ITB Today

ITB_today_580px_1.jpg
Forrás: ITB

ITB Today 07/08: A siker kulcsa a tudatos védekezés

TECHNOLOGY

A siker kulcsa a tudatos védekezés Sokat segítene a magyar vállalatok információbiztonsági érettségén, ha több lenne a hazai IT-biztonsági szolgáltató, és jobban bíznának bennük a potenciális ügyfelek. A személyeket tekintve pedig az lenne a fontos, hogy a CIO és a CISO ne a vetélytársat lássa a másikban, hanem tanuljanak meg közös célokért dolgozni.

A koronavírus nyertese a home office Miközben a távmunka és a digitalizáció hatalmas lendületet kapott, a hazai kis- és középvállalatok gyengeségei is megmutatkoztak a koronavírus-járvány alatt. A vállalkozások többségének főleg munkaszervezési problémái akadtak, digitális felkészültségben pedig nagy a szakadék az egyes szektorok, illetve Budapest és a vidék között.

Hogyan változott az informatikai szakemberek élete a koronavírus-járvány következtében? Két nemzetközi kutatást is végzett nemrégiben a Cisco, amelyek az informatikai szakemberek és vezetők (CIO-k, CTO-k) által tapasztalt kihívásokat, valamint a nagymértékű digitális átalakuláshoz kapcsolódó technológiai stratégiákat, terveket térképezte fel. A két tanulmány a krízishelyzet más-más aspektusait dolgozta fel, az azonban közös megállapítás volt, hogy a gyorsan megváltozott körülményekből adódó nyomás és stressz jelentős tényezőként jelent meg.

Új, kereskedőknek szánt hirdetési formátum érkezik a YouTube-ra Még inkább vásárlásra buzdító, kifejezetten e-kereskedőket megcélzó hirdetési formátummal rukkol elő a YouTube. A június közepén bejelentett hirdetési mód lényege, hogy még több tartalmat, kapcsolódó információt (pl. böngészhető galériát) és direkt linket is tartalmazhatnak a videók.

Versenytársat vásárolt fel az Uber Már a koronavírus-járvány előtt is felmerültek olyan kritikák a sharing economy cégekkel kapcsolatban, hogy befektetői pénzből dotálják az y- és z-generáció életmódját. Ennek a megközelítésnek van némi kötekedős éle is, de tény, hogy az Uber még nem termelt profitot a cég 2009-es megalapítása óta. Az pedig külön érdekes, hogy legutoljára az Uber Eats elindítása vetette vissza a céget abban, hogy ne a pirosban zárja az évet.


INDÍTSA ÚJRA ÜZLETÉT BIZTONSÁGOSAN A megváltozott világban a cégek legfontosabb célkitűzése az otthoni munkavégzést támogató körülmények megteremtése. Ez a paradigmaváltás óriási nyomást gyakorol az üzemeltetésre, de a különféle felhőalapú technológiai megoldásoknak hála ez nem befolyásolja az üzletfolytonosságot.

Kulcsfontosságú azonban, hogy a szervezetek minden eddiginél felkészültebbek legyenek, a különböző, komplex kibertámadásokkal szemben, amelyeknek a száma egyre csak növekszik, kihasználva a jelenlegi kiszolgáltatott helyzetet.

Csatlakozzon #itsecurity webinárunkhoz ahol többek között megtudhatja, hogy:

· Milyen tipikus IT biztonsági kockázatok merülhetnek fel a távmunka során?
· Milyen felhős megoldásokkal biztosítható az üzleti folytonosság a járvány alatt és azt követően?

FOGLALJA LE HELYÉT MÉG MA DÍJMENTES
 webinárunkon: https://bit.ly/2VNbZ7G

#microsoft365 #homeoffice #remoteworking #modernworkplace #microsoftcloud #cybersecurity #itsecurity #threatprevention #dataprotection #covid19


Nagyon megérezte a Facebook a reklámbojkottot A Facebook Inc. értéke 56 milliárd dollárral esett vissza, mivel egyre több cég csatlakozik a Facebook elleni bojkotthoz. A népszerű közösségi médiás felület alapítójának ennek következményeként átmenetileg csökkent a vagyona, de mindezek ellenére éves szinten így is emelkedést tudott elérni.

Hihetetlenül megugrott a mobilappokra költött pénz a világon A mobilalkalmazásokból származó globális bevétel 50 milliárd dollárra nőtt 2020 első felében, ami 23 százalékkal több mint egy évvel korábban, hasonló időszakban. A fogyasztók összesen 50,1 milliárd dollárt költöttek világszerte az App Store (iOS) és a Google Play (Android) áruházakban 2020 első felében. 


TOP 25 SZAVAZÁS - RÉSZEREDMÉNYEK JÚLIUS 7. 9:30.

