Top25 2012

top_Laufer_Tamas_420
Forrás: -

Top 25 2012: Laufer Tamás

Erős timemanagement-gondokkal küzdött az év elején Laufer Tamás, azonban önkontroll-képességeit kihasználva végül képes volt egyensúlyt teremteni munkái között.

Laufer Tamás
Laufer Tamás
„Önkontrollman”

Immár a Racionet, az IVSZ és az NHIT körül is el tudja látni feladatait, ehhez azonban változtatnia kellett – elsősorban saját magán –, és ahogyan már megszokta, idén is figyelembe vette az adott környezeti hatásokat. Folyamatosan várta a visszajelzéseket saját magáról, felülvizsgálta saját megközelítéseit. Nem esett bele a topmenedzserek tipikus betegégébe; az ön(túl)értékelési hibába. Kiemelten összpontosított az IVSZ-nél végzett munkájára. Ennek is köszönhető, hogy a szervezet idén számos új stratégiai szövetségessel gazdagodott. Előfordult, hogy az IVSZ-t és az NHIT-t egy kalap alatt menedzselte, ezáltal két legyet üthetett egy csapásra, illetve az EU-s projektek összehangolásában is fontos szerep hárult rá. Mindemellett a Racionetet is racionalizálta; több ízben megújította a vállalat termék- és szolgáltatás-portfólióját.