Közigazgatás

Vályi-Nagy Vilmos_
Forrás: ITB

Technológiai változásokra válaszolna a kormány

Követnie kell a kormánynak az információs technológia trendjeit, hiszen azok folyamatosan változnak. A digitális írástudatlanságot is orvosolni kell.

Megfelelő válaszokat kell adnia a kormánynak az információs technológia tanulási trendeket megváltoztató jelenségeire – mondta Vályi-Nagy Vilmos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kormányzati informatikáért felelős helyettes államtitkára a veszprémi Pannon Egyetemen megrendezett Networkshop 2012 informatikai konferencia megnyitóján. Mint a rendezvényen elhangzott, az új Széchenyi Terv forrásai támogatni fogják a digitális írástudatlanság csökkentését, hiszen a tanulási trendek az információs társadalom megváltozott körülményeit figyelembe véve egyre inkább a helytől és időtől, az életkortól és a technológiai kötöttségektől való függetlenedés irányába változnak.

Vályi-Nagy Vilmos elmondása szerint a Nyílt Forráskód Program is támogatja az új technológiák közigazgatásban való elterjedését és a platformok közötti átjárhatóságot. A helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy az Európai Digitális Menetrend prioritásait szem előtt tartó infrastrukturális fejlesztésekben egyre nagyobb szerep jut a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézetnek (NIIFI), amely mind a felsőoktatási, kutatási, mind pedig a közgyűjteményi szektor szereplőivel szorosabb együttműködésre törekszik.