Ingatlan-lakáskultúra

47_setalovaros_archdaily_420
Forrás: -

Munka után sétál a város

Aki már túlélt életében egy-két költözést, az tudja, hogy nem egy könnyed mulatság. Egy spanyol diák elképzelése szerint nem mi, hanem az otthonunk költözne a munka és a megélhetés után.

Mi a legrosszabb, ami egy várossal történhet? Ha elnéptelenedik. Ez több szempontból is gazdasági katasztrófa: egyrészt a fenntartást egyre kevesebb lakosnak kell állnia – azoknak, akik még nem költöztek el a munka- vagy egyéb lehetőségek után. Másrészt a kiüresedett részeket meglehetősen költséges valamilyen elviselhető formába alakítani. Ha viszont a város követheti a lehetőségeket (vagy mondjuk az évszakokat, mint a gnúk – a szerk.), akkor elkerülheti az elnéptelenedést.


 

Bár a közeljövőben még nem így fog történni, de az ötletet egy spanyol építészhallgató, Manuel Dominguez már felvetette. A szebb napokat megélt városokat talán úgy lehetne megmenteni, hogy eleve mozgathatóra építik és oda költöztetik őket, ahol az új munkahelyek és források születtek. Elképzelése nyilvánvalóan utópisztikus, mint a legtöbb építészeti vizsgadolgozat. Érdekessége a kivitelezésben rejlik: a mozgatható várost hernyótalpakra helyezné és úgy mozgatná egyik helyről a másikra. Nem előzmény nélküli gondolat, acélszerkezetű lakóhelyek ma is léteznek – csak vízen. Ilyenek az olajfúró tornyok – és az óriás óceánjárók, no meg a repülőgép-anyahajók.

Talán az utóbbiak alapján született meg a költöztethető város gondolata ötven évvel ezelőtt, 1964-ben, Ron Herron brit építész fejében. A sétáló város ötletét az avantgarde ötleteknek is helyet adó építészeti folyóiratban, az Archigramban jelentette meg. Elképzelése szerint a városokat masszív robotstruktúrákra kellene építeni, melyek saját intelligenciájuk segítségével szabadon sétálhatnak szerte a világban. Szükség esetén a különböző sétáló városrészek összekapcsolódhatnak egyetlen nagy metropolisszá.