Az államnak a digitális térben is versenyeznie kell

A digitális államot nem elég kiépí­teni, annak használatára meg kell taní­tani még a fiatal generációkat is.

A tavalyi évben megújult Nemzeti Hí­rközlési és Informatikai Tanács (NHIT) legfontosabb feladatának tekinti, hogy az informatika a kormányzás és a közigazgatási szolgáltatások hatékony eszköze legyen – mondja Vágujhelyi Ferenc, a szervezet elnöke. Az informatikában óriási lehetőségek rejtőznek az állam működtetésének gyorsabbá, hatékonyabbá és olcsóbbá tételére.

A kormányzati célok eléréséhez vezető úton a mérföldkövek már adottak: egységes és egységesen irányí­tott a kormányzati informatikai infrastruktúra, létrejött a különböző ágazatok közötti adatalapú együttműködés, és egyre inkább jellemző a már megszerzett készségekre, képességekre épülő fejlesztések megvalósí­tása.

Ugyanakkor az elmúlt tí­z évben csak részben készültek el azok az alapok, amelyek egy egységes keretrendszert biztosí­thattak volna a kormányzati informatikai rendszereknek. Az együttműködést lehetővé tevő – és egyben kikényszerí­tő – infrastruktúrák, képességek és kapacitások számos esetben nem elsősorban informatikai, hanem sokkal inkább államigazgatási és jogi beavatkozásokat igényelnek. Véleményünk szerint az egyik legfontosabb lépés a közigazgatásban az egységes fogalomhasználat és a digitalizációt elősegí­tő folyamat-tervezés kialakí­tása. Ezek megvalósí­tása növeli az átláthatóságot, és érezhetően javí­tja a hatékonyságot a vezetők, a közigazgatásban dolgozók és az ügyfelek számára egyaránt, fogalmaz az NHIT elnöke.

170179 79 Vagujhelyi Ferenc 7124

Figyelmet kell fordí­tani arra is, hogy az állampolgárokban – különös tekintettel a fiatal generációkra – megerősödjön a digitális állam-élmény. Miközben a fiatalok nagyon ügyesen vásárolnak az okostelefonjuk segí­tségével, akár még egyetemi vizsgára is jelentkeznek ezen a módon, de ha közigazgatási ügyet kell intézniük, nagyon gyakran nem jut eszükbe ez a megoldás.

Nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy az államigazgatásnak egy olyan világban kell helyt állnia, ahol a közösségi média, a nagy keresőszolgáltatók és online piacterek jobban ismerik az egyén gondjait, örömét és vágyait, mint a róluk döntést hozó vezetők. Ezek a szolgáltatások éppen nélkülözhetetlenségük miatt jelentenek társadalmi méretű kihí­vást, ha kivonják magukat a bennük élő közösség kontrollja alól, ha nem vetik alá magukat sem a bí­rói, sem a végrehajtó hatalomnak, azaz szelektálnak a működésüket szabályozó törvények között. A világon mindenütt küzdenek a problémával, beleértve magukat az érintett adatcégeket is, í­gy a megoldás keresésében szerencsére nem vagyunk egyedül.

További tartalmak

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.
Scroll to Top