Top 52

57_04_digi_logo.jpg
Forrás: ITB

Employer Of The Year 2018: DIGI

Nem titok, hogy minden évben nagy várakozással figyeljük toplistáink alakulását a szavazások során.

Hiába ismerjük az adott cég szakmai munkásságát, a szavazás egészen más. Itt feketén-fehéren kiderül, mennyire tudják megmozgatni saját munkatársaikat, partnereiket a vállalatok, vagyis mennyire azonosul környezetük az értékrendjükkel, mennyire ismerik el az eredményeiket és tartják fontosnak, hogy szavazatukkal támogassák őket. Van, ahol ez őrületes tempóban és elementáris erővel zajlik; és van, ahol mintha nem érdekelné a dolgozókat, hova fut be munkahelyük a toplistán. A közönségszavazás a vállalatok népszerűségének a tükre is egyben – employer branding és HR szempontból sem elhanyagolható.

Éppen ezért idén újítottunk. Szerettük volna különdíjjal is elismerni azt a vállalatot, amely a TOP 52 közönségszavazás részében (a facebookos és e-mailes voksoláson) az első helyen végzett. Idén 3406-an szavaztak a Facebookon – és toronymagasan a DIGI győzött, az összesített listán pedig a 4. helyezett lett. Hazánk egyik vezető telekommunikációs szolgáltatójának munkavállalói létszáma tavaly már meghaladta a 2300 főt. Rohamos fejlődésüket tükrözi, hogy két év alatt háromszorosára emelkedett munkatársaik száma, ez a dinamizmus pedig egyre intenzívebben jellemzi a céget – jól forogtak a HR-es kerekek. Vezérelvük, hogy munkavállalóik sikere a saját, céges sikerük is egyben. Érthető, hogy az elmúlt egy évben is nagy hangsúlyt fektettek a megfelelő munkaerő megtalálására és megtartására, hiszen csak így tudják piaci pozíciójuk megtartása mellett ügyfeleik elégedettségét is növelni. Nem csak a munkakörülményeket tartották szem előtt: folyamatosan keresték a munka világán túl is az új lehetőségeket arra, hogy az élet mely területén segíthetik munkatársaikat. Szakmai továbbképzésekkel és az életfogytig tartó tanulás támogatásával erősítik dolgozóik elköteleződését és fejlődését; kialakított juttatási rendszerükkel a támogatások széles körét célozták lefedni, legyen szó családról, egészségmegőrzésről, sportról vagy rekreációról. Úgy tűnik, működik.