ITB Today

ITB_today_580px_1.jpg
Forrás: ITB

ITB Today 09/21: Szuverenitás a digitális térben

TECHNOLOGY

Vírusok árnyékában – az első hullám COVID. Ez a mozaikszó alapjaiban írt felül sok mindent, amit eddig tettünk, vagy gondoltunk. A világ megváltozott. Ezt mára biztosan elmondhatjuk. Nem egészen fél év alatt változtatni kényszerültünk az életmódunkon, a szokásainkon, megváltoztak a munkakörülmények és gyökeresen megváltozott a gondolkodásmódunk azzal kapcsolatban is, hogy milyen az ideális, immáron távmunkára felkészített IT-környezet. (A cikk szerzője: Schneck Zsolt, a Shield Informatics ügyvezetője)

Szuverenitás a digitális térben Az amerikai tövű és központú informatikai világcég egyik meghatározó vezetője úgy döntött, hogy visszavonul, de előtte körbejárja a vállalat nemzetközi birodalmát. Hazánkba is eljutott, és az itteni leányvállalat vezetője elintézte, hogy válthassak néhány szót a távozó nagy emberrel. A múlt század kilencvenes évtizedének közepén történt találkozó egy akkor elhangzott mondat különössége miatt örökre emlékezetes marad számomra. Nemrég, amikor az Európa digitális szuverenitásáról szóló dokumentumokat lapozgattam, ismét felidéztem e csevegést.

Másképp látni „Bocsássák meg nekem, eldurrantom azt a közhelyet, hogy a 2020-as év úgy fog bevonulni a történelembe, mint amelyik sokunkat megtanított másképp látni bizonyos dolgokat. Kora tavasz óta meghatároz minket a pandémia, ehhez kellett igazítanunk a privát és a professzionális életünket is. Tegye fel a kezét, aki meg sem próbálta elképzelni vizuálisan, hogy hogyan terjed a kórokozó, mi történik, amikor bejut a szervezetünkbe”, vezeti be mondandóját Csinos Tamás, a CLICO ügyvezetője.

Védjük meg ipari rendszereinket! Az ipari vezérlőrendszerek (Industrial Control Systems, röviden ICS) védelmére fejleszt a Balasys olyan biztonsági koncepciót, amely az ügyfelek igényeinek megfelelően alakítható. Az eszköz megoldást jelent a vezérlőrendszerek magas szintű biztonságára – mondja Cseledi Sándor ügyvezető igazgató.

A jövőre felkészült vállalkozások legfontosabb jellemzői „Future Ready Report” címen átfogó tanulmányt készített a Vodafone Business világszerte mintegy 2600 vállalkozás bevonásával, melyben a vállalkozások üzleti ellenállóképességét, valamint a jövőre való felkészültségüket vizsgálták. Az eredmények értelmében a „jövőre felkészült” vállalkozások jellemzői közé tartozik, hogy pozitívan állnak a változásokhoz, nyitottak az új technológiákra, átfogó üzleti stratégiával rendelkeznek, rendszeresen tájékozódnak az aktuális tendenciákról és gyorsan reagálnak az új trendekre, kihívásokra. 

Határon átívelő együttműködés az okosváros-fejlesztésekben A határ menti térségek okosváros szempontú fejlesztéseit is segítheti a továbbiakban az a szakmai együttműködés, amelynek a megerősítéséről állapodott meg a Digitális Jólét Program (DJP) a Hét Határ Határon Átnyúló Önkormányzati Szövetség a Kárpát-medencében Egyesülettel - közölte a Digitális Jólét Nonprofit Kft..

Innovatív magyar cégeket köt össze a világpiaccal a KPMG Immár 7 magyar céget találhatunk az ingatlanszektor digitális technológiai innováció topligájáról — a KPMG által — készített listán. A startup világ egyik legélénkebb szegmensének tartott, úgynevezett proptech piacon a befektetési kedv 5 év alatt megtízszereződött. Tavaly már 2,6 milliárd dollár friss tőke áramlott az ingatlanszektor digitalizációját segítő vállalkozásokba, de előzetes adatok szerint 2020 első félévében 7 milliárd dollárnyi üzlet született, a COVID-válság kiváltotta digitalizációs boomnak köszönhetően.

