ITB Today

ITB_today_580px_1.jpg
Forrás: ITB

ITB Today 05/01: Elúszott az 5G éve?

TECHNOLOGY

A Viber felhasználóinak száma meghaladta az 1 milliárdot Az ITBUSINESS-podcastfolyam koronavírus rovatának legújabb epizódjában egy olyan nemzetközi VoIP szolgáltató regionális vezetője szólal meg, amelynek felhasználói már egymilliárdnál is többen vannak. Mester Sándor vendége Atanas Raykov, a japán eredetű nemzetközi cég, a Rakuten által üzemeltetett Rakuten Viber Kelet-Európáért, Közel-Keletért és Észak-Afrikáért felelős rangidős igazgatója, aki egyebek között elmondja, milyen forgalomnövekedést tapasztaltak a rendszereikben az utóbbi időkben.

Analóg megoldások és adatba fulladt íróasztalok helyett: digitális iroda Ki korán kel, aranyat lel, vagy mégsem? A papírmunkával, iktatással, lejavítással, magyarán szólva az adminisztrációval járó feladatok a munkaidő közel felét elveszik az értékteremtés elől és a valós feladatoktól, amit aztán pótolni kell, akár a munkaidőn kívül. A szorongató papírtömegek és az elfecsérelt idő bosszantó ténye, azonban elkerülhető, ráadásul minden adott hozzá, hogy ne csak a kiváltságos multinacionális cégek alkalmazottai mentesüljenek az idegőrlő papírmunka alól.

COVIDEA online startup-pályázat A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakpolitikai támogatásával innovatív ötletversenyt hirdet olyan megoldások megvalósítására, amelyek bármely területen segíthetik a jelenlegi egészségügyi, társadalmi helyzetben újonnan felmerülő problémák enyhítését.

3 milliárd felhasználó: Facebook negyedéves adatok a koronavírus árnyékában A reklámbevételek márciusban meredeken csökkentek, de április első három hetében a stabilitás jeleit mutatva nagyjából ellaposodtak. Ez jelentős változás az előző évhez képest, ahol 17% volt a növekedés év per év alapon.

A távközlési hálózat a gazdaság észrevétlen lélegeztetőgépe A különböző változások, gazdasági válságok, természeti katasztrófák vagy járványok végigkísérték az emberiség történetét, gyakran komoly zűrzavart és visszaesést okozva. Az emberiség fejlődése mindig arról szólt, hogyan alkalmazkodunk ezekhez a kihívásokhoz. 

A Google ingyenes ajánlattal kel versenyre a Zoommal A vállalatnak vannak ugyan hasonló alkalmazásai, de pl. a Hangouts csak 25, a Duo pedig mindössze 12 fős konferenciákat támogat – a Meet azonban az üzleti csomagban 250 résztvevőt engedélyez. Ez utóbbi azonban nem lesz elérhető az ingyenes verzióban, mivel ott száz fő lesz a maximum egyéni felhasználók esetében - oktatási partnereknél marad a 250.

Elúszott az 5G éve? A koronavírus-járvány nyomán kialakuló gazdasági krízis átmenetileg nehéz helyzetbe sodorhatja a távközlési szektort is: a nemzetközi előrejelzések 2020-ra mérsékelt, 3,4 százalékos visszaeséssel, gyengülő tőzsdei árfolyamokkal, és az 5G hálózatok kiépítésének késésével számolnak - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb piaci összefoglalójában.


Human Hungary 2020: mi lesz a jövőben a COVID19 után? Kmoskó Judit, HR-szakértő is a Human Hungary előadóinak sorát színesíti, aki a konferencia kapcsán elmondta, hogy mivel készül a kerekasztal-beszélgetésre, de azt is elárulta, hogy szerinte mit hoznak az elkövetkező hónapok.


Kína már az emberek otthonába is telepít térfigyelő kamerákat A kínai hatóságok irányított kamerákat helyeznek a koronavírus miatt bekaranténozott emberek lakásának bejárati ajtójára. Ám nem egy esetben a kamerát nem a folyosón szerelik fel, hanem a lakáson belül.

Megszületett az első határozat: a mesterséges intelligenciát nem illeti meg az ember joga Az Egyesült Államok szabadalmi hivatala elutasította azt a két kérelmet, amelyet a Dabus nevű mesterséges intelligencia nevében nyújtottak be.

