Top25 2012

top_Budafoki_Robert_420
Forrás: -

Top 25 2012: Budafoki Róbert

Erős egyéniség, célorientált, s képes üzleti elképzeléseit keresztülnyomni a mindenkori aktuálpolitikán.

Budafoki Róbert
Budafoki Róbert
Előre a Budafoki úton!

Jó meglátásai vannak, alkalmazkodóképes, s ügyesen kiválasztja azokat az üzleteket, amelyekért érdemes dolgozni. Ezeket tűzzel-vassal végigviszi, de közben hidegen hagyják az esetleges belső hatalmi harcok. Szuggesztív, ugyanakkor jópofa társalgó, s kitart barátai mellett. Sikereihez az erőt többek között kiegyensúlyozott családi háttéréből meríti, szellemi felfrissítésül pedig nagyokat fut.

Célorientáltsága és karizmatikus ereje tette lehetővé, hogy 2012 tavaszától építse az ország egyik legnagyobb informatikai cégét. Teljes átéléssel, egy Budafoki úti irodaházban. Ebben természetesen szerepe volt azoknak a sikereknek is, amelyeket idén április előtt a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettesi székében, illetve a vállalati szolgáltatások üzletág vezetőjeként elért. Minden bizonnyal jól és bulldogkitartással dolgozott azon, hogy a távközlési óriáscégen belül felgyorsuljon az ügyfél alapú szegmentációs folyamat, és a nagyvállalati, kormányzati szektort kiszolgáló T-Systemsbe egybeolvadjanak a a rendszerintegrációval, szoftverfejlesztéssel, és it-szolgáltatásokkal foglalkozó leánycégek. Sikerként értékelhető, hogy a felsorolt területeket zökkenőmentes integrációval be tudta vinni egy független pénzügyi-gazdálkodási egységként működő cégbe, amely az ősz folyamán már 1800 főt foglalkoztató nagyvállalattá válik.

Az új cégnél jó csapatot épített fel; megtartotta a kulcsembereket, sőt újakat is bevont, ami a további, biztos siker egyik záloga  A Magyar Telekom nagyvállalati szolgáltatási üzletágának cégesítésével ütőképesebbé és versenyképesebbé tette vállalatát, képessé téve  arra, hogy egyedüliként lefedje az informatikai és rendszerintegrációs szolgáltatások teljes piacát.

Tudhat tehát valamit, s olvasóink és a zsűri nemhiába szavazták be a Top 25 felső szegmensébe, mégpedig az ötödik helyre.

Budafoki Róbert

– 2012– T-Systems Magyarország, ügyvezető igazgató

– 2011– Magyar Telekom, vezérigazgató-helyettes, a T-Systems vezetője

– 2008–2011 Central Europe on Demand, ügyvezető

– 2006–2008 Cisco Systems Magyarország, kelet-közép-európai régió marketingigazgató

– 1995–2006 Cisco Systems Magyarország Kft., alapító, majd ügyvezető igazgató