A szavazási kedv változatlanul nagy intenzitású. Az élboly dinamikusan változik, a szavazatok száma pedig már az 1200-hoz közelít. A TOP 10 pillanatnyi sorrendje a következő:

1. Rasztovits Dávid
2. Vidra András
3. Pflanzner Sándor
4. Fritsch Róbert
5. Szekeres Viktor
6. Szabados Attila
7. Suppan Márton
8. Marton László
9. Németh Mihály
10. Farkas Péter

A szavazást 2020. július 17-én délben zárjuk, az alábbi linken addig is lehet voksolni: https://lnkd.in/dY2vGX8


Hibrid épületnyomtatás Japánban A hatékonyabb és olcsóbb munkafolyamatok iránti igény és a „jobban teljesítő” anyagok miatt Japánban egyre többen gondolkoznak a 3D épületnyomtatás alkalmazásaiban. A Gifu Egyetemen szakterületi és felsőoktatási szereplőkből álló kutatócsoport alakult, céljuk új technológiák fejlesztése. A száraz és a nedves befújás újításaiból kiindulva, a csoport speciális printert épített. 

Az USA-ban bevált, és már Magyarországon is terjed az autókölcsönzés Airbnb-je A közösségi autózás kifejezés az utóbbi években ugyan bekerült a közbeszédbe, de a fogalmat meglehetősen tágan kezelik: a carsharing, vagyis autómegosztás szinonimájaként egyszerre takarja a Mol Limo- vagy GreenGo-féle szolgáltatásokat és az olyanokat, mint az amerikai Turo, amikor az emberek egymásnak adják bérbe az autójukat.

Ennek minden Chrome-használó nagyon fog örülni Egy üzleti célra használt céges laptop esetében kiemelt fontosságú, hogy mennyi ideig lehet dolgozni egyetlen akkumulátortöltéssel. Márpedig szép számmal akadnak olyan alkalmazások, amelyek valósággal falják az energiát. Ezek közé tartozik a böngészők között domináns Chrome is, amellyel ráadásul rengeteg időt töltünk munkavégzés közben.

Augusztus elején jöhet a Samsung Galaxy Note 20 Meg nem erősített hírek szerint augusztus 5-én jelenti be a Samsung egy csak online megtekinthető rendezvény keretében a Galaxy Note 20 okostelefont, a második generációs Galaxy Fold 2 kihajtható mobilt és a Galaxy Watch 3 okosórát.

Elon Musk, a Tesla és a piros sortok Azzal ünnepli vállalata részvényárfolyamának szárnyalását Elon Musk, a Tesla vezére, hogy piros szatén sortokat hozott forgalomba a márka szerelmeseinek. A nagy érdeklődés miatt rövid időre elérhetetlenné vált a cég weboldala.

Rengeteg a sebezhetőség az otthoni routerekben A Fraunhofer Institute 53 kritikus sérülékenységet talált a vizsgált 127 routerben, és egyetlen berendezés sem nyújtott teljes védelmet a támadásokkal szemben. Ez veszélyt jelent a vállalatok biztonságára is, tekintve, hogy a koronavírus-járvány miatt még mindig milyen sokan dolgoznak otthonról.

Amerika betiltaná a TikTokot Az Amerikai Egyesült Államok keresi a módját, hogyan tilthatná be a TikTok nevű kínai mobilapplikációt, közölte hétfőn Mike Pompeo külügyminiszter a Fox Newsnak adott interjújában. Mint fogalmazott, az alkalmazást csak azoknak ajánlott letölteni, akik szeretnének privát információt adni a Kínai Kommunista Párt kezébe.

Májusban is hatalmasat zuhant a magyar ipar, de már vannak biztató jelek  Májusban 27,6%-kal maradt el az ipari termelés volumene az előző év azonos időszakában mért szinttől (munkanaphatástól megtisztítva), vagyis a koronavírus-járvány hatása még ebben a hónapban is erőteljes volt. A legrosszabb hónap az április volt, amikor 36,6%-kal zuhant a termelés.

Nagy-Britannia eltakarítja a Huawei-t az 5G-s hálózatából Úgy tűnik, hogy 180 fokos fordulat állt be a brit vezetés hozzáállásában: a jelentések szerint az idei év során a Huawei minden felszerelését eltávolítják majd a Nagy-Britanniában használt 5G-s hálózatokból. Pedig januárban még úgy döntöttek, hogy korlátozottan, de részt vehet a hálózatok építésében a Huawei.

 

ECONOMY

Kiszámoltuk, hogyan érinti a katásokat a büntetőadó 2021-től szigorodnak a KATA szabályai. Ha egy KATA-s vállalkozó ugyanazon megbízónak éves szinten több mint 3 millió forint értékben állít ki számlát, a 3 millió forint fölötti részre 40 százalékos büntetőadó lesz alkalmazandó. A szigorítás csökkentheti a bújtatott foglalkoztatás mértékét, összességében azonban még így is előnyösebb lehet a KATA-t választani adó szempontból.

