ITB Today

ITB_today_580px_1.jpg
Forrás: ITB

ITB Today 05/21: Informatikusból is többféle van

ITB CLUB ONLINE A májusi, ezúttal is online megrendezett ITB Clubon az e-ügyintézés jelenéről és jövőjéről lesz szó. Vendégünk lesz Vetési Iván, a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. ügyfélkapcsolati és szolgáltatási vezérigazgató-helyettese, aki egyebek mellett mesél a megújult magyarorszag.hu fogadtatásáról és használatáról, a fejlesztés alatt lévő és tervezett funkciókról, valamint a mesterséges intelligencia lehetőségeiről a hazai e-ügyintézésben, és válaszol vendégeink – ezúttal írásban – feltett kérdéseire.

Csatlakozni az élő közvetítéshez az ITB Club zárt facebook csoportban lehet.

Csoportlink:
 https://lnkd.in/dFxrzFh

TECHNOLOGY

Diákmunka, kölcsönös előnyökkel Minden oktatási formának és intézménynek helye van az informatikusképzésben, csak mindegyiket helyén kell kezelni. Fontos, hogy egy diák hamar tudjon integrálódni egy cég vérkeringésébe, de az is, hogy az ipar a diplomázás előtt ne szippantsa ki a hallgatókat az egyetemekről. Ezen is segíthet a szervezett keretek között bonyolított diákmunka, derült ki a rendhagyó módon, élő Facebook-közvetítés keretében megtartott első online ITB Clubon.

Erős negyedévet zárt a 4iG Folytatta az elmúlt évben megkezdett dinamikus növekedését a 4iG. Az informatikai vállalat az első negyedévben 8,62 milliárd forint IFRS szerint konszolidált nettó árbevételt ért el, 578 millió forint EBITDA és 311,7 millió forintos adózott eredmény mellett – derült ki a társaság tőzsdei gyorsjelentéséből. A menedzsment beszámolója szerint a tőkepiaci társaság helyzete stabil, a sikeresen zárt negyedéveknek köszönhetően pedig további jelentős tartalékokkal és fejlődési lehetőségekkel rendelkezik a vállalat.

Sokaknak bejött a távmunka, de a kilátások már vegyesek Rugalmasan alkalmazkodott az otthoni munkavégzéshez a megkérdezettek többsége, amiben a technikai feltételek és az új online megoldások játszottak döntő szerepet. Kétséges azonban, hogy megreformálja-e a home office a munkavégzési szokásokat, a dolgozók várakozásai a jövőre vonatkozóan ugyanis eltérőek – derül ki a Lounge Group véleményfelméréséből.

A Disney stream-vezetője lett a TikTok első embere Egy üzleti lépés tovább növelheti a feszültséget az Amerikai Egyesült Államok és Kína viszonyában. Kevin Mayer, a Disney eddigi stream-üzletekért és -szolgáltatásokért felelős vezetője lett a TikTok új vezérigazgatója. 

Inkább fizet 9 millió eurót a Volkswagen, csak érjen véget a vezetői ellen a dízelbotrány miatt indult vizsgálat Megállapodást kötött a német igazságszolgáltatással a Volkswagen: hajlandó 9 millió eurót fizetni azért cserébe, hogy lezárulhasson a jogi eljárás a cég elnöke és vezérigazgatója ellen az elmúlt évtized legnagyobb autóipari botrányában, a dízelautók kibocsátási adatainak meghamisítása ügyében.

Azonnali lépésekre van szükség az IT-szektorban 5-10 év veszett el arra, amikor felkészülhettünk volna a digitális világra, most egy kicsit betekintést nyertünk ebbe a koronavírus-járvány miatt. Az IT-vállalatokat sokként érte a járvány, a cégek likviditásának megőrzésére, a digitalizáció felpörgetésére van szükség - fejtette ki előadásában Laufer Tamás, az IVSZ elnöke.

