a következő munkatárs, aki majdhogynem kézen fogva viszi Takács Zoltánt a Kossuth Rádió stúdiójába, ahol az előzőhöz képest problémamentesen zajlik le a jelenés.


 

A buli, vagyis a workshop

Kutatómunkánkat a következő napon egy workshoppal zárjuk, amelyet egy exkluzív, belvárosi vendéglátó-ipari kirendeltség (étterem) lounge részében tartanak. Takács Zoltán elegáns késői belépővel érkezik, és egyből olyan rivaldafénybe kerül, amilyenben a hollywoodi sztárok részesülnek a Golden Globe díj átadás előtt a vörös szőnyegen (kis túlzással…) Luigi, az est olasz házigazdája népe hírnevének megfelelően heves vérmérséklettel és önfeledt örömmel fogadja jó barátját, Zoltánt, majd következik a közös fotózkodás.

Gyönyörű hölgyek és jól szituált urak társaságában múlatja estéjét a telenoros topmenedzser, aki otthonosan érzi magát ebben a körben.


 

Férfitársaságban beszélgetéseiben főszerepet kap szeretett sportja, a golf, amely tulajdonképpen az üzleti életben is jó hatással van rá. „Ha kint vagy a golfpályán, nincs időd az előző, elrontott ütéseiden rágódni, hanem az újonnan kialakult helyzet megoldására kell koncentrálnod. Ez a szemlélet segít nekem a szakmai tevékenységemben is” – mondja.

Sajnos itt be is kell fejeznünk ezt a történetet, ugyanis Zoltán gépe nemsokára indul a floridai Miamiba, hogy az itthoni rossz időjárási körülményektől menekülve a napsütötte tájakon hódolhasson szeretett sportjának.