ITexec

Second_wave.jpg
Forrás: ITB
Koronavírus-járvány

Előremutató mellékhatás

Kilátástalannak érzi a helyzetét K., amióta beütött a koronavírus-járvány. Egyik napról a másikra március közepén megszűnt a legfontosabb bevételi forrása, ami az Airbnb-n keresztüli szoba- és lakáskiadásból származott. Most próbálja kitalálni a jövőt, azt, hogy lesz-e második hullám, tudni szeretné, meddig fog ez a válság tartani, és hogy van-e még visszaút a normális kerékvágásba. Nincs K. egyedül ebben az országban, rettegésből jók vagyunk.

Az üzleti vezetők is a jövőbe tekintenek, ők most forgatókönyveket fogalmaznak arról, hogy miként érhetik meg a holnapot, a jövő évet. A vállalati, intézményi informatika irányítói sem vesztegetik az időt. Az évtizedét sem tudom, amelyben volt ennyire mozgalmas éve az informatika irányítóinak, mint a mostani. Voltaképpen az idei esztendő március közepén kezdődött, legalább is itt, Magyarországon, az új időszámítás, amikortól a változás szó új jelentést kapott. Nem valami előre jelezhető vagy legalább sejthető változások indultak el, hanem szinte egyetlen pillanat alatt fenekestül felfordult minden. Március közepétől az informatika irányítóinak és szervezeteiknek a kihívásai nem akaródznak enyhülni. Íme:

Stabilizáció Innen, augusztus elejéről visszatekintve, úgy gondolhatnak vissza a CIO-k március idusára, mint a boldog békeidőkre. Akkoriban mindössze az volt a feladat, hogy az informatika eszközeivel járuljanak hozzá a működés folytonosságának a stabilizálásához. Ahol home office-ra tértek át, ott tegyenek mindent a zökkenőmentes átállásért. Az első covidos hónapokban a megfelelő informatikai eszközök (elsősorban laptopok) beszerzése vált nehézzé az áruhiány miatt, egyébként dagadhatott az informatikusok keble a büszkeségtől, mert amit akkor elvártak tőlük, teljesítették.

Kiberbiztonság Nem olvashatni arról, hogy fokozódtak volna a támadások a home office-os időkben a magyarországi informatikai rendszerek ellen, ám a nemzetközi szakmai forrásokból tájékozódva olybá tűnik, hogy a rosszfiúk nem méltóztattak karaténba vonulni. Nem lepne meg, ha bizonyos késleltetéssel, ami voltaképpen a korábban megtörtént betörések felfedezéséhez nálunk szükséges idővel egyenlő, hazánkban is konstatálják majd a CIO-k, hogy a rendszereik védelméért továbbra is mindent meg kell(ene) tenniük.

Ráébredés Az első pánikrohamaikból magukhoz térve, az üzleti vezetők (már úgy értem, a realitásokkal szembenézni merők és képesek) felmérték a koronavírus-járványnak az üzletükre gyakorolt közvetlen és közvetett, rövid- és hosszútávú hatásait. Az bizonyosra vehető, hogy nincs olyan ága az iparnak, a gazdaságnak, ahol jó következtetés lenne az, hogy minden úgy jó, ahogyan a járvány előtt csináltak. A legjobb, ha annak a csapatnak, amelyik ráébred arra, hogy tenni kell a túlélésért, a CIO is tagja, mert tőle igencsak függhet a kitervelt változtatások sikere.

Digitalizáció Rádöbbentünk a digitalizáció fontosságára, ami a legjobb és legfontosabb példa arra, hogy a járványnak vannak előremutató mellékhatásai. Azok a vállalkozások, amelyek előbbre járnak a digitalizációban, nagyobb eséllyel élik túl a vírus okozta válságos időket, mint azok, amelyek ennek az útnak még csak az elején botladoznak. A covidos időkben is ajánlott a digitalizációs fejlesztéseket folytatni, vagy inkább felgyorsítani, mert nehéz idők nem szólnak előre, bármikor beköszönthetnek.