Tízezer tonnánál is több műanyagot kell jövőre helyettesíteni Éves szinten több mint tízezer tonnányi terméket érinthet az egyszer használatos műanyagok küszöbön álló magyarországi tilalma. A környezetvédelmi szervezetek által üdvözölt döntés több iparágat is sürgős lépéskényszerbe hoz. A csomagolószakma érdekképviselete úgy látja, a száműzendő anyagok egy részének van megfelelő alternatívája. 

Hamarosan elkészülnek a mobiltelefonos koronavírus teszttel Akár már augusztusban eljuthat a felhasználókhoz az a mobiltelefonhoz is csatlakoztatható szenzor, amely akár egy perc alatt is megmondja, hogy valaki elkapta-e az új koronavírus-fertőzést. Az eszközt eredetileg a zika vírus kimutatására kezdték fejleszteni a Utah-i Egyetemen 2016-ban, most pedig az új koronavírus miatt újratervezték. 

Okos hátizsákot akart tervezni, pénzt gyűjtött rá, csúnya lett a vége Egy okos hátizsák ötlete nem is hangzik rosszul. Valaki kitalálta, pénzt is kalapozott hozzá az emberektől, azonban az ígéretesen induló projektből végül nem lett semmi. Aztán jött a szomorkodás és a pereskedés, egy furcsa befejezéssel.

5 tipp, amit a Facebookos B2B influencer toplistából tanulhatsz A Datalyze még tavaly ősszel készített egy B2B influencer toplistát, amit most nem kicsit tovább mélyítettek. Természetesen öröm és büszkeség egy ilyen listára felkerülni, de sokkal izgalmasabb, amit tanulni lehet belőle.

Tud járni a biobot Az Illinois Egyetem kutatói nyomtatott hidrogél csontvázat sikeresen kapcsoltak össze patkány gerincvelőjével. Az egyesítéssel funkcionális járó robotot akartak létrehozni. A biobot működtetéséhez az agyban lévő idegsejtek által kibocsátott glutamát neurotranszmitterre is szükség volt, az egész szerkezetet az ösztönzi mozgásra.

Bármilyen vállalkozás csinálhat webáruházat a Facebookon Már a Facebook indulása után többen használták apróhirdetésekre az oldalt, később jött a Marketplace, hogy külön felületet kapjon az adásvétel. Mark Zuckerberg bejelentése szerint a koronavírus is közrejátszott, hogy elindítsák a Facebook Shops szolgáltatást.

A TSMC amerikai üzeme sok változást hozhat a globális félvezetőiparban A TSMC nemrégiben jelentette be, hogy mégis épít gyárat az Amerikai Egyesült Államok területén, amiből arra lehet következtetni, hogy a vállalatnál ismét számot vetettek a lehetőséggel, az új kalkulációk alapján pedig már úgy tűnik, jövedelmező lehet egy újabb gyár felépítése.

 

ECONOMY

A járvánnyal vége az igény szerinti gazdaságnak is? Az igény szerinti gazdaság (hívják hakni- és platformgazdaságnak is), ismertebb nevén gig economy arra a főként az Uber, a Lyft, az Airbnb, a TaskRabbit vagy a Handy által képviselt jelenségre vonatkozik, hogy az érintett munkaerő egyszeri feladatokra/projektekre szerződik, maga a szerződtetés általában digitális piactereken, a fizetés és az értékelés applikációkon keresztül történik. 

De mit tettek a jegybankok a koronavírusos mentésben és hol áll ebben az MNB? Ahogy azt a korábbi elemzésünkben már megállapítottuk, a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak enyhítése érdekében végrehajtott hazai költségvetési intézkedések nem juttattak, illetve juttatnak (hiszen még csak az ígéretek beváltásának a felénél járunk) friss forrást a gazdaságba, hanem átcsoportosításokkal teremtenek elő fedezetet.

