Road

Németh Mihály ügyvezető igazgató és Szanyi-Feri Csaba értékesítési és üzletfejlesztési igazgató, H1 Systems
Németh Mihály ügyvezető igazgató és Szanyi-Feri Csaba értékesítési és üzletfejlesztési igazgató, H1 Systems
Forrás: ITB
A válság utánra készülnek

Adaptálódni a változásokhoz

A legígéretesebben alakuló stratégiát is derékba törhette a vírusjárvány. Az előrelátó cégek azonban nem esnek kétségbe, hanem azt nézik, hogy meglévő szakértelmüket hogyan tudják az új helyzetben kamatoztatni.

Jól haladt a tavaly meghirdetett dinamikus stratégiájának végrehajtásával a H1 Systems, amikor beütött a járvány, náluk is felülírva a korábban kialakított terveket. „A veszélyhelyzet első szakaszában a kollégák személyes biztonságának megteremtésén volt a hangsúly. Kihelyeztünk kézfertőtlenítőket, átszerveztük a szerviz munkáját, felkészültünk az otthoni munkavégzésre. Amikor aztán jöttek a korlátozások, az irodai dolgozók gyorsan áttértek home office-ra, a »terepen« dolgozókat pedig elláttuk a szükséges védőfelszereléssel és biztosítottuk, hogy biztonságos körülmények között tudjanak dolgozni”, mesél az első lépésekről Németh Mihály, a vállalat ügyvezető igazgatója.

 

Behúzott fékek

A következő szakaszban a cég pénzügyi stabilitásának biztosítása került a középpontba. A 300 futó projektből és szerződésből az ügyfelek csak hatot függesztettek fel, a többinél tovább folyhatott a munka. Az aláíráshoz közeli megállapodások fel is gyorsultak, az utolsó napokban számos ügyletet tudtak tető alá hozni. „Ezeknek köszönhetően eljutottunk oda, hogy ha a korábbi terveinket nem is tudjuk idén teljesíteni, a vállalat fennmaradása, jövője biztosítva van”, hangsúlyozza Németh Mihály.

Az első két szakaszon viszonylag gyorsan, 3-4 hét alatt túljutott a H1 Systems, és utána már azzal tudtak foglalkozni, hogy mi következik majd a járvány után. Ez is viszonylag sürgető volt, mert ahogy kibontakozott a válság, a potenciális ügyfelek többsége is behúzta a kéziféket: visszafogták a beruházásaikat, amíg meg nem látják, pontosan hogyan hat rájuk a járvány. Mindezek miatt az új értékesítések rendkívüli módon megnehezültek, amit csak tetőzött, hogy az ügyfelek meggyőzésében fontos személyes találkozókra nem kerülhetett sor, fogalmaz Szanyi-Feri Csaba, a H1 Systems értékesítési és üzletfejlesztési igazgatója.

 

Mérni és szűrni

A jövőt tervezve alaposan körüljárta a cég, hogy a meglévő erősségeiket és képességeiket miként tudják üzleti előnnyé fordítani a járvány utáni helyzetben. A gondolkodás eredményeképpen két olyan megoldással rukkoltak elő, amelyek kimondottan az új igényekre kínálnak válaszokat.

Az első egy testhőmérséklet-mérő rendszer. A kamerába épített szenzor 0,3-0,5 fokos pontossággal, több méteres távolságból méri az arc hőmérsékletét, lehetővé téve a lázas emberek valós idejű kiszűrését. A megoldás nagy tömegben is használható, összekapcsolható az épületfelügyeleti vagy akár beléptető rendszerekkel is – beállítástól függően automatikusan meg tudja akadályozni a potenciálisan fertőző egyének bejutását.

A másik megoldás a szervertermekben alkalmazott légtechnikai rendszerek kiegészítésén alapul. Az azoknál használt, a fizikai szennyeződések ellen védő HEPA-szűrőket egészítették ki biológiai szűréssel. Ehhez olyan germicid UVC lámpákat alkalmaznak, amelyeket orvosi intézményekben, gyógyszergyárakban is használnak sterilizálásra. Az alapelv viszonylag egyszerű, ám az ördög a részletekben rejlik. „A megfelelő működéshez rendkívül fontos a méretezés, a vezérlés, ellenőrzés megoldása, az illetéktelen beavatkozás elleni védelem. A megoldásunkkal teljes irodaházak és egyéb zárt terek légtisztítását el tudjuk látni, hogy a légkondicionáló ne a fertőzés melegágya, hanem a megelőzés eszköze legyen. Mindemellett a légtechnikai rendszer vírusmentessé tétele jelentősen fokozni tudja az épületben rendszeresen bent tartózkodó munkatársak, ügyfelek és partnerek biztonságérzetét.”, teszi hozzá még Szanyi-Feri Csaba.