Közigazgatás

netadó
Forrás: ITB

Méltatlankodik a Telekom-Telenor-Vodafone trió

Nyomatékosan felszólította a kormányt a három nagy szolgáltató, hogy vonja vissza a távközlési különadóról szóló törvényjavaslat változtatásait.

Közös sajtóközleményében a Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone megdöbbenéséről adott számot a kormány legújabb tevékenységét illetően, miszerint a korábban ismertetett tervekhez képest alapjaiban változtatta meg az általa az Országgyűlésnek beterjesztett távközlési adóról szóló törvényjavaslatot. Míg az előzetes iparági egyeztetéseken az előfizetőket érintő fogyasztási adó tervezetét ismertette a kormányzat a szolgáltatókkal és a Széll Kálmán Terv 2.0-ban is ilyen adó szerepelt, a törvényjavaslatban ezzel szemben már a szolgáltatókra kivetett, a szolgáltatás nyújtását terhelő adóról van szó.

A hivatalos közlemény szerint három távközlési társaság az elmúlt hetekben mindent megtett az egyeztetések sikere érdekében, így elfogadhatatlannak tartja ezt az eljárást és értetlenül áll az újabb különadó előtt. A távközlési cégek hangsúlyozzák, megértik az ország és a költségvetés nehéz helyzetét, de nem tartják célravezetőnek egy újabb különadó kivetését. Magyarországon jelenleg a távközlési szolgáltatást az európai átlagnál jóval magasabb terhek sújtják: az uniós átlagnál magasabb frekvencia- és koncessziós díj, 27 százalékos áfa, különadó és most egy újabb, percalapú adó is terhelné a távközlési szolgáltatásokat.

A Magyar Telekom, a Telenor Magyarország és a Vodafone Magyarország arra kéri a Kormányt, hogy vonja vissza a törvénytervezetet és iparági egyeztetések segítségével dolgozzon ki az ország versenyképességét nem veszélyeztető, konzisztens és fenntartható javaslatot annak az ígéretnek a szellemében, hogy 2013-tól kivezetik az ágazati különadókat.