ITB Today

ITB_today_580px_1.jpg
Forrás: ITB

ITB Today 09/16: Kulcs a jövőhöz: biztonságtudatosság

TECHNOLOGY

A járványt nem kértük, de a magasabb kiberbiztonságot köszön(t)jük A világjárvány elméleti síkról a való életbe ültette át azokat a frázisokat, amelyek a jövőbeni kockázatokra való felkészülést szajkózták, és rámutatott a folyamatok szabályozása és kockázatalapú vezetés nélkül működő cégek válságállóságának problematikájára is. A Brightdea Solutions az információbiztonság oldaláról vizsgálta az elmúlt hónapok eseményeit, és megfogalmazták azt, hogy mely cégek lehetnek sikeresek a jövőben.

Ismét együttműködésre hívja a startupokat az OTP Csoport A Csoport negyedik nemzetközi startup-programjára 2020. október 23-ig jelentkezhetnek a hazai és külföldi, már intenzív növekedési fázisban lévő startupok. A sikeres együttműködést banki vezetők, mentorok és elismert szakértő partnerek támogatják majd. Az OTP Csoport kiemelkedő értéket lát az innovatív vállalkozásokkal közös újításokban, amit az is bizonyít, hogy az elmúlt években közel 900 startup esetében vizsgálták meg a közös munka lehetőségét, 30 tesztprojektet valósítottak meg, és 12 céggel került sor a tesztidőszakon túlmutató együttműködésre.

Újabb frekvencia-árverést készít elő az NMHH Szeptember 15-én a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) nyilvánossá tette véleményezésre honlapján a 900 és az 1800 MHz-es frekvenciasávokban 2022 tavaszán lejáró jogosultságok árverési eljárásának dokumentációtervezetét. A frekvenciákon három mobilszolgáltató nyújt jelenleg is szolgáltatást.

A gép nem unja el magát Fél másodperc – ennyi áll rendelkezésére a bólyi központú Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. minőségellenőrző munkatársainak, hogy megállapítsák, hibás-e a gyártósorról lekerülő darab. Fél másodperc alatt kell eldönteni, hogy az adott cserép nem sérült-e, van-e rajta anyaghiba, illetve a színezése megfelel-e a minőségi követelményeknek. Könnyű belátni, hogy napi nyolc órában ezt a munkát megbízhatóan, egyenletes színvonalon, minden hibás darabot kiszűrve nem lehet csinálni.

Újabb nemzetközi rendszerszabvány bevezetésére készül a 4iG A 4iG Nyrt. az Ernst & Younggal együttműködve Magyarországon az elsők között hajtja végre az ISO 37001 vállalatirányítási szabvány bevezetéséhez szükséges átvilágítási és igazolási folyamatokat. A Magyar Szabványügyi Testület 2016-ban az Ernst & Young (EY) közreműködésével honosította a rendszerszabványt, amelynek alkalmazására bíztattak minden olyan vállalatot, amely a legmagasabb üzleti sztenderdek betartásával szeretné folytatni a működését.


IoT Live Show - Már csak 1 nap van hátra. Te már regisztráltál a díjmentes live stream-re? Szeptember 17-én lesz az első IoT Live Show Magyarországon IoT-megoldások versenyét szervezi meg a MOHAnet Mobilsystems szeptember 17-én a Lurdy Konferencia- és Rendezvényközpontban. Az IoT Live Show-n 15, hazánkban tevékeny vállalat, köztük a Telenor Magyarország, az Antenna Hungária, a Konica Minolta, szakmai verseny keretében mutatja be „okos megoldásait”, amelyeket a prezentációk után ki is próbálhat a szakmai közönség. A győztes megoldásról a közönség szavazata dönt.


Már a héten vizsgálná a Fehér Ház a TikTok és az Oracle együttműködését A Fehér Ház kész megvizsgálni a héten azt a megállapodás-tervezetet, amelynek értelmében az Oracle amerikai szoftverfejlesztő konszern partnerként venne részt a TikTok videomegosztó applikáció egyesült államokbeli működtetésében - közölte hétfőn Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter.

Miért és hogyan alakította át a koronavírus a világunkat? Az organikus digitalizálódás a koronavírus ideje alatt kapott egy hatalmas lökést. Azonban a digitális megtapadás most sokkal erősebb, mert míg korábban repetatív, edukációs kampányok által igyekezett a kormányzat és a cégek a digitalizáció fele terelni, most ezt csinálva tanuljuk, ezáltal mélyebb a bevésődés – mondja Nagy Barnabás, a Barion monetizációs igazgatója.

A Samsunggal tárgyal olcsó 5G chipekről a Qualcomm A Qualcomm számára az utóbbi időben a MediaTek szemmel láthatóan sok kellemetlenséget okoz azzal, hogy rendkívül agresszívan tolja az 5G technológia szekerét, és nem kevés vásárlót csakliz el a piacvezetőtől. A vállalat éppen ezért most azon van, hogy a lehető legkedvezőbb áron hozza össze az olcsóbb 5G-s megoldásának a gyártását.