Kvantumszámítógép chipek csúcshőmérsékleten A szó szoros értelmében felmelegszenek a kvantumszámítások. Kánikulára azonban ne gondoljunk, egyszerűen az történt, hogy első alkalommal sikerült kvantumszámítógép chipet -272 Celsius-fok, azaz 1 kelvin felett működtetni. Emberi léptékkel ez még mindig dermesztően hideg, kvantumléptékkel viszont óriási haladás.

Szintet ugrik a magyar egészségügy? A kormány kihirdette a magyar telemedicina rendeletet A koronavírus-járvány újabb lépésre késztette a kormányzatot, és úgy tűnik, 2 oldalas rendeletben szabályozza a telemedicna alapjait.

Drónokkal szállítják a gyógyszereket Amerikában A UPS (United Parcel Service) drónokat vet be annak érdekében, hogy eljuttassa a gyógyszereket Florida egyik legnagyobb, 130 ezer lakost számláló közösségébe, a The Villages-be, ahol javarészt nyugdíjasok élnek.

 

ECONOMY

Több millió embernek kell felbátorodnia, ha eddig hallgatott az operatív törzsre Most, hogy a kormány az „élet” és a gazdaság újraindítására készül – különösen vidéken, ahol jövő héttől kezdve lazítják a korlátozásokat -, egyre fontosabb kérdés, hogy az emberek mennyire mernek majd kimozdulni az otthonukból. Az ország gazdaságának több mint felét a szolgáltatások adják, és ezen belül sokak boldogulása attól függ, hogy az emberek beülnek-e az újra kinyitott éttermekbe, vesznek-e majd ki szobát a szállodákban.

Megmondták a világ leggazdagabb befektetői, hogy mikor vesznek megint részvényeket Villámgyorsan pattantak vissza a részvénypiacok az idei márciusi mélypontról, a világ legvagyonosabb befektetőinek nagy része pedig újabb esést vár, mielőtt ismét vásárlásra adná a fejét, a UBS Global Wealth Management felmérése alapján.

Az EU pénzügyi biztosa szerint 1500 milliárdos segélycsomagra volna szükség Körülbelül 1500 milliárd euró értékű gazdaságélénkítő csomag elfogadására lenne szüksége az Európai Uniónak a koronavírus-járvány okozta negatív hatások csillapításához, jelentette ki az EU gazdasági és pénzügyi biztosa, az olasz Paolo Gentiloni.

Csúcsra repítette a Facebookot a koronavírus-járvány, de most jön a feketeleves A járványhelyzet hatására jelentősen megugrott a Facebookot napi szinten látogatók száma, így aztán a közösségi oldal által termett profit is sosem látott magasságokban szárnyalt az idei első negyedévben. A második negyedév kiszámíthatatlanságától viszont annyira tart a vállalat, hogy inkább nem is bocsátkozik becslésekbe.

Magyar chatbot segíti a hazai szállodák újranyitását Díjmentesen elérhető, chat alapú megoldást kínál egy budapesti startup a járvány miatt bajba jutott hazai szállodáknak.

12 EU-tagállam kezdeményezi, hogy a légitársaságoknak ne kelljen teljes kártérítést fizetniük a törölt járataik után A légi utasok kompenzálásáról szóló közösségi szabályozás egyes előírásainak felfüggesztését kezdeményezte tizenkét európai uniós tagállam kormánya, hogy így mérsékeljék a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került légitársaságok terheit.

Állami bértámogatás – megérkezett a gyorsító Gyorsan léptek a cégek, és a kezdeti, bonyolultabb eljárás ellenére is több mint kétszáz cég már beadta a pályázatát, 130 pedig a kutatói után kért támogatást.

Milyen koronavírus-válság? Még mindig hasít a Tesla Az első negyedévben a Tesla 102 672 autót gyártott le, ami 33 százalékkal magasabb, mint a tavalyi első negyedévben, és természetesen új első negyedéves rekord, és összességében is csak egy ennél erősebb negyedéve volt a gyártás szempontjából a Teslának, a tavalyi negyedik negyedév, az akkori csúcs 104 891 legyártott autó volt.

Átutalás e-mail címre, mobilszámra? Mit jelent pontosan az utalás másodlagos azonosító alapján? 2020. március 2-től utalhatunk e-mail címre, telefonszámra vagy adóazonosító jel alapján. Mit jelent ez a gyakorlatban?