Nagyon sok magyar milliárdos céget találtak Jelenleg már több mint 10 ezer olyan cég van bejegyezve Magyarországon, amelynek az éves nettó árbevétele meghaladja az egymilliárd forintot. 2011-ben még csak 6500 ilyen cég volt az országban - szedte össze az Opten. Míg a külföldi érdekeltségű nagyvállalatok száma évről évre stagnál vagy alig emelkedik, addig a hazai érdekeltségű cégek száma gyorsuló sebességgel növekszik.

Az öncélú fejlődés korszaka véget ért A fenntarthatóság témája megkerülhetetlenné vált, ahogy a világ rácsodálkozott a globális klímaváltozás kíméletlen hatásaira, a pusztító ausztrál erdőtüzektől a vizek szennyezettségéig. Karina Vissonova dizájnfilozófus szerint az oktatásban ezen a téren még bőven van lehetőség a fejlődésre, ezért Héjja Róbert befektető támogatásával megalapították budapesti Insitute of Advanced Design Studies (ADES) iskolát, amely a radikális fenntarthatóságot tűzte ki a zászlajára.

Melyik bank húzza le a legjobban a magyarokat, és kik a legnagyobb bénázók? A címünkben szereplő, sokakban felmerülő kérdés szebben megfogalmazva így szól: mely bankok képesek elérni a legmagasabb bevételi marzsot, illetve mely hitelintézetek rendelkeznek a legtöbb tartalékkal a hatékonyság javítására Magyarországon? Méret, profit és hatékonyság szempontjából állítottuk sorrendbe a kilenc hazai nagybankot 2019-es konszolidált beszámolóik alapján.

Megugorhatott az infláció júniusban Júniusban 3 százalékra emelkedhetett az éves alapon mért infláció a májusi 2,2 százalékról. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) prognózisa 2,8–3 százalék közötti drágulási ütemet jelez előre. A maginfláció és az adószűrt mutató nem változott az előrejelzésekben, az idei éves fogyasztói árindex azonban hajszállal magasabb, 3,1 százalék lehet az egy hónappal ezelőtti, 3 százalékos összesítésnél.

Kik dúskálhatnak az olcsó hitelekben? Némi időbe telt, de szabályosan megbolondult a hitelpiac. Még a nem éppen az olcsóságáról közismert Provident is ajánlja az új gyorskölcsönt. Átnéztük, hogy elvben ki kaphat az olcsó személyi hitelekből, és mire célszerű az igénylőknek kiemelten figyelniük.

Ez az új alkalmazás megkönnyíti a Bitcoin és Lightning fizetéseket Jack Mallers, a Zap Lightning Wallet fejlesztője július 2-án mutatta be új alkalmazását, amely elérhető iPhone-on, Androidon, és Chrome-on is. Ez az alkalmazás lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy Bitcoin és Lightning Network fizetéseket közvetlenül küldjenek bankszámláról vagy bankszámlára.

Oltsuk el a tüzet, utána építhetünk házat! - Interjú Jelasity Radovánnal, a Magyar Bankszövetség új elnökével Az Erste Bank Hungary első emberét választotta meg a Magyar Bankszövetség új elnökének. Jelasity Radován szerint Magyarországot és a magyar bankszektort sok szempontból jobb helyzetben találta a koronavírus, mint a 2008-as válság. A bankoknak az például mindenképpen fontos különbség, hogy a mostani bajokért nem őket okolja a politika és a közvélemény. Milyen időszak elé néz az ágazat?

Huszárvágással kedvetlenítenék el a katáztatókat, de ennek sokan nem örülnek Eleinte tényleg lehetett fehérítő hatása a 2013-ban bevezetett kisadózó vállalkozások tételes adójának (kata), de mára inkább ezzel élnek vissza. Bizonyos iparágakban olyan elterjedt gyakorlattá vált ez az adózási forma – ahelyett, hogy létrehoznának egy járulékfizető munkahelyet -, hogy az már igazságtalan versenyelőnybe hozza az ezzel trükköző cégeket. Arról nem is beszélve, hogy már a költségvetésnek is elkezdett hiányozni a katáztatás miatt kieső adóbevétel.

Szabályzói részrehajlás és a Wirecard-történet Sokan tekintik a Wirecard-botrányt még egy pénzügyi csaláson kapott startup“ történetének, de a valós kép egy sokkal mélyebb és komplexebb probléma tünete, mely részletesebb elemzést igényel. Felvetve a mi pénzügyi biztonságunkat felügyelő szervek felelősségét is.