IT Business Online

Karnyújtásnyira van az a világrend, amely egy eddig teljesen ismeretlen érába kalauzolja az emberiséget. De felesleges a pátoszos fogalmazás, a misztikus stilizálás, elvégre ez az élet rendje. A kérdés csak az, hogy a lovak vagy a kocsisok lesznek többségben?

A ló és a kocsis kálváriája, avagy kiszoruló munkakörök

Ami a 19. század emberének az iparosodás, az a jelen kor polgárainak a gépi tanulás és a robotok elterjedése: kiszámíthatatlan, ismeretlen és emiatt fenyegető. Igen, fenyegető, mert a gyártósori munkás egyszer csak azt veszi észre, hogy a tejgyárban már robotkarok töltik és címkézik az üvegeket; mert Szingapúrban a buszvezető azon találja magát, hogy már senki sem int vissza a szomszédos járműből, hiszen nem hús-vér ember ül a volánnál; mert úgy tűnik, a robotok elveszik a munkát.

De kik azok a „robotok”? A foglom definiálása is problémát okoz sokszor, de jelen esetben szorítkozzunk azokra a mesterséges intelligencia vezérelte eszközökre, amelyek gépi tanulás útján gyűjtik össze a mintázatokat és valószínűségszámításra alapozzák a döntéseiket. Ezek a robotok ugyanis sok mindenben jobbak az embernél.

Az emberi képességeket alapvetően két csoportba lehet osztani: fizikai és kognitív kategóriákba. A 19. század kocsisának az ipari forradalom miatt volt félnivalója, hiszen a saját és a lova fizikai képességei nem tették lehetővé, hogy felvegye a harcot a gyors ütemben fejlődő négyütemű motorral. Ha a kocsis élelmes volt, akkor átképezte magát, ellenben a lónak nem volt választása, kiszorult a piacról. Hasonló a 21. századi ember dilemmája. Fizikai síkon már nem tudja felvenni a harcot a robotokkal, és lassan a kognitív síkon sem. Tehát a kérdés valóban az, hogy a kocsis vagy a ló sorsára jutunk-e.

Eltűnő munkakörök, örökifjú professziók

Nem vita tárgya, hogy számtalan munkakör fog eltűnni. Ám aggodalomra semmi ok, ahogy az ipari forradalmak idején anno, úgy a gépi tanulás érájában is számtalan új munkakör fog megjelenni. A helyzet menedzselésének kulcsa azonban az oktatás és az átképzés kezében van. A munkaerőpiac ugyanis képes lesz alkalmazkodni az átalakuló helyzethez, ahogy teszi ezt most is.

A McKinsey & Company minden évben megjelenteti tanulmányát, amelyben többek közt az aktuális munkaerőpiaci trendekre is reflektálnak. A friss kutatás érdekes jóslásokat közölt: tekintet nélkül a kék vagy fehér gallérra, a robotizáció jön, lát és győz. A repetitív, ismétléseken alapuló munkakörök mindenképpen el fognak tűnni. A The Future of Employment felmérése szerint a telemarketingesek, hitelügyintézők, pénztárosok, jogi asszisztensek, taxisofőrök, kamionsofőrök, gyorséttermi szakácsok felköthetik a gatyájukat, mert a robotok hamar le fogják váltani őket. De az adóval foglalkozó pénzügyi szakemberek is érintettek lesznek benne, a Deloitte pedig egészen hajmeresztő számadatokkal rukkolt elő: több mint százezer munkatípus fog automatizálásra kerülni a jogi szektorban az elkövetkezendő két évtizedben. Felmerülhet a kérdés: van ok a pánikra?

Az individuum hátránya a kollektív tudattal szemben

A helyzet az, hogy van, legalábbis bizonyos szakmákban. Hiszen a fizikai és kognitív képességeken kívül nincs harmadik terület, ahová az előző kettőben már alulmaradt emberek menekülhetnének. Az ipari forradalom után a mentsvárat a szellemi munka vagy az emberi érzelmek megértésével, a kommunikációval, a szociális feladatokkal társuló feladatok jelentették, ahol azok a képességek voltak szükségesek, melyeket egy gép nem tudott produkálni.

A gépi tanuláson alapuló mesterséges intelligencia térnyerésével azonban a helyzet megváltozott, már a kognitív képességeken alapuló szakmákból is kezdenek kiszorulni az emberek. Az évek alatt lezajlott áttöréseknek köszönhetően – ami mind a közgazdaságban, mind az orvostudományban végbement – egyre jobban és jobban képesek a robotok megérteni az emberi döntések mögött álló miérteket, hiszen azok bizonyos mintázatokra épülnek. Ezen mintázatok megtanulásával és matematikai műveleteken alapuló kisakkozásával a robotok szinte meg tudják „jósolni” az emberi döntéseket, míg erre csak a legintuitívabb emberek képesek.

S ha ez még nem volna elég, a robotok egy olyan nem emberi vonással is bírnak, ami ha úgy tetszik, behozhatatlan előny. Ez pedig a frissíthetőség és a hálózatba kapcsolhatóság képessége. Például míg egy önvezető taxi vagy kamion hálózatba kapcsolva, egymással kommunikálva értesül és folyamatosan frissül a forgalmi szabályozást érintő dolgokkal kapcsolatban, addig egy ember nem. Egy ember arra képes, hogy a szükséges időpillanatban átképezze magát, hogy ne szoruljon ki a piacról. Ezzel pedig el is érkeztünk a jövő munkaerőpiacának komoly problémájához.

A luddizmus modernkori forradalma vagy a haszontalanság rémképe?

Az 19. században a textilmunkások összetörték a szövőgépeket – amelyek értéktelenné tették a képességeiket –, kirobbantva ezzel a „Luddite Fallacy”-re keresztelt korszakot, vagyis a luddizmust. Ezzel szemben a jelenkor gyári munkásai, sofőrjei, általános sebészei egyetlen dolgot tehetnek: életük végéig tanulnak és képzik magukat.

Az átképzés azonban csak bizonyos munkakörökben vagy szellemi és mentális kapacitással rendelkezőknek sikerülhet. Egyrészről az állandó változás az egzisztenciális szorongás táptalajává válhat, komoly stresszt szül az emberben (lásd: sorra el-eltűnő, átalakuló munkahelyek). A gyenge mentális lábakon álló embereket pedig jobban megviseli a folyamatosan alakuló munkaerőpiaci viszonnyal járó stressz, így emiatt kiszorulhatnak a piacról. A stressz menedzselését is a robotizáció szintjéhez és a gyors „egymásutánokhoz” kell igazítani.

Másrészről lesz egy olyan réteg is, amelynél a szellemi kapacitás nem teszi lehetővé, hogy például tucatnyi korlátot átlépve traktorvezetőből kutatóorvossá képezzék magukat. Szintén az ipari forradalomnál maradva, az akkor tejes palackokat töltő munkás aránylag hamar átképezhette magát sofőrré vagy eladóvá, mert viszonylag kevés faktort kellett teljesíteni ahhoz, hogy az egyik pozícióból a másikba kerülhessen. Azonban a szupermarketben dolgozó, két évtizedes szakmai múlttal rendelkező pénztáros nem biztos, hogy rövid idő alatt át tudná képezni magát olyan munkakörre, amire a robotizált közegben is szükség van. Például azért, mert teljesen más szellemi képesség szükséges hozzá, de az is lehet, hogy mire sok év alatt átképezi magát, addigra már az is felesleges szakterületté válik, amire váltani akart.

Robotizálhatatlan munkaterületek és a jövő új munkahelyei

Leszakadók, haszontalanok rétege. A kifejezés rettenetesen pejoratív és negatív kicsengésű, ennek ellenére nem a rosszindulat vagy a lenézés szülte. Számos, a témával foglalkozó kutatás hivatkozik ugyanis így arra a társadalmi rétegre, amely a kétkezi munkásokból, a gyártósoron dolgozókból, a sofőrökből, egyszóval azon emberekből áll, akik professzióját viszonylag gyorsan és egyszerűen lehet gépesíteni, és mindemellett nincs mentális vagy szellemi erejük, lehetőségük arra, hogy olyan tudást szerezzenek, amellyel az átalakult világrendben is értékteremtő feladatokat látnának el.

Mi lesz velük, és mi vár a munkaerőpiacra egy olyan társadalmi réteg megjelenésével, melynek tagjait egyelőre nem lehet integrálni a munkaerőpiacba? Egyetemesen elfogadott válasz nincs. Vannak, akik abban hisznek, hogy a változás globális és országonkénti késleltetésével fel lehet készíteni ezt a réteget is az átállásra, és hosszas képzéssel hasznos tagjává válhatnak a társadalomnak, míg mások az oktatás átalakításában látják a kiutat. A helyzetet árnyalja az is, hogy vannak olyan területek, amelyeket nem lehet, vagy csak borzasztóan sokára lehet minimálisan robotizálni. Nagyjából három területet lehet idesorolni: az empátián, emberismereten, érzelmek feltárásán alapuló foglalkozásokét (például szociális gondozó, tréner, pszichológus, nővér); a kreativitást igénylő professziókét (művészek, alkotók, írók stb.) és a tudományos, kutatási területeket. Ezek azok a szegmensek, amelyeknél még előnye van az embernek, mert bizonyos dolgokat alig vagy egyáltalán nem lehet mintázatok alapján elsajátítani, bármennyire ügyesen és gyorsan tanuljanak is a robotok.

Ami az új munkahelyeket illeti, azoknál nagyjából a régi munkahelyek újraértelmezett változatairól van szó. Például elképzelhető, hogy az általános orvoslást teljesen felváltják a mesterséges intelligencia vezérelte orvosrobotok, amelyek valószínűleg nulla hibaszázalékkal dolgoznak, és olyan régiókba is el tudják juttatni a segítséget, ahová az ember nem. Ebben az egyenletben így eltűnik az általános orvosi munka, viszont felszabadul az orvos, aki némi átképzéssel rákkutatóvá, gyógyszerkutatóvá válhat, és gyógyírt kereshet a betegségekre. De ugyanez lehet az adatokkal foglalkozó elemzők, adattudósok sorsa is, akik már most is jelen vannak, viszont igen kevesen űzik ezen szakmákat annak ellenére, hogy milyen nagy szükség van rá. Szintén új munkahelyek jelennek meg a mesterséges intelligencia vonzáskörében, azaz az azt kiszolgáló és annak működését biztosító pozíciók képében. Ezek azonban komplex, sokrétű szaktudást igényelnek, így ezen állások betöltői valószínűleg olyan pozíciókból érkeznek majd, amelyek rokonságban állnak az informatikával, a matematikával és úgy általánosságban véve a logikával.

Amikor az ember a robottal kooperál

Ami a jövő munkaerőpiacát és munkahelyeit illeti, a szakemberek víziói nem a versengést, hanem az együttműködést hirdetik. Az átalakulás természetesen nem egyik napról a másikra fog lezajlani, hanem egy lassú, hosszú évtizedeken át tartó folyamat részeként, ám annyira talán mégsem lesz vontatott, ha a szakemberek már most egy leszakadó félbe lévő, „haszontalannak” bélyegzett társadalom képét festik le.

Az viszont a jövő zenéje, hogy mindez még az elkövetkezendő néhány évtizedben megvalósul-e, és ha meg is valósul a robotok térnyerése, kell-e egyáltalán számolnunk egy új társadalmi réteg kialakulásával, vagy időben reagál a jelenségre a világ.

A feladatok összetétele a gyártási, pénzügyi és biztosítási, valamint az oktatási szektorokban (az átlag százalékában)

Forrás: PwC