Mi az igazság, 17 ezer vagy 56 ezer magyar veszítette el a munkáját márciusban? Az igazság az, hogy mindkét adat helyes és valós. Megmagyarázzuk, hogy lehet ez.

 

HUMAN

Jóval több lett a fizetetlen gondoskodó munka a karantén alatt, de kevésbé maradnak egyedül vele a nők Az iskolák, óvodák bezárásával és a kórházak krónikus, vagy ápolási osztályainak kiürítésével egy rakás olyan gondoskodási feladat hárul most az emberekre, amiket a koronavírus-járvány előtt egyéni lehetőségeikhez mérten sikerült kiszervezniük - hogy aztán maradjon idejük a fizetett munkára.

Már januárban számítottunk a járványra, a visszaállás sem lesz egyszerű – mondja a legjelentősebb magyar gasztró beszállító Már januárban számított a járványra, februárban válságtervet készített, és márciusban konkurenseit megelőzve, elsőként indította el lakossági házhoz szállítását a máskor éttermeket és szállodákat alapanyaggal ellátó egyik legjelentősebb gasztronómiai nagykereskedő, a Chef Market. A közel 9 milliárd forintos forgalmú cég társtulajdonosa és ügyvezetője, Andrejszki Richárd azt mondja, a jövőt illetően csak jóra számít.

„Utoljára a kilencvenes években volt ilyen”: megindult a roham a kormányhivatalok munkaügyi osztályain Drasztikusan nő az álláskeresők száma a kornavírus-járvány miatt, ez pedig érezteti a hatását munkaügyi hivataloknál is. Az utóbbi napokban reggelenként gyakran több tucatnyian állnak a kormányhivatalok épülete előtt arra várva, hogy sorra kerüljenek és regisztrálják őket munkanélküliként.

Elmaradnak a hagyományos ballagások, online búcsúztatják a diákokat A koronavírus-járvány miatt országszerte elmaradnak a hétvégi ballagások a középiskolákban, a legtöbb helyen online búcsúztatják el a diákokat, de van, ahol később megtartják az ünnepséget.

Százezrek munka nélkül Magyarországon - Gigantikus közmunkaprogram vagy új csodafegyver jön? Szinte csak kérdőjelek lehetnek azoknak a fejében, akik a koronavírus-járvány kirobbanása után elveszítették a munkájukat. Három hónap múlva ugyanis lejár az álláskeresési járadék időtartama, a gazdaság viszont képtelen ilyen rövid idő alatt felszívni több tízezer, vagy akár százezer munkanélkülit. Orbán Viktor miniszterelnök azonban állami „állásajánlatot” ígért nekik. De mi várhat rájuk?

Vitézy Dávid: Az irány jó A nagyvárosoknak muszáj reagálniuk a megváltozott szokásokra: a zsúfoltság kerülésére, a biciklis és a gyalogos közlekedés iránt megnövekedett igényekre.

Online ünneplik a munkát a szakszervezetek A Mi vagyunk május 1-je! Szolidaritás a válságban is" című online rendezvényen a szervezők a kormánnyal szemben megfogalmazott követeléseiket is ismertetik majd.

Kevesen döntöttek az érettségi elhalasztása mellett - mutatjuk a menetrendet Összesen 84 284-en kezdhetik meg jövő hétfőn az érettségi vizsgákat, néhány kivételtől eltekintve idén csak írásbeliket tartanak – mondta Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár az operatív törzs tájékoztatóján. Szerinte a vizsgák a jelenlegi körülmények között is biztonságosan megtarthatók.

A zenehallgatáson is látszik, hogy megváltozott az életünk A koronavírusos járvány látható hatással bír az emberek zenestreamelési szokásaira is, derül ki a Spotify legutóbbi negyedévéről szóló jelentéséből. A Spotify-nak jelenleg már 286 millió havi aktív felhasználója van világszerte, ami 31 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi eredményekhez képest, továbbá 130 millió előfizetője, ami szintén 31 százalékos növekedést jelent.

A kultúra nem pusztán hab a tortán A művészeti élet négyszáz kiválósága fordult anyagi segítségért a brit kormányhoz, hogy az ágazat túlélje a koronavírus-járványt és ne váljon az Egyesült Királyság „kulturális sivataggá”.