Így lehet kiaknázni az Ipar 4.0 lehetőségeit A Global Lighthouse Network (GLN) a Világgazdasági Fórum projektje a McKinsey & Co vállalatával, valamint más fejlett ipari gyártókkal együttműködésben, mely 2018-ban alakult meg. A projekt megmutatja, hogy a vállalatok hogyan tudják a lehető leghatékonyabban kiaknázni az Ipar 4.0 középpontjában álló lehetőségeket és innovációkat.

Implantátumokhoz a titánpor a legjobb nyomtatóanyag A Sandvik Materials Technology a legigényesebb iparágaknak gyárt kiváló minőségű acélmentes acélt és ötvözeteket. Tavaly új üzemet nyitottak, ahol (Osprey nevű) titánport állítanak elő az additív gyártás orvosi alkalmazásaihoz, például nyomtatott implantátumokhoz. A vállalat kétféle Osprey-port készít, igény esetén pedig egyedire kidolgozott ötvözeteket is fejleszt. Az üzemben nikkelalapú szuperötvözeteket szintén állítanak elő.


Az egyetemek mellett a cégekre szabott képzések is indulnak Szeptember hónapja javarészt az iskolakezdésről szól, amelybe idén újra bekapcsolódik a szakmai diákmunkákat közvetítő Schönherz Iskolaszövetkezet is. A Schönherz Akadémia keretei között olyan cégigényekre szabott, elsősorban informatikai és üzleti képzéseken vesznek részt az egyetemista munkavállalók, amelyeket mindig az aktuális piaci trendek és munkáltatói elvásárok hívnak életre. A 25 éves múltra visszatekintő iskolaszövetkezet 2012 óta képez tovább hallgatókat, hogy tudásuk a gyakorlatban is megfeleljen a rohamtempóban fejlődő technológiai igényeknek. Az adott képzések tematikája a partnercégek igényei alapján és az ő tehermentesítésüket figyelembe véve zajlanak, gyakorlott szakemberek közreműködésével, amely tovább növeli a költséghatékony, ugyanakkor minőségi diákmunkaerő alkalmazásának lehetőségét.

További információk a Schönherz Akadémia honlapján vagy a partner@schis.hu e-mail címen kaphatók.


Létrejöhet az európai adatfelhő Peter Altmaier német gazdasági miniszter már tavaly novemberben beszélt a nagy teljesítményű, versenyképes, biztonságos és a bizalmat gerjesztő európai felhőkörnyezet létrehozásának az ötletéről. A koncepció hét vezető eleme: az európai adatvédelem, a nyitottság és átláthatóság, a bizalom, a szuverenitás és önmeghatározás, a piacokhoz való szabad hozzáférés és az európai értékteremtés, a modularitás és interoperabilitás, valamint a felhasználóbarát működés.

Szuperszámítógép épül: megváltozhat Európa jövője Az Európai Bizottság közös, nagy teljesítményű számítógép építését tűzte ki célul, az erre vonatkozó rendeletet ma hozták nyilvánosságra. A projekt célja, hogy az EU vezető szerepre tegyen szert a kvantuminformatika területén. közölte Thierry Breton belső piacért felelős biztos Brüsszelben pénteken. Nyolcmilliárd euró (mintegy 2,8 ezer milliárd forint) hívható le a programra az új javaslat szerint.

A chipgyártó cégek adókedvezmények hiányában nem maradnak az Egyesült Államokban A Semiconductor Industry Association (SIA) nevű szervezet az elnökválasztási kampány hajrájában hozta nyilvánosságra a saját belső tanulmányát, amely a különböző gyártási helyszínekkel foglalkozik. Az anyag azzal az összegzéssel zárult, hogy az amerikai kormánynak számos erőfeszítést kell tennie azért, ha az USA területén olyan vonzó üzemhelyszíneket akar felmutatni, mint amilyenekkel Tajvan, Kína, Dél-Korea, Szingapúr, Izrael és Európa egyes régiói rendelkeznek.

