ITB Today

ITB_today_580px_1.jpg
Forrás: ITB

ITB Today 09/07: Ellenséges kollégák

Szeptemberi Club: Válságkezelés, változásmenedzsment és a gyors alkalmazkodás 4+1 szintje A valódi digitális átállást a fogyasztók kényszerítik ki. Azonnal választ szeretnének kapni a kérdéseikre, mindannyian kiemelt figyelmet igényelnek a márkáktól, szolgáltatóktól, szeretnének egyedit kapni. Eközben a COVID-19 miatt a digitalizációban éveket ugrottunk előre, a fizikai térben történő ügyfél-kapcsolatok helyett mindenki a digitális kapcsolattartás kicsiszolásán dolgozik.

 

TECHNOLOGY

Ellenséges kollégák Aki már megjárta a hadak útját, karrierjének voltak csúcsai és legfőképpen mélypontjai, az tudja csak igazán: furcsa kihívás etikusan távozni egy olyan munkahelyről, ahol szeretett dolgozni, ahova sok szép emlék köti, és ahonnan eszében sem lett volna kilépni. Tegye a szívére a kezét, kedves olvasó, és vallja be, hogy amikor ilyen helyzetbe sodorta az élet, ugye, megfordult a fejében, hogy tenni kellene valami olyat utolsó munkanapjain, ami majd, ha kiderül, nem esik jól munkaadójának.

Érték az érdek felett: üzemeltetés faltól falig, szenvedéllyel A hazai informatikai vállalkozások üde színfoltja az üzemeltetési piacon nyújt end-to-end szolgáltatást immáron tizenöt éve. A hangzatos szlogen esetükben nem csak egy jó marketingfogás, hanem szaktudásuk és szenvedélyük cégére. Missziójuk, hogy ügyfeleik folyamatos és egyedi üzleti igényeit szem előtt tartva, velük vállvetve dolgozva minden igényt kielégítsenek. Partnereik között pedig a legnagyobb szervezettől kezdve a legkisebb kkv-ig találni ismert brandeket – ez a DAMIT-sztori.

A változás mindig új lehetőségeket hoz: biztonságtechnikai szolgáltatások irodára szabva Az elmúlt időszak alapos hatással volt az élet minden területére, arra is, hogy hogyan és honnan dolgozunk. A koronavírus hozta átalakulások valószínűleg jó ideig velünk maradnak, azonban a változásban mindig ott rejlik a lehetőség egy jobb és egy innovatívabb megoldás megvalósítására. A hazai színtéren komplex biztonságtechnikai szolgáltatásokat nyújtó H1 Systems a lehetőséget látta meg a transzformációban, már ami az érintésmentes beléptetési rendszert, és egyéb rendszereket illeti.

Top 25 – 5. helyezett: Nyugat-európai mércével mérve is modern vállalkozást épít Tizennyolc évet töltött el nemzetközi cégeknél, ennek jelentős részét vezető pozíciókban. Éles, ámde tudatos váltással a kkv-szektorba igazolt át, húsz évnyi tapasztalatának és szemléletmódjának köszönhetően pedig teljesen új aspektust és megoldásokat hozott ügyvezetőként a H1 Systems életébe. Az elmúlt év eseményei legalábbis az utóbbi állításról adnak tanúbizonyságot.

Top 25 – 6. helyezett: Összefüggéseken át szemléli a világot 2017-ben elnyerte a „Legsikeresebb ICT-menedzser” díjat, az elmúlt évben is az élbolyban szerepelt, idén pedig a hatodik helyen végzett. Dalos Ottó neve az ICT-világban ismerősen cseng, hiszen idestova három évtizede dolgozik a szektorban. Kereken 20 éve csatlakozott a Ciscóhoz, ahol különféle vezetői pozíciókban, rugalmasan és profi módon igazodott az aktuális feladatokhoz, három éve pedig ügyvezető igazgatóként koordinálja a szervezet működését.

Top 25 – 7. helyezett: Trendet követ, szervezetet strukturál, a sikerre fókuszál Két évvel ezelőtt a nyolcadik helyen végzett toplistánkon, 2019-ben a tizedik helyet szerezte meg, idén pedig három helyet javítva a hetedik helyen köszönthetjük az Invitech vállalati értékesítési vezérigazgató-helyettesét, Marton Lászlót, aki maga is igyekszik megfelelni saját elvárásainak. Sikerorientált emberként az elérhető, tiszta célokra fókuszál, motivációi között pedig nemcsak ezutóbbiak beváltása, hanem a megfelelő munkakörnyezetet megteremtése és az adott csapattal való közös munka is inspirálja.

