Cégvilág

Balogh Péter, Baconsult; Romhány Gergely, TrustChain
Balogh Péter, Baconsult; Romhány Gergely, TrustChain
Forrás: ITB

Kiosztották az Év Startupja és az Év Startup Befektetője díjat

Idén decemberben hirdették meg először az Év Startupja és az Év Startup Befektetője díjakat az idén indult startup-építő szervezetek (például a Founder Institute, a Startup Hungary és a Tőkeportál) összefogva az évek óta működő Startup Campussal és a Startup Maffiával. A nyerteseket a decemberi 29-i Startup Szilveszter esemény során hirdettek ki.

Az „Év Startup Befektetője” a „Cápák köztből” is ismert Balogh Péter, a Baconsult alapítója lett, akinek a portfóliójában immáron 30 startup, többezer óra mentorálás, és mintegy 850 millió forintnyi befektetés szerepel. Mindemellett számos eseményen és rendezvényen segít a magyar startup ökoszisztéma fejlődésében, a megszerzett tapasztalatok és tanulságok megosztásával. A mindenki által Petyaként ismert üzletember elmondta, hogy ez az év a digitalizációra épülő startupok éve volt, mivel rengeteg változást hozott, és az ehhez való alkalmazkodási lehetőséget a startupoknak ki kell használnia, ami lehetőséget teremt. Aki tudott alkalmazkodni, megerősödve is jött ki ebből a helyzetből. 2021 azonban újabb változásokat fog hozni, mivel a kereslet és a kínálat is nagy változásokon ment keresztül. Befektetőként természetesen stresszesnek is értékeli az évet.

Az Év Startuppere/Startupja díjat Romhány Gergely kapta a TrustChainnel. A 2016-ban létrehozott TrustChain jogi biztonságot hoz a digitális világba, országhatároktól, cégmérettől függetlenül mindenkinek: biztonságos online szerződéskötéssel foglalkozik jogi-technológiai téren. Ő is úgy gondolja, hogy 2020 a startupok éve volt, itt bizonyosodott be, hogy ki a valódi startup, aki bármilyen körülményhez alkalmazkodni tud. 2020 olyan váratlan körülményeket hozott a cégek és a gazdaság életébe, amire gyorsan, agilisan, odafigyeléssel, akár teljes üzleti modell- és stratégiaváltással kellett reagálni.

Számukra ez az év nagy növekedéssel járt, az év elején 100 aktív ügyfelük volt, jelenleg már 2500, köztük nemzetközi ügyfelekkel. A rajtuk keresztül megkötött szerződések száma februárban még 300 volt, most viszont elérte a 11000-et. Fő ügyfeleik között a hazai befektetési alapok és klinikai kutatásokat végző cégek vannak. Gergely elmondta: amire nagyon büszkék, hogy 2020-ban az ügyfélszám és tranzakciószámok növekedése mellett, közel 100 startup cégnek segítettek a növekedéshez vagy üzleti modell váltáshoz szükséges tőkebevonásban azzal, hogy a megszokottnál gyorsabban, gördülékenyebben tudták egyeztetni és aláírni az akár több száz milliós befektetési szerződésüket. Ebben kiemelt szerepe volt a termékfejlesztési és ügyfélszolgálati csapatuknak, akik segítőkészségükkel és szakmai felkészültségükkel tudták ezt biztosítani a startupok számára, ezért Romhány Gergely szerint ez a díj őket illeti.