Elkészült a Windows 10 őszi nagy frissítése Bejelentette a Microsoft, hogy elkészült a Windows 10 operációs rendszer következő nagyszabású kiadásával, a 20H2 kódnevű változattal, amely már elérhető a Windows Insider tesztprogramban résztvevők számára.

Hasznosak-e a Windows 10 frissítései? A rendszeradminisztrátorok többsége szerint az évente kétszer kiadott nagyszabású Windows 10-funkciófrissítések nem hasznosak, vagy csak ritkán azok.

Fontos figyelmeztetést kapnak a Windows 10-et használók A Windows 10 operációs rendszer 1903-as és 1909-es változatához kiadott legfrissebb kumulatív frissítések egy új figyelmeztetést jelenítenek meg az Internet Explorerben, amely azt tudatja a felhasználókkal, hogy a Flash Player támogatása rövidesen megszűnik.

Vasárnaptól betiltják Amerikában a TikTokot és a WeChatet Trump elnök nem a levegőbe beszélt, kevés volt számára az Oracle-lel kötött technológiai partnerség: az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériuma bejelentette, hogy szeptember 20-tól nem lehet letölteni az amerikaiak által elérhető appáruházakból a TikTokot és a WeChatet.

Ezért vesztett a Microsoft Nem adja át a Microsoftnak az TikTok amerikai üzemeltetését a ByteDance, hanem az Oracle-t választotta Egyesült Államokbeli megbízható technológiai partnerének. Most kiderült, hogy miért.

Nagy dicsőség a Microsoft Edge böngészőnek Az Edge az iOS mobil operációs rendszer alatt futó következő verzióját akár az iPhone-juk alapértelmezett bőngészőjévé is tehetik a Microsoft programjának rajongói.

 

ECONOMY

Mi áll az amerikai és a kínai jegybank mérlegének drámai különbsége mögött? A kínai jegybank mérlegfőösszege jelenleg a GDP 37 százalékát teszi ki, ami 2008-as válság idején 65 százaléknál is járt. Emellett a kötelező tartalékráta rendkívül magas az ázsiai országban nemzetközi összevetésben. Szükség esetén tehát bőven tud még lazítani Kína, amit a Fed a növekvő inflációs kockázatok miatt már nem biztos, hogy elmondhat magáról. A forgalomban lévő pénzmennyiség 20 százalékkal bővült az Egyesült Államokban.

Ezekkel a részvényekkel nem lehet mellélőni a Wall Street legjobb elemzői szerint Az elmúlt hónapok raliját követően rekord szintekre emelkedtek az amerikai tőzsdék, múlt héten viszont már láttunk egy korrekciót, és bár a piacokon azóta csökkent a volatilitás, a bizonytalanság továbbra is magas maradt a koronavírus, a gazdaságélénkítő csomagok, az elnökválasztás, valamint az USA-Kína közti kereskedelmi háború miatt. Ezen tényezők miatt érdemes bölcsen kiválasztani a részvényeket, mivel a volatilitás további megugrására lehet kilátás. A CNBC emiatt gyűjtötte össze a legjobb Wall Street-i elemzők 6 kedvenc részvényét, amelyek volatilis piaci környezetben is jól teljesíthetnek. 

Az első Cégek Éjszakáját az online térben rendezik meg szeptemberben 24-én Már nem kell sokat várni a rendhagyó karriernapra: 2020. szeptember 24-én 3D-s technika segítségével, virtuálisan nyílnak meg budapesti cégek kapui, hogy megmutassák igazi arc(ulat)ukat. A rendezvény célja, hogy a résztvevő vállalatok – amelyek elsősorban az informatikai, gazdasági, szolgáltatói szektorból kerülnek ki – megmutathassák, milyen értékeket képviselnek, hogyan dolgoznak, milyen jövőt nyújtanak a kollégáiknak.

Adócsökkentéssel válaszolhat a kormány a járványra Varga Mihály több lehetséges kormányzati lépésről is említést tett, szavaiból az derült ki, hogy például – tavaszhoz hasonlóan – újabb adócsökkentésről is döntés születhet. A gazdasági folyamatok szempontjából az a legfontosabb kérdés, mikor készül el a koronavírus elleni vakcina. Az időpont olyannyira nem mindegy, hogy ha a jövő év közepe felé sem lesz hatékony oltóanyag, akkor jövőre érdemi növekedéssel aligha számolhat az ország. 

Vége a globalizmusnak, az évszázad konfliktusai országok szétszakításáról fognak szólni A koronavírus-krízis elhozta a globalizmus végét, a XXI. század polgárháborúi már nem a nemzetközi utópia felépítéséről, hanem korábban egységes országok szétszakításáról fognak szólni – véli Dr. Robert C. Castel, izraeli biztonságpolitikai szakértő. Ha az Egyesült Államok nem omlik össze egy új típusú hideg polgárháború" miatt, megvédhetik Kínától a domináns világhatalmi pozíciójukat; Kína túlságosan függ Amerikától ahhoz, hogy átvegye a szerepüket.

Összefogott az eMAG és az Extreme Digital – jönnek az érintésmentes csomagautomaták Az Easybox csomagautomatákból éjjel-nappal átvehetők az eMAG-nál és az Extreme Digitalnál megrendelt termékek egyszerűen és érintésmentesen. Idén száz budapesti helyszínen, a jövő év végén azonban már országszerte ötszáz helyen működnek majd a piacvezető e-kereskedelmi márkák saját üzemeltetésű automatái.

Amíg az ember nem keres havi 5 milliót, nem tudja milyen kevés pénz az Horváth Béla a magyar biztosítási piac elmúlt évtizedeinek – ahogy ő maga, mint volt kosaras fogalmaz – MVP-je, azaz legértékesebb „játékosa”. Ugyan nem a szerénységéről híres, de kétségtelen, állításában sok igazság van. Egyébként hét évnyi csönd után a közelmúltban újból hallatott magáról. A sokakat megosztó üzletemberről Szekeres Tamás írt könyvet – miért is érdekes Horváth Béla? 

Hetvenmilliárd forinttal javult a külkereskedelmi egyenleg júliusban Júliusban 96 milliárd forint volt a termék-külkereskedelmi többlet – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) heti monitorjából. Tavaly júliusban 26 milliárd forint volt az aktívum, vagyis 70 milliárd forinttal bővült. Forintban számolva import 0,7 százalékkal zsugorodott, míg az export 1,6 százalékkal bővült, euróban számolva viszont 6,6 százalékkal maradt el a kivitel az egy évvel korábbitól, a jelentős eltérést a forint számottevő, 7 százalék körüli leértékelődésének tudható be.

Szinte eltűnt az infláció a világból, csak Magyarországon emelkednek az árak A közelmúltban a Fed - története során első ízben – felülvizsgálta és módosította a célrendszerét, ennek keretében a következő évekre magasabb infláció elérését célozta meg. A nagy jegybankok teljes erőbedobással dolgoznak az infláció felpörgetésén, egyelőre nem túl sok sikerrel. Magyarország jelenleg azon ritka kivételek közé tartozik, ahol a jegybank a járvány miatti gazdasági visszaesés ellenére a túlzottan magas inflációval küszködik.

Gyarapodó lízingszektor Több mint százmilliárd forint forrást nyújtottak a lízingtársaságok a magyar vállalkozásoknak a kedvezményes jegybanki konstrukciók, az NHP fix és az áprilisban indult NHP Hajrá keretében – olvasható a Magyar Lízingszövetség honlapján. Bár a koronavírus-járvány szinte valamennyi szektorban súlyos visszaesést okozott, több ezer vállalkozás a jegybank kedvezményes programja, az NHP Hajrá keretében lízingforrásokat vett igénybe, hogy beruházásokat hajtson végre, eszközöket szerezzen be.