Cégek, amelyek nyertek a koronavírussal A válság miatt a vállalati életben egymást érik a negatív hírek. De az elmúlt hónapok azért nem mindenhol a forgalomesésről és az elbocsátásokról szóltak. Néhány társaság profitálni is tudott a járványhelyzetből.

Komoly döfés a magyar turizmusnak - megjöttek a friss adatok Miközben a magyar turisztikai ágazat szereplőinek szinte minden reménye abban van, hogy a koronavírus-járvány után a belföldi utazók költéseivel élik túl a 2020-as szezont, az emberek kétharmadának esze ágában sincs kimozdulni otthonról a nyáron.

Nulla százalék körüli kamat és növekvő munkanélküliség jöhet Amerikában Az amerikai jegybank elnöke szerint mindaddig folyamatosan nulla körüli szinten marad a kamat, amíg nem bizonyosodnak meg arról, hogy a gazdaság a növekedés útjára lépett és tartósan csökkenni kezd a munkanélküliség.

Áprilisban több mint 76 százalékkal zsugorodott az új autók európai piaca Az ACEA, vagyis az Európai Autógyártók Szövetsége arról számolt be, hogy a koronavírus-járvány kitörését követő első teljes hónapban, áprilisban alig 270 682 új autót adtak el az Európai Unióban, ahol ezekben a hetekben az autókereskedések többsége zárva volt, vagy csökkentett nyitvatartási idővel üzemelt.

A magyar klímacélok elérését is segíti az energiahatékonysági kötelezettségi rendszer Az iparági szereplők és érdekképviseletek vezetői egyetértenek azzal a kormányzati szándékkal, hogy 2021-től bevezessék az energiahatékonysági kötelezettségi rendszert.

Egyre több hazai vállalkozó finanszírozza a nyitást zálogkölcsönből Az utóbbi hetekben egyre nagyobb lett az érdeklődés a vállalkozók körében a zálogkölcsönök iránt. Vannak, akik a jelenlegi helyzetben túlélésére használják, de sokan az újranyitás kapcsán új üzleti lehetőségeket látnak, és ehhez készpénzért folyamodnak – ezt támasztják alá az ország legnagyobb zálogfiók-hálózatával rendelkező BÁV Zrt. tapasztalatai.

Hatalmas tartalékokat kezdett el Kína felhalmozni olajból és élelmiszerből - készülnek a második hullámra? Kína már az év elején is nagyon komoly tartalékokat kezdett el építeni nyersolajból és élelmiszerből. A kínai kormány ki akarja használni az alacsony nyersanyagárakat, a lakosság viszont attól retteg, hogy a koronavírus újabb hulláma miatt bezárnak a kikötők és nem jutnak élelmiszerhez a városok.

Süli János szerint Paks II. nem lesz különleges gazdasági övezet A kormány olyan esetekben adná át a nagyberuházásokat a megyéknek, ahol úgy látják, hogy a befogadó települések miatt a megvalósítás nem halad akadálymentesen. Paksot – várhatóan - nem érintené a Semjén Zsolt által beterjesztett, a különleges gazdasági övezetekre vonatkozó törvényjavaslat. 

 

HUMAN

A legvonzóbb hazai munkaadók Rendhagyó módon, online prezentáció keretében ismertették a világ legnagyobb független munkáltatói márkakutatása, a Randstad Employer Brand Research magyarországi eredményeit és hirdették ki a Randstad Award hazai győzteseit. Egy helyet előre lépve a dobogón a LEGO lett a legvonzóbb hazai munkáltató, a második helyet a Samsung nyerte el, a harmadik helyezett pedig az Audi lett.

2020 a munkáltatói felelősség éve, avagy Back to New Normal Milyen is lesz ez a pár hónap alatt kialakult új világ (New Normal) a munkáltatók és a munkavállalók számára? Milyen szerepe lesz a belső kommunikációnak a „visszarendeződés” során? Néhány irány már látható, de a munkahelyi élet a következő hónapok során kristályosodik ki. Kádár Balázs írása javaslatokkal, eddigi jó gyakorlatokkal és dilemmákkal.

Az Instagram segít megtalálni a hasznos tartalmakat Az Instagram elindította új Guides (Útmutató) nevű funkcióját, aminek köszönhetően a tartalomgyártók tippeket, trükköket, útmutatókat tartalmazó tematikus gyűjteményeket hozhatnak létre posztjaikból. Az első témakörök a mentális egészség és a koronavírus.

Hogyan működnek a hallgatói szervezetek járvány idején? A járvány idején nemcsak a hagyományos oktatás lehetetlenült el, hanem a hallgatói szervezetek tevékenysége is megnehezedett. A YBG azt egyik legnagyobb hallgatói ernyőszervezet, kilenc önálló, különböző tudományterületekhez köthető diákszervezetet tömörít, amiken keresztül tehetséggondozással és vezetőképzéssel foglalkozik az egyetemisták körében.

Az irodaházak üzemeltetői felkészültek a dolgozók visszatérésére Az irodaházak üzemeltetői felkészültek rá, hogy a járvány enyhülésével egyre több dolgozó tér vissza a munkahelyére a távmunkából, a biztonságos munkakörnyezet fenntartása érdekében az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) speciális egészségvédelmi protokollt készített.

Levették a napirendről az egyszer használatos műanyagok betiltásáról szóló javaslatot Az Innovációs és Technológiai Minisztérium múlt szerdán nyújtotta be a törvényjavaslatot, amely 2021. január elsejétől tiltotta volna be Magyarországon az egyszer használatos műanyagokat, valamint a könnyű és nagyon könnyű, ezen belül a biológiailag lebomló műanyagból készült zacskók forgalomba hozatalát.

A fesztiválszakma eddig semmilyen segítséget nem kapott az államtól – mondja Kádár Tamás Segítséget remél, de egyelőre nem kap a kormánytól a békeidőben évi 150 ezer külföldi turistát Magyarországra vonzó, idei fesztiváljait a tiltás miatt lemondó Sziget - derül ki Kádár Tamás cégvezető lapunknak adott interjújából. Időleges pénzhiányukat OTP-kölcsön hidalhatja át.

Mi lesz velük? Sok munkavállaló helyzete kilátástalan Hiába javult kissé a helyzet a feketemunka terén az elmúlt években még mindig irtózatosan magas az ilyen formában foglalkoztatottak aránya, aki nincs bejelentve és elküldik, kilátástalan helyzetbe kerül.

„Voltak terveink, de mentek a kukába” – anyai tapasztalatok a karanténról Családok százezreinek jelenti kihívások egész sorát a karantén, illetve az ovi- és iskolalátogatás nélküli időszak. Lamanda Gabriella egyetemi adjunktussal és családanyával beszélgettünk a járványkorszak kihívásairól – saját családja példáján keresztül.

Húszezren veszítik el közalkalmazotti státuszukat Május 19-én elfogadta a parlament azt a törvénymódosítást, amelynek értelmében a kulturális dolgozók a jövőben nem lesznek közalkalmazottak. A döntés közel 20 ezer ember jogviszonyát érinti.

Úgy tűnik, jól kibabráltak a pedagógusokkal A szakképzésben dolgozók minősítése a tapasztalatok szerint nem tekinthető objektívnek, ám az érintettek bérét ezt fogja meghatározni. A tanárok többsége nem számít komoly béremelésre.

Csevegésnek tűnik, csak közben a saját életed tabuiról (is) beszélnek Ez a kiválasztott, zárt közösség pedig tényleg úgy működik sokszor, mint egy család, kicsomagolva egymás előtt a lelküket. De ez miért érdekes kívülről? Talán, mert a Csak neked mondom beszélgetéseiben olyan érzések fogalmazódnak meg, amik mindannyiunk életében és munkahelyén is jelen vannak, csak éppen tabuként.