Gyorsan fejlődnek a 3D nyomtatáshoz használt szoftverek Az additív gyártóipar piacvezető elemzőcége, a SmarTech Analysis legújabb anyaga alapján a 3D nyomtatótechnológiáknál ugyanaz történik, mint pár évtizede a számítástudományban: a szoftver és a hardver jelentősége lassan felcserélődik. Az additív megoldások elterjedésében és alkalmazásaiban a szoftver ma már ugyanolyan fontos, mint maga a rendszer. A változás teljesen törvényszerű.

Elektromos, önjáró és okos – ilyen lesz az új Ikarus Elektromos hajtású, önjáró autóbusz-alvázcsalád fejlesztését kezdte meg az Ikarus Járműtechnika Kft. és az Óbudai Egyetem konzorciuma. A másfél milliárd forint költségű projekthez a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programból (Ginop) 841 millió forint vissza nem térítendő támogatás nyertek.

Európában is megvásá­rolható a Boston Dynamics robotkutyája A Boston Dynamics bejelentette, hogy a felhasználóknak immár Európában és Kanadában is lehetőségük nyílik a Spot nevű robotkutya megrendelésére. A gyártó e modell segítségével próbál meg magáról barátságosabb képet kialakítani. A felhasználókban ugyanis a társasággal kapcsolatban még többnyire a fegyveres erők számára megalkotott BigDog nevű szállítórobot képe él, amely inkább egy hatalmas rovarra, mint egy kutyára hasonlított. De a humanoid Atlas robot sem volt sokkal barátságosabb kinézetű.

Ezúttal a Start menüt vágta haza a Windows 10 frissítése Múlt héten érkezett a Windows 10 operációs rendszerhez a KB4571756 és a KB4574727 jelű szoftverfolt, amely néhány felhasználó nagy bosszúságára megbolondította a Start menüt.

Digitális élményközpont a Hidegkúti Stadionban Az új létesítményben az érdeklődők felfedezhetik és kipróbálhatják a legújabb infokommunikációs és digitális eszközöket.

Meg kell őrizni a magyar gazdaság versenyképességét A járvány második hulláma idején a gazdaságpolitika legfőbb feladata a magyar gazdaság működőképességének megőrzése, a munkahelyek megvédése és a vállalkozások támogatása. A kormány ezért a következő hetekben újabb gazdaságvédelmi intézkedésekkel segíti az újraindulást, mondta Varga Mihály a Joint Venture Szövetség (JVSZ) éves közgyűlésén tartott előadásában.

Meglepetés a legújabb Windows 10-et használóknak Átdolgozta a Microsoft az Edge böngésző Chromium alapú változatát a számítógépekre varázsoló KB4576754 jelű frissítést, amely immár a Windows tavasszal kiadott May 2020 változatára is telepíti a programot.

A Brain Bar jövőfesztivál idei kiemelt témája a Föld megóvása A Brain Bar jövőfesztivál idei egyik kiemelt témája az Y és Z generációt leginkább aggasztó probléma, a klímaváltozás. Több hazai és nemzetközileg is ismert előadó osztja meg nézeteit az előadások során: szó esik a húsevés hatásairól, az energiafelhasználásról, valamint a városok zöldítéséről is. A különböző hátterű és felfogású megszólalók célja azonos: minél több különböző perspektívából megvizsgálni, hogy miként lehet megóvni a Földünket és jobbá tenni a környezetünket.

Kétméteres robotok dolgoznak a tokiói boltokban Az elöregedő társadalmak (amelyekbe a legtöbb nyugati ország is beletartozik) egyik égető problémája, hogy jelentős mértékű munkaerőhiány keletkezik a piacon. A cégek ezt a problémát a folyamatos robotizációval próbálják megoldani, Japánban többek között olyan szupermarket franchise-ok is, mint a FamilyMart vagy a Lawson.

 

ECONOMY

150 európai cég kéri az EU-t, hogy legyen környezetbarátabb Több mint 150 nemzetközi nagyvállalat és befektető, köztük az EDF, az Apple és a Google nyílt levélben szólította fel Európa vezetőit, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátásának legalább 55 százalékos csökkentését tűzze ki célul 2030-ra – közölte nyilatkozatában a Cambridge-i Egyetem Fenntartható Vezetés-módszertani Intézete (CISL).

A Binance még több DeFi projektet szeretne listázni Changpeng Zhao, a Binance ügyvezetője kifejezetten szeretné, ha több defi projekt választaná a Binance Smart Chain platformot a működéshez. Egy Twitter-beszélgetésben járták körül a témát, és megállapították, hogy így lényegesen csökkenteni lehetne az Ethereum hálózat terhelését, ez pedig végre kezelhető szintre redukálná a gas-díjakat, a hálózati jutalákokat.

Egyre borúsabbak az olajpiac kilátásai, hosszú időbe fog telni a kilábalás A héten már az OPEC is visszavágta az idei évre vonatkozó keresleti előrejelzését, és most megtette ugyanezt a Nemzetközi Energia Ügynökség is. A Nemzetközi Energia Ügynökség (International Energy Agency, IEA) kedden visszavágta 2020-as olajkereslet növekedésére vonatkozó előrejelzését, melyet a gyengülő olajpiac hangulattal, és a koronavírusos esetszámok globális növekedésével magyaráztak.

Nem állnak jól a kereskedők a bankkártyás fizetés bevezetésével - jön a QR kód aranykora? Bár a készpénzfelvétel csökkent, a bankkártyahasználat pedig jelentősen nőtt a koronavírus hatására, a kártyaelfogadói hálózat lefedettsége nem változott, pedig jövő év elejétől az online pénztárgép használatára kötelezetteknek biztosítaniuk kell az elektronikus fizetés lehetőségét is. Mintegy 120 ezer üzlet, étterem, hotel és egyéb szolgáltató köteles online pénztárgépet használni, de ezek felében tavaly nem lehetett bankkártyával fizetni, csak készpénzzel.

Újabb érdekességek derültek ki a világ egyik legtitokzatosabb cégéről Hamarosan tőzsdére megy a világ egyik legtitokzatosabb cége, a Palantir, amelyről egészen 2020-ig nem sokat lehetett tudni, de amelynek az IPO-ja kapcsán betekintést nyerhettünk a vállalat működésébe. Egy szabályozói dokumentum alapján a vállalat részvényei a piacon kívüli kereskedésben 4,17 és 11,50 dollár közötti áron forogtak idén augusztusban, ha a legmagasabb árat és a vállalat 2,17 milliárd darab részvényét összeszorozzuk, akkor a Palantirra közel 25 milliárd dolláros cégérték adódik.

Megszólalt a sztárbefektető: nem sok pénzt lehet most keresni a piacokon Nem sok pénzt lehet keresni most a világ értékpapírpiacain, teljesen mindegy, hogy van-e koronavírus-vakcina vagy nincs – véli Bill Gross, a világ egyik legismertebb kötvénybefektetője. Gross, aki főleg a Pimco megalapításáról ismert, egy befektetőinek címzett levélben osztotta meg gondolatait. Elsősorban ő most defenzív szektorokat ajánl, ezen belül is olyanokat, melyek eddig rosszul teljesítettek, mint a dohány, az európai tőzsdék vagy a bankok.

Kémbotrány után fúzió? Egyesülhet a UBS és a Credit Suisse Axel Weber, a UBS elnöke egy esetleges fúzió ötletén gondolkodott a rivális Credit Suisse-szel – számol be a hírről a Financial Times. Az ügyre rálátó források szerint a UBS vezére külső tanácsadókkal beszélte át egy esetleges fúzió hatásait a Credit Suisse-szel, de a rivális bank képviselőivel még nem történt hivatalos egyeztetés. Egyelőre egyik bank sem kommentálta az értesülést, de az egyik bankban egy fő részvényes azt mondta, hogy nem lenne logikus teljes fúzión gondolkodnia a két banknak.

Az USA kiskereskedelmének egyre nagyobb része zajlik online Miután kijöttek a második negyedéves pénzügyi adatok, az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériuma is kiadta összefoglaló jelentését. Eszerint mintegy 44,5 százalékos volt a növekedés az ecommerce-szektorban 2019 azonos időszakához képest, miközben a kiskereskedelmi forgalom volumene közel 4 százalékkal csökkent. Nagyon úgy tűnik, hogy az Egyesült Államok piacán bekövetkezett online kereskedelmi robbanás eredménye a koronavírus-járvány után is tartós marad.

Már több mint 10 milliárd dollárt ér a Klarna 650 millió dolláros tőkebevonást zárt le a svéd Klarna, ezzel a cég értéke 10,6 milliárd dollárra hízott. Jelenleg a Klarna hivatalosan is Európa legértékesebb fintechcége. A tőkebefektetést a Silver Lake Partners vezényelte a szingapúri szuverén vagyonalappal, a GIC-cel karöltve, részt vett benne többek közt a BlackRock és a HMI Capital is. A Klarna banki jogosítvánnyal is rendelkezik, de elsősorban lakossági vásárlások finanszírozásával foglalkozik. 

Futamidőben rosszabb, kamatban viszont verhetetlen a Matolcsy-féle lakáshitel Matolcsy György hétfőn egy új jegybanki lakásprogramot lengetett be. Az Új otthon programnak nevezett rendszer olcsó, 0 százalékos hitelt kínálna az új zöld otthont építőknek és vásárlóknak tízéves futamidővel. Tervei szerint fele-fele alapon kínálna forrást a jegybank, azaz a teljes forrásszükségletet meg lehetne osztani a jegybanki, illetve a saját, a családi, a baráti, egyéb banki források és a kormányzati támogatások között.