B2B-körkép

38_industrial-robotics-1280x640.jpg
Forrás: ITB
Dél-Korea áll a legjobban az automatizációra való felkészülésben

Robotok milliói állnak munkába a következő években

Csak idén várhatóan 100 milliárd dollárt költenek különböző robotokra világszerte, a következő néhány évben pedig mintegy kétmillió ipari robotot helyeznek üzembe a gyárakban. A koronavírus-járvány tovább gyorsította az automatizációt és ezzel együtt a robotok bevetését, amelyek egyre több helyen jelennek meg.

Időről-időre megdöbbentő videókat tesz közzé a közösségi médiában a robotfejlesztés egyik úttörő vállalkozása, a Boston Dynamics. A legutóbbi rövid filmekben például azt láthattuk, ahogyan néhány „robotkutya” összedolgozva egy kamiont húz el, de megcsodálhattuk már a cég humanoid felépítésű robotjának akrobatikus képességeit is – az olimpián ugyan még nem indulhatna talajtornában, de néhány bukfenc, akadályok átugrása már nem okoz gondot neki. Az amerikai társaság a közelmúltban egy olyan videót is nyilvánosságra hozott, amely azt mutatja be, hogy milyen sokoldalúan alkalmazhatók a „robotkutyák” a gázszivárgás felderítésétől a veszélyes helyen található objektumok megközelítésén át színpadi előadásokig, attól függően, hogy mire programozzák őket.

 

Pepper a gyógyításban


A koronavírus-járvány egyelőre nehezen felmérhető változásokat hozott a világban, de az egyik olyan terület, ahol alaposan felpörgette az innovációt – nemcsak a technológia, de az alkalmazási módok és az üzleti modellek kapcsán is –, az egyértelműen a robotrendszerek használata, illetve az automatizáció. Jó példa itthon is akad erre, az egyik budai magánrendelőben Pepper, az ember formájú robot is állást kapott, az volt a feladata, hogy előszűrje, kikérdezze az érkező pácienseket, és a koronavírus-gyanúsakat a protokoll szerinti orvoshoz irányítsa.

Bár itthon még egyedinek számít a humanoid robot alkalmazása, világszerte számos példa van ezek kihasználására. Pepper társai recepciósként dolgoznak belga, ausztrál, kanadai kórházakban, ahol szintén a rutinfeladatokban segítenek, vagy éppen játszani lehet velük.

 

Százmilliárd dolláros üzlet

Az elmúlt években világszinten tapasztalt munkaerőhiány jelentősen felgyorsította az automatizációs törekvéseket, illetve a robotok fejlesztését. Bár a koronavírus-járvány a munkaerő-piaci helyzetet alaposan átalakította, a karanténintézkedések miatt bezáró gyárak, illetve a személyes távolságtartás iránti igény nemcsak fenntarthatja a keresletet az ilyen jellegű megoldások iránt, de várhatóan még növeli is.

Nemcsak a számokban lesznek nagy változások

Az IFR elemzése arra is rámutatott, hogy a robotok egyre okosabbak lesznek, a szenzoroknak, a nagy teljesítményű processzoroknak, a felhőkapcsolatnak, illetve a speciális szoftvereknek köszönhetően akár arra is lehetőség lesz, hogy közvetlenül oktassák ezeket a gépeket. Vagyis egy ember megmutatja, hogy pontosan milyen mozdulatsort kell végrehajtaniuk, azok pedig leutánozzák. De izgalmas új üzleti modellek is kialakulhatnak, mint például az RaaS (Robots as a Service), vagyis a robotokat szolgáltatásként vehetik majd igénybe a cégek, ami nagyfokú rugalmasságot, a termelési kapacitás gyors skálázhatóságát eredményezi.

Az International Federation of Robotics (IFR) nevű szervezet várakozásai szerint a következő időszakban évente átlagosan 25 százalékkal bővül a robotok iránti globális kereslet, és idén várhatóan 100 milliárd dollárt költenek világszerte ilyen gépekre. Ha robotokról van szó, a legtöbben a gyárakban alkalmazott berendezésekre gondolnak, és valóban, az új ipari forradalom részeként az eddiginél is nagyobb mértékben jelennek meg a gyártásban ezek a gépek. Az IFR várakozásai szerint 2020 és 2022 között világszerte mintegy kétmillió új ipari robotot üzemelnek majd be a gyárakban.

 

Stratégiai szerep

Jól érzékelteti, hogy a robotok milyen fontos szerepet tölthetnek majd be a jövőben, hogy több, a technológiai fejlesztésben élenjáró ország kiemelt figyelmet szentel ennek a területnek, stratégiák készültek és valósulnak meg a robotfejlesztés felgyorsítására. A Kína ipari termelésének modernizálását célzó „Made in China 2025” program 10 kulcsfontosságú iparágat nevesít, amelyekre fokozott figyelmet fordítanak, ezek közül az egyik a fejlett robotok készítése. A kínai kormány csak a múlt évben 577 millió dollárt fordított intelligens robotok fejlesztésének támogatására.

Japánban azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy a világ robotfejlesztésének a központjává váljanak – erre a célra tavaly 351 millió dollárnyi költségvetési forrást szántak –, és az IFR adatai szerint a szigetország meglehetősen jól áll, hiszen 2018-ban a világszerte munkába állított ipari robotok 52 százaléka náluk készült.

Elképesztő erőfeszítéseket tesz a robotizáció fokozására Dél-Korea is, ahol 2018-ban már 300 ezer ipari robot volt, ami azt jelenti, hogy ott öt év alatt megduplázódott az ilyen gépek száma. Dél-Korea az IFR összesítése szerint idén 126 millió dollárnyi állami pénzt szánt a robotok fejlesztésére. Az ázsiai ország egyébként a teljes automatizációt vizsgálva is élen jár, a The Economist Intelligence Unit „Automation Readiness Index” című felmérése alapján a vizsgált 25 ország közül ők állnak a legjobban. Németország és Szingapúr a második és harmadik.