IT Business Online

A fentiekből kiindulva éppen ezért kell az életünkben a megfelelő értékrendet, rutinokat és egyensúlyt kialakítanunk, nem pedig minden mást a munkának alárendelni. Mindannyian ismerjük azt a problémát, hogy ahogy futunk a karrierünk után, egyre kevesebb időnk marad a magánéletünkre, a szeretteinkre. Sajnos 24 óránál többet nem tudunk egy napba sűríteni, és elfelejtünk időt fordítani azokra, akik a legfontosabbak. A szüleink heti kétszeri meglátogatása helyett a kollégáinkkal találkozunk és iszogatunk, de azt is csak ritkán. Emlékszem az időszakra, amikor sokáig nem találtam az egyensúlyt, de elkezdtem az élet ezen területére is alkalmazni az aranyszabályomat: minőség a mennyiség helyett. Ahogy Richard Bach mondja: „A kötelék, mely igaz családod összefűzi, nem a vér, hanem az egymás élete iránti tisztelet, s a benne lelt öröm.”

Megtalálni a prioritást

Az amerikai befektetőt, Warren Buffett-ot gyakran sorolják a világ legbefolyásosabb és leggazdagabb emberei közé. Mike Flint, aki sok amerikai elnököt is reptetett, volt a személyes pilótája. Egyszer a karriercélok meghatározásáról beszélgettek és Buffett a következő lépéseket ajánlotta neki: 1. írjon le 25 célt, amit a munkában szeretne elérni. Vagy még jobb: 25 dolgot, amivel szereti az időt eltölteni. 2. Nézze át a listát, és karikázza be az öt, számára legfontosabb pontot!

Aki tényleg elgondolkodik azon, melyek a számára fontos pontok, és valóban összeállítja a saját listáját, tisztán fogja látni az öt prioritást és a húsz másodlagos célt, melyek alapján elkezdheti kialakítani az életében az egyensúlyt. Nem, nem a munka–magánélet balanszát, hanem a teljes életre vonatkozó egyensúlyt, amelyben egy szelet a munka. Olyannyira csak egy szelet, hogy azt is szemügyre kell venni, hogy miként fér össze a top öt legfontosabb időtöltéssel.

Hadd ajánljak egy könyvet, amely szemléletváltás terén az eddigi legnagyobb hatást gyakorolta rám. A szerzője Jason Fried, aki a Bootcamp nevű task management szoftver startup alapítója, és nemcsak az értékrendje, de a kialakított vállalati kultúrája is közel áll hozzám. A könyv címe szabad magyar fordításban: Nem kell, hogy őrültekháza legyen a munkahelyen (It doesn’t have to be crazy at work). A könyv megszületésének egyik mozgatórugója, hogy sokan nem tudják befejezni munkájukat a munkahelyükön a meglévő stresszfaktorok miatt. Ez az oka, hogy alig találunk a munkaidőnkben olyan szakaszt, ahol nem szakítanak meg, nem találnak meg egy kérdéssel vagy felesleges meetinggel bennünket. Ezáltal többet dolgozunk, mégis kevesebb feladatot végzünk el. Fried szavaival élve: a megoldás nem a több munkaórában rejlik, hanem a kevesebb bullshitben. Alapítótársával a Bootcamppel való céljuk nem a világuralom vagy egy Steve Jobs-i teljesítménykényszeres és profitmaximalizáló csapat létrehozása volt, hanem egy „nyugodt szervezet” megteremtése. Pedig az egyik legkompetitívebb piacon versenyeznek, ahol a tech óriások nyomása mellett 100 millió dolláros befektetési háttérrel rendelkező startupokkal versenyeznek. Ők, akik sosem fogadtak el befektetést és mindössze 54 fős csapatuk van, akik mind remote dolgoznak a világon szétszórva 30 városban, és senki sem túlórázhat és nem dolgozhat hétvégén. Nincs este 9 órai feladat. Várhat másnap reggel 9-ig. Szigorúan 40 órás munkaheteik vannak, amit nyaranta 32-re csökkentenek. Három évente kötelezően küldik az embereiket egy hónapos szabadságra. Ezen felül az egy dolog, hogy fizetett szabadságot kapnak, de a teljes utazási költségüket is megtérítik.

Rendszerezett gondolatok, jó kommunikáció

Ez lehetséges? Példájuk szerint igen. Nézzünk néhány alapelvet a hogyanról!

1. Hathetes ciklusokra osztják fel a projektjeiket, ami után két hét buffert adnak mindenféle csúszásnak vagy az ez idő alatt felgyülemlett ad hoc feladatokra.

2. Aszinkronikus kommunikációra esküsznek. Azaz mindenki végezze a munkáját úgy, ahogy saját maga számára a legjobb, majd akkor válaszoljon egy beérkezett taskra, kérdésre, amikor a legmegfelelőbb az ő tudatállapotának. Ezzel már megteremtik a zavartalan munkakörnyezetet, és kihúzzák a felesleges meetingeket. Hiszen az osztott figyelem olyan, mintha nem is lenne. Ehhez alapkészség a lényegre törő írástudás, amit már a felvételi folyamat során vizsgálnak. Szerintük, ha valakinek rendszerezettek a gondolatai és ezt jól tudja írásban kommunikálni, a többi skillt hozzá lehet tanulni.

Foghatjuk az ipari forradalomra vagy a felgyorsuló világra, de egy biztos: mára az a menő, ha minél keményebbek vagyunk, minél gyorsabbak és igazi harcosként küzdünk a célunk elérése érdekében. De a küzdelem és a harc szavak magában rejtenek egy nyertest és egy vesztest is. A zéró összegű játszmákat folytató vállalatok nem piacot szereznek, hanem Napóleonként hódítanak. Persze szokták volt mondani, hogy szerelemben és háborúban mindent szabad. A probléma csupán annyi, hogy ez nem szerelem és nem is háború. Ez üzlet. Vállalkozás. A hódítás ellentéte nem a kudarc és a bukás, hanem a részvétel.

Cél a cél nélküliség?

Vegyük a Bootcamp esetét. Ők nem a világhódításra törekednek. Annyira nem, hogy (enyhe túlzással élve) fogalmuk sincs arról, mi a piaci részesedésük. Ők békés szándékkal dolgoznak, és hisznek abban, hogy ahhoz, hogy prosperáljanak, nem kell másoktól elvenni. Számukra az egyedüli mérőszám, hogy egészséges üzleti környezetben megfelelő gazdasági mutatókkal rendelkezzenek. Szinten tartható költségek mellett, profitábilis sales. Ennyi. Teszik ezt úgy, hogy több mint 100 ezer ügyfelük van, ami bevételekben több tízmillió dollárt jelent évente, profitban. Ahogy Mark Twain mondta: „Az összehasonlítgatás az élvezet gyilkosa.”

Íme egy inspiráló gondolat: a cél a cél nélküliség. A céloknál nem is maga a cél a kérdés, hanem az, hogy megfelelően ambiciózus-e. Nos, a Bootcampnél semmilyen cél sincs. Szinte felfoghatatlan, hogy akkor mégis mi alapján tudnak sikeresen működni. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ne akarnának fejlődni és jobbak lenni. Folyamatosan ezen vannak. Csupán nem akarják úgy metrikához kötni a „jobbat”, hogy folyamatosan az aktuális célt üldözik. Vagyis lehet vállalkozást építeni célok nélkül is?

Személyes szinten érdemes újragondolni az ambíciót. Egy olyan világban élünk, ahol nem elég jól végezni a munkánkat, vagy létrehozni, üzemeltetni egy kiváló terméket, szolgáltatást. Világmegváltó dolgokra és hozzáállásra van szükség. Mindenki ezt üldözi. Persze van, akinek összejön  – de mégis hány embernek? Miért ne lehetne olyan életünk, amelyben nem váltjuk meg a világot? Egyszerűen csak valamit könnyebbé, jobbá szeretnénk tenni az adott célcsoport számára. Ha meg tudjuk változtatni a hozzáállásunkat, akkor óriási terhet veszünk le saját magunk és a csapatunk válláról is. Így már sokkal indokolatlanabbnak fog tűnni este 9 órakor a munkahelyen való „szenvedés”, vagy a hétvégi túlórázások. Legyen egyszerűen az a célunk, hogy jól dolgozzunk és alkossunk valami jót. Hogy megfelelő módon kezeljük a munkatársainkat, ügyfeleinket és saját magunkat is. Fókuszálhatunk arra, hogy a környezetünkre legyünk jó hatással, ahelyett hogy a világot akarnánk megváltani.

Keressük a kényelmetlent (is)

A komfortzóna igenis jó. A kényelem igenis jó. Persze amikor lemegyünk edzeni, belénk hasít Arnold Schwarzenegger, Sylvester „Rocky” Stallone vagy Dwayne „A Szikla” Johnson „no pain, no gain” hozzáállása, de értelmezzük ezt újra. Az egyik kedvenc YouTube csatornám a Yes Theory, melynek szlogenje: „Seek discomfort”, azaz keressük a kényelmetlent. Az üzenet jó, de nem mindegy, miként adoptáljuk. Ahogyan Jim Carrey Igenember című filmjében sem az volt a lényeg, hogy mindenre igent kell mondani, hanem az, hogy megtaláljuk azokat a dolgokat, amelyek feltöltik életünket pozitív energiával, és kiteljesedhetünk bennük. Ne hagyjuk, hogy a megszokás kontrollálja az életünket!

A kulcsszó a mértékletesség lehet. Ne üljünk egész nap a sült galambra várva, de nem is kell lesérülnünk és kiütnünk magunkat ahhoz, hogy jobban végezzük a munkánk vagy egészségesebbek legyünk. Persze lehetnek néha diszkomfortos helyzetek, sőt kellenek is. De azok legyenek a kivételek és ne az alapműködés. Hiszen legtöbbször azért nem érezzük jól magunkat egy adott szituációban, mert az valamilyen szempontból nem megfelelő számunkra. Éppen ezért használjuk fel az ilyen lehetőségeket arra, hogy figyelünk rájuk. Nézzük meg, miért kényelmetlen egy adott helyzet, és szüntessük meg az okát! Ezáltal sokkal nagyobb valószínűséggel találjuk meg a helyes utunkat, mint akkor, ha túlhatjuk magunkat. Sanszos, hogy ha nem tudjuk a munkánkat 40 óra alatt elvégezni, akkor nem megfelelően választjuk meg és végezzük el a feladatainkat. Tegyük fel magunknak a kérdést: mikor volt utoljára három-négy óránk teljesen zavartalanul belemélyedni saját gondolatainkba és a munkánkba?

A produktivitás a gépeké, az embereké a kreativitás

A produktivitás és hatékonyság egyáltalán nem szinonimák. Mindenki azon van, hogy produktívabb legyen, de mégis minél? Kevin Kelly mondta, hogy a produktivitás a gépek feladata, az embereké pedig a kreativitás. Nem attól leszünk sikeresek, hogy telepakoljuk a naptárunkat. Tim Ferriss szavaival, a lustaság legrosszabb formája, ha elfoglaltak vagyunk és folyamatosan pörgünk valamin. Sokszor, amikor a produktivitásunkra fókuszálunk, csak még elfoglaltabbak leszünk. Ezzel szemben a hatékonyság teljesen máshonnan közelít: minél kisebb erőfeszítéssel, minél jobb eredményt elérni. Hogyan tudunk kiszedni a felesleges részeket? (Nem ez a lényege az agilis megközelítésnek is?) Csodálatos módja az időnk eltöltésének valamit olyat nem csinálni, amit nem is éri meg. A jó munkavégzés nem arról szól, hogy mindig és azonnal elérhetőek vagyunk, hanem hogy a ránk bízott feladatot megfelelően végezzük el.

Ha az eddigi sorok szimpatikusak is, biztosan többen szkeptikusan állnak hozzá, hogy ez mind szép és jó, de abban a szervezeti kultúrában, ahol éppen dolgozik, ez sosem lesz megvalósítható. Lehet. De a választás a miénk. Egy próbát megér, vagy akár kereshetünk egy másik munkakörnyezetet is, ami közelebb áll a fenti értékrendhez. Akárhogy is, az első lépés velünk kezdődik. Gondoljunk csak bele: a saját magunkkal való kapcsolatunk a leghosszabb, amink valaha is lesz, ezért megéri dolgozni rajta. Minden más kapcsolatunk kulcsa ebben rejlik. Abraham Lincoln mondta egyszer, hogy a legtöbben annyira boldogok, amennyire elszánták rá magukat.