Top 25 – 8. helyezett: Határozott üzletember, társadalmilag érzékeny vezető Pályafutását egy nemzetközi ügyvédi irodánál kezdte, Budapest mellett Brüsszelben és Washingtonban is dolgozott. 2017 óra tartozik a Vodafone kötelékébe, mint Vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettes, az igazgatóság alelnöke. Több kiemelt fejlesztés fűződik a nevéhez, tevékenykedésének sikerességét mi sem példázza jobban, hogy három egymást követő évben is felkerült toplistánkra. Először a 23. helyre érkezett meg, majd a 14. helyen üdvözölhettük, idén pedig a 8. helyet érdemelte ki.

Top 25 – 9. helyezett: Befektet, felvásárol, mindenben üzleti lehetőséget lát Határozottság, gyors gondolkodás és tiszta üzleti stratégia jellemzi, aki a kitűzött cél megvalósítása után sem dől hátra, hanem keresi a következő lehetőséget. Toplistánkon visszatérő szereplő, tavaly is az élbolyban végzett, idén pedig a kilencedik helyen üdvözölhetjük. Az infokommunikációs ágazatnak, azon belül a 4iG-nek azt követően szavazott befektetőként bizalmat, hogy korábban olyan befektetési holdingot épített, amely az informatika mellett többek között az energetika, ingatlan, ipar, mezőgazdaság és turisztika terén is aktív volt.

Top 25 – 10. helyezett: Készségszintre emelné a digitalizációt „Chris” Mattheisen nem hiányozhat listánkról, hiszen, ha valakire, akkor rá tökéletesen igaz, hogy állandó helye van a topmenedzsereket összesítő kiadványunkban. 2011. óta hétszer köszönthettük az élbolyban, az amerikai-magyar szakember idén is bejutott a legjobb tíz közé – a tizedik helyen.

Új marketing és kommunikációs vezetők a Talk-A-Botnál Samarjay Péter (34 éves) lett a chatbotokat fejlesztő magyar startup vállalat, a Talk-A-Bot marketingvezetője, Tóth István (45 éves) pedig a cég kommunikációs vezetője. A szakemberek felvétele és a pozíciók létrehozása a vállalat fejlődése miatt vált szükségessé.

Cégfelvásárlással növekedik a Gloster A járvány ellenére sikeres tőzsdei megjelenést tudhat maga mögött a Gloster Infokommunikációs Nyrt. Szekeres Viktor vezérigazgató szerint informatika nélkül a vállalatok nem tudnak meglenni, ezért úgy véli, a gazdasági visszaesés ellenére az IT-piaci növekedést is elérhet. A Gloster organikus növekedését generációváltás előtt álló, bejáratott ügyfélkörrel rendelkező informatikai cégek felvásárlásával gyorsítják, ehhez járul hozzá a tőzsdén bevont tőke.

Ami nélkül a digitalizáció sem működik Egy távozó munkatárssal nemcsak a létszám csökken, hanem elvész a teljes vállalati tudás egy darabkája is. Az ott maradottak nem igazán tudják, mit és hogyan kell csinálni. A cégek így azt kockáztatják, hogy a kilépők a vállalati tudást apránként elviszik magukkal – mégsem tartják fontosnak, hogy gondoskodjanak ennek a felbecsülhetetlen értékű vagyonelemnek a megőrzéséről.

25 éves az eBay 1995. szeptember 3-án az AuctionWeb nevű oldalon az akkor 28 éves Pierre Omidyar, az eBay alapítója eladásra kínált egy nem működő lézermutatót. Néhány nap múlva megérkezett az eszközre az első ajánlat, amely 14,83 dollár volt. A férfi meglepődött és megkérdezte a licitálótól, hogy tisztában van-e azzal, hogy egy hibás hardverért kínált ennyi pénzt. A felhasználó azonban azt válaszolta, hogy semmi probléma nincs, ugyanis kifejezetten a hibás lézermutatókat gyűjti. Ez volt az első üzlet.

Ráterhelik a digitális adót az ügyfeleikre az IT-cégek A Financial Times számolt be arról, hogy a Google úgy döntött, hogy egyfajta digitális adó bevezetése esetén mindenképpen ráterheli annak költségeit a hirdetési ügyfeleire. Minderről a társaság egy levélben már tájékoztatta is az érintett felhasználókat és partnercégeket. Az is kész tény, hogy a vállalat a digitális adó bevezetése miatt megemeli az Ausztriában, Nagy-Britanniában és Törökországban fizetendő reklámdíjakat.

Így működhetsz együtt az Instagram könyörtelen algoritmusával 2016-ig az Instagram idővonala úgy működött, hogy fordított kronológiai sorrendben megmutatta a felhasználónak az összes bejegyzést, amit az általa követett profilok posztoltak. 2016 óta egy algoritmikus kód alapján mesterséges intelligencia határozza meg görgetés közben látott posztok sorrendjét és összetételét is. Mivel a képes közösségi oldal a Facebook tulajdona, az algoritmusa is kísértetiesen hasonlóan működik, vagyis az üzleti profilok alapból nagyon alacsony elérést kapnak, amit különböző technikákkal és pénz költésével növelni tudnak. 

Komoly versenyelőnyt szerezhet, ha nem fél a robotoktól Az ipar 4.0 fejlesztéseinek köszönhetően szinte minden mindennel kommunikál a gyártás és a raktározás során. A gép a géppel, az eszközzel, az operátorral vagy akár a szenzorral is megoszt adatot, majd ez alapján utasítást küld a következő feladat elvégzésére. Annak jártunk utána, milyen előnyökkel jár az, hogy ma már éjjellátó drónok, okosszemüvegek, automata raktárak és robotok segítik a termelést.

Könyvjelzőből szuperhatékony kommunikációs eszköz: 40 éves a Post-it 1980-ban a 3M egyik tudományos munkatársa, Dr. Spencer Silver elhatározta, hogy létrehoz egy szupererős ragasztót, de addig kísérletezett a laborjában, míg végül pont ennek az ellenkezőjét érte el: feltalált egy kifejezetten harmatgyengét, ami első ránézésre teljesen hasznavehetetlennek látszott. Ebből a véletlenből született meg az első Post-it ®, melyből ma már több mint évi 50 milliárd darabot gyártanak világszerte. De mégis milyen utat járt be az elmúlt negyven évben ez a kis ragadós papírlap?

Egy nélkülözhetetlen Gmail-tipp Tizenöt gigabájtnyi tárterületet kapunk Gmail-fiókunkhoz, ami elegendőnek tűnik, azonban hamar megtelik, ha sok levelezőlistára iratkoztunk fel az évek során és rendszeresen kapunk vagy küldünk nagy mellékleteket tartalmazó e-maileket. Szabaduljunk meg a felesleges kacatoktól!

Szinte senki nem ismeri ezt a Windows 10-funkciót Létezik a Windows 10 operációs rendszernek egy rejtett virtuális billentyűzete, amelyet most még tovább is fejleszt a Microsoft.

Várva várt szolgáltatás jön a Windows 10-be Ezt is megértük: nemsokára diktálhatunk a Windows 10 operációs rendszer alatt futó programok szövegmezőibe, így megszabadulhatunk a gépelgetéstől, ha nem vagyunk valami gyors kezűek ebben a műfajban.

Android vagy Apple? A globális okostelefon-piacon az Android mobil operációs rendszer dominál 87 százalékos részesedéssel, a maradék 13 százalék jut az Apple-féle iOS-nek a Statista adatai szerint, és ez a különbség a közeli jövőben várhatóan tovább fog nőni.

Fintech cégeket támad az új trójai A PyVil RAT nevű, Pythonban készült rosszindulatú program képes a billentyűleütések rögzítésére és képernyőfelvételek készítésére.

Felpörgető új technológia jön a Windows 10-be Bejelentette a Microsoft, hogy bekerül a Windows 10 operációs rendszerbe a nagyteljesítményű Xbox Velocity Architecture részét képező DirectStorage API, amely a DirectX 12 Ultimate technológiával együtt korábban nem látott új szintekre emeli a játékélményt azáltal, hogy jobban kihasználja az újabb és gyorsabb SSD-k, valamint az Nvidia 30-as sorozatú GPU-inak az előnyeit.

 

ECONOMY

Ki védi a növényeket? – Fenntartható mezőgazdaság Szeptemberben a Zöld Egyenlőség különböző iparágak fenntarthatóságát vagy épp fenntarthatatlanságát járja körbe úgy, hogy ne csak a problémafelvetés legyen világos, hanem a megoldások is kirajzolódjanak. Ebben az adásban Köves Alexandra a fenntartható mezőgazdaságról, és arról beszélget Gyulai Iván ökológussal, hogy vajon képesek lennénk-e – a szokásos piaci kényszereket meghaladva – újra a természetre bízni, hogy hogyan termeljük meg az élelmiszereinket.

Folytatódott az ipar kilábalása Júliusban 8,1 százalékkal maradt el az ipari termelés a 2019 azonos időszakitól – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal jelentéséből. A visszaesés mértéke jelentősen, 28,8 százalékponttal kisebb, mint az áprilisi mélyponton. Az előző hónaphoz képest szezonálisan és naptárhatással igazítottan 7,2 százalékkal bővült a termelés.

Vállalatvezetők mérhetik össze a tudásukat A jelentkezők számától függően legalább 50, legfeljebb 75 háromfős, vezetőkből álló vállalati csapat versenyezhet egymással 2021 júniusában Siófokon – hangzott el az esemény ötletgazdája és szervezője, az Event Csoport sajtótájékoztatóján. A szervezők a széles körű piackutatás során mintegy 800 hazai vállalatot kerestek meg, hogy induljanak el a teamwork2021 nevű megmérettetésen, s körülbelül 300-an jelezték is érdeklődésüket.

Ezek lehetnek a sikeres iparágak 2020-tól? 2020-ban hurrikánként söpört végig a koronavírus járvány az egész világon, aminek következtében sokan munkanélkülivé váltak, eladósodtak, és belekerültek egy olyan spirálba, amiből a kiszállókártya kizárólag a tudatos hozzáállás. Fel voltunk-e rá készülve? Aligha, azonban az idő múlásával akarva-akaratlanul is szembe kellett néznünk a kritikus helyzet okozta nehézségékkel. 

Nem kapkodják el az Airbnb-zés szabályozását Budapesten a válság előtt megközelítőleg 15 ezer lakást hasznosítottak az Airbnb, vagyis rövid távú lakáskiadás keretében. Szakági becslések szerint jelenleg 11 ezerre tehető a számuk. A visszaesés aligha a korlátozást lehetővé tévő, július közepén kihirdetett törvénymódosításnak köszönhető, hanem a koronavírus-járványnak. Ráadásul egyelőre átmeneti a visszaesés, hiszen a lakások nem kerültek ki tömegével az ingatlanpiacra és az Airbnb engedélyeket sem adták vissza nagy számban.

Lassan mászik ki a gödörből a magyar autóipar A járműgyártás esetén egyébként az augusztus fordulatot hozhat, amely véleményünk szerint két fontos okra vezethető vissza. Az egyik, hogy világszerte tapasztalható a gazdasági kilábalás, miközben a járvány veszélye továbbra is fenyegető, ezért sokan használnak saját kocsit, ezek révén pedig a járművek iránt nőtt a kereslet. A növekvő fogyasztói igények pedig feltételezhetően a termelés volumenében is jelentkeznek.

OECD: Magyarország a legzárkózottabb állam A tagállamok társadalmainak sokszínűségét elemző jelentést adott ki szerdán a Gazdasági és Együttműködési Szervezet (OECD). Mint a jelentés felvezetőjében írják, a szervezet legtöbb tagállamában jelentősen nőtt a társadalmi sokféleség az elmúlt évtizedekben, és ez, ha megfelelően menedzselik, gazdasági lehetőségeket rejt magában az adott ország számára. Ezért térképezték fel, hogyan alakul az egyes tagállamokban a különböző társadalmi csoportok megítélése, illetve lehetőségeik a munkaerőpiacon.

A kormány gazdaságfejlesztési zónákat hoz létre A gazdaságfejlesztési stratégia részeként a kormány négy gazdaságfejlesztési zónát hoz létre, hogy elősegítse a koordinált és kiegyensúlyozott területi fejlesztéseket. A Dél-dunántúli-, Északnyugat-magyarországi-, a Dél-alföldi- és Északkelet-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zónát érintő komplex program célja, hogy a gazdaságilag és kulturálisan is egységes területet képező történelmi régiók nemzetközi összehasonlításban is versenyképes gazdasági egységként fejlődhessenek. 

Csúcstechnológia magyar kézből Tovább bővíti hazai csapatát a magyar gyökerekkel is rendelkező dán robotikai vállalat, amely célul tűzte ki, hogy 2020-ban tízről ötvenre növeli termékeinek számát! A robotika azelőtt soha nem látott mértékben alakítja át az ipari termelés működésének jellegét, ami eddig nem tapasztalt üzleti lehetőséget teremthet az End-of-Arm Tooling (EOAT) piac számára. Az iparág éllovasa, az együttműködő alkalmazások számára robot-kiegészítőket gyártó OnRobot a fentiekkel összhangban nagyszabású fejlesztéseket tervez.

A biztosítási piacot is átformálta a járvány A koronavírus hatásai miatt idén legfeljebb stagnálni fog a biztosítási piac belföldön - mondta a Magyar Biztosítók Szövetségének elnöke. A Mabisz vezetője szerint a vírus felbukkanása óta eltelt idő még nem elég az alaposabb becslésekre, de a biztosítási piac alakulása a tapasztalatok szerint a gazdasági folyamatok függvénye. A hosszabb távú kilátásokat tehát – mint mondta – jelentős részben a GDP mozgása